A régi, szebb időket idéző titoktartás ritka példájával találkoztak hétfőn mindazok, akik részt vettek a Forum Könyvkiadó bensőséges könyvbemutatóján lapunk újvidéki székházának dísztermében. A meghívottak egy része nem tudhatta, milyen könyv bemutatójára érkezik, mivel a kiadó kissé titokzatos meghívójából ez nem derült ki egyértelműen. Nem sejthette Bori Imre özvegye és két lánya sem, hiszen egy egész intézménynek – mint amilyen a Forum kiadó – sikerült titokban tartania, hogy kötetet ad ki a Híd folyóirat évfordulója alkalmából, a kötetet pedig Bori Imre emlékének szenteli. A párját ritkító eseményen Virág Gábor, a kiadó igazgató-főszerkesztője hangsúlyozta, hogy okkal született ez a meglepetés, mint ahogyan a kötet is, hiszen az utókor gonddal és tisztelettel emlékezik Bori Imrére, aki 85 éve született és 10 évvel ezelőtt hunyt el. Szinte hihetetlen termékenységgel dolgozott, számítása szerint mintegy 60 könyv létrehozásában játszott közre, íróként pedig felbecsülhetetlen értéket hozott létre a vajdasági és az egyetemes magyar irodalomtörténetben. – Még egy évfordulót jegyzünk, az idén van ugyanis harminc éve, hogy Bori Imre átvette a Híd folyóirat szerkesztését, amit haláláig, húsz éven át, 2004-ig végzett – mondta Virág, majd átadta a Bori családnak a nyolcvanéves Híd jubileumára készült kötetet. Ózer Ágnes, a sokoldalú irodalomtörténész egyik lánya köszönte meg a figyelmet, a törődést, hangsúlyozva, hogy ennek köszönhetően édesapja valamilyen módon most is közöttünk van. Faragó Kornélia, a Híd jelenlegi szerkesztője és egy személyben a Mozgalom, kultúraformálás, irodalomi gondolkodás címet viselő új kötet szerkesztője emlékeztetett, hogy a nagy hagyományokkal bíró folyóirat, a Híd 80. évfordulóját januárban ünnepelték meg egy alkalmi tanácskozás keretében, s ennek a tanácskozásnak a szellemi tükre a Bori Imre emlékének szentelt kötet. Tizennyolc szerző – közöttük Bori Imre kortársai és pályakezdő fiatalok – tanulmányát tartalmazza. Faragó Kornélia szerint:
– A Híd azzal, hogy meglehetősen hosszú emlékezetet kölcsönöz nekünk, voltaképpen egy folytonos irodalmi-kulturális valahová tartozást közvetít a számunkra. Az egykori diskurzív terek rekontextualizáló értelmezése arról győzhet meg bennünket, hogy a különböző korszakok szerkesztői és alkotói általában felismerték, hogy az igen tiszteletre méltó hagyományok, amelyek olyan fontosak a számukra, csak akkor tarthatók életben, ha a friss szellemi vállalkozásokban tükröződnek, formálódnak újra. Folyóirat-alakítói gyakorlatukba beleépítették az újragondolt hagyomány fogalmát, és mindig is igyekeztek a dinamikus gondolatok, a változó arculatok révén keresni a folyóirat helyét az éppen aktuális kulturális, irodalmi vagy irodalomtudományi diskurzusokban.
A tanár úr emlékét Harkai Vass Éva és Marko Čudić idézték még fel.
