2024. augusztus 1., csütörtök

Goran Gocić NIN-díjas

Goran Gocić írónak, újságírónak ítélte oda a zsűri a NIN-díjat Tai című regényéért, amelyet a Geopolitika Kiadó jelentetett meg.

A Tai a keleti és a nyugati civilizáció viszonyát taglalja, egy egzotikus szerelmi történet intimitásának, az emberi létre való univerzális nézetnek és az ebből eredő kihívásoknak az ötvözete.

Goran Gocić 1962-ben született, a belgrádi Filológiai Kar angol szakán szerzett egyetemi oklevelet, Londonban pedig magiszteri címet média és kommunikáció szakon. Több kiadványban jelentek meg tanulmányai a tömegkultúráról. Mintegy 30 médiaházban dolgozott újságíróként, szerkesztőként, két dokumentumfilm szerzője. A Tai az első regénye.

A rangos NIN irodalmi díjat most ítélték oda 60. alkalommal, a legszűkebb körbe az alábbi művek kerültek még be: Slobodan Vladušić: Mi, izbrisani, Silvana Hadži-Đokić: Zlatno doba, Sonja Atanasijević: Vazdušni ljudi, Mileta Prodanović: Arkadija.