2024. augusztus 1., csütörtök

Gárdonyi a Mórában

Gárdonyi Géza életének „titkos” oldalát is bemutatja a szegedi Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása. „A láthatatlan ember arcai” című tárlaton többek között kiderül, miért párbajozott többször is az író Szegeden töltött évei alatt, illetve milyen titkosírással vezette naplóit. A tárlatot november 21-én, csütörtökön nyitották meg. Gárdonyi Géza fiatal újságíróként három évig dolgozott Szegeden. Ez alatt az idő alatt több alkalommal is párbajozott: írásai miatt kellett karddal megvédenie becsületét a békés, nyugodt természetű írónak. Az összecsapásokon csak első vérig küzdöttek, a párbajozást azonban ekkor már büntették, így Gárdonyi kétszer is börtönbe került. A párbajok mellett Dankó Pistával kötött szoros barátságát is megismerhetik az érdeklődők a Móra-múzeumban. A gyermekeket egyenruha- és fegyvermásolatokkal várják: a lelkes csemeték török és magyar vitézzé válhatnak a kiállítás falai között. A nagyobbak „egri csillagos” Honfoglalót játszhatnak, majd a titkosírás rejtélyének nyomába eredhetnek. A kiállításon a játékos elemek mellett az író több személyes tárgyát, többek között írógépét, pipáját, pecsétnyomóját, vándorbotját is bemutatják.