A pásztornak el kell számolni juhaival, mint ahogy minden állatőrzőnek a rá bízott jószágokkal. Nincs ez másképpen a fotóssal sem. Egyszer neki is el kell számolni fényképeivel, mint ahogy az írónak is azzal a világgal, amit betűkkel fölépített. Végül mindenkinek el kell számolni saját arcával is, hiszen saját képére és elődei mintájára teremtette a Fennlevő. Ránk van bízva őseink vonása.
Kunkovács Lászlónak jó ősei lehettek, szép, zárt arca van, a gazdag belső világ szerényen ül bajszán. Méltón állhat pásztorai közé, mert nemcsak a számadást ismeri, hanem azt is, ami a való világon túl van. Nemcsak azt örökíti meg, hogy az ember jószágaival a táj részévé válik, hanem azt is, hogy a táj miként költözik mindazok arcára, akik elfogadják törvényeit. Kunkovács László már látta a teljességet. Képei jelentenek bizonyságot erre. Róluk a pásztornép méltósága néz vissza. Ezt érzékelhetjük a képekhez fűzött apró történeteiben és gondolataiban is, melyek legújabb könyvében jelentek meg.
„Mi is természeti népek lettünk volna? Föltétlenül. De mennyire! Nekünk nem kell a modern világtól kevéssé érintett népek közé utaznunk, hogy ott kutakodjunk. Itt élnek köztünk a természettel való együttélés örök példái, a kinnháló gulyások, a magatarti juhászok, a hallgatag halászok.
Arcukra odaköltözött a táj, amelyben élnek. Portréikat ereklyeként őrizzük majd, miként az amerikaiak az indián törzsfőnökök fotóit, akik a vissza nem térő korból méltósággal tekintenek ránk, némán is bölcsességre tanítanak.”
A Pásztoremberek című kötetet és a szerzőről Bicskei Zoltán által készített portréfilmet néhány hete mutatták be Magyarkanizsán.
„Könyvem ötvenévi terepmunka eredménye. Szemléletem már a kezdeteknél kialakult, azóta művelem a fényképezve kutatást, a gyakorlati vizuális antropológiát. Az élethelyzeteket soha nem befolyásoltam. A távoli pusztákon élők mindennapjai csak úgy tárulnak fel, ha szinte köztük él az ember. A nomádok is akkor nyílnak meg. A magyar Alföld pásztorkultúrája sztyeppei típusú. A párhuzamokért sorra látogattam Ázsia részben ma is nomadizáló népeit, messze túl azon a körön, ahol eleink jártak. A Kárpát-medencében van másféle, hegyvidéki típusú magyar pásztorkodás is, de az kulturális átvétel. A kötetben szereplő, a találkozások élményét dokumentáló közel 500 fotó 1967 és 2012 között készült.”
Kunkovács László (Endrőd, 1942) Balogh Rudolf-díjas fotóművész, néprajzkutató. Könyvei: Ősépítmények (2000, 2001), Kece, milling, marázs. Hagyományos halászat természetes vizeinken (2001), Kőemberek. A sztyeppei népek hagyatéka (2002), Táltoserő (2006), Képet adok (2013).
Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.
