Eszéken, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége kiadásában jelent meg Szabó Palócz Attila Kenotáfa (az első könyv) című, 400 oldalas kötete. A mű a szerzőtől már megszokott „semmi se maradjon feljegyzetlenül” projektum mentén bontakozik ki, így a szerkezetét a szerzői szándék mellett a véletlen is alakítja. Az, hogy éppen mikor mi jut az író eszébe, vagy mi kerül a kezébe. Így a személyes élmények bőséggel elegyednek vendégszövegekkel, alkalmi feljegyzésekkel, elmélkedésekkel, tépelődésekkel, dokumentumokkal. Az 1991–2002 között született mű természetesen visszatükrözi a kor és a környezet minden fontos jellemzőjét.
„A regény címe, a Kenotáfa Szabó Palócz Attila tudatos és szeszélyes szóhasználata: tulajdonképpen a cenotaphium – kenotafion névvel jelölt üres sírhalom, amit a magyar nyelv kenotáfiumként használ, de van egy szebben hangzó magyarítása is a szónak: emlékhalom. S a címadás tökéletes. A több kötetre tervezett projektum első könyve is feltárja a teljes mű apoetikus, kusza szerkezetét: látszólag érdektelen dolgok pontos listái, intim napló, a weblogokhoz hasonlatos napi feljegyzések, cikkek, szépirodalmi szövegek, Danilo Kiš prózai műveinek színpadi megjelenítését dokumentáló diáriumok, bölcs gondolatok, szóbűvölések és szövegsáfárkodások alkotnak főtörténetet és mellékágakat, hipertextust és intermezzót – mindez mögött azonban már markánsan megjelenik a nagy misztérium és a nagy mitológia: egy ember élete. Semmi sem fontosabb és semmi se érdemesebb ennél, amit Szabó Palócz Attila regényének sikerült bizonyítania. Olyan narratív teret teremtett, amelyben a hétköznapi élet leghétköznapibb dolgainak egymás mellé állításával a világ legnagyobb rejtélyeiről és igazságairól szól: szerelemről, halálról, háborúról, kisebbségi létről, közelmúltunk vajdasági valóságáról, s ebben a térben a partikuláris élmények általánossá minősülnek át, létrehozzák a regény világát. Illetve az emlékhalmot, amelyben a szerző helyét – és funkcióját – a szerző emlékei veszik át. S itt teljesedik be az irodalmi mű létrejöttének csodája: a lényegében lényegtelen dolgok egymás mellé állítva jelentést hoznak létre – a látszólagos nem-gondolatból megszületik a gondolat.” – írja ajánlójában Fekete J. József.
