Harkai Vass Éva az Ami feltárul s ami nem című kötetéért elnyerte a Híd Irodalmi Díjat, amelyet ma, szombaton vesz át. Ez a második kitüntetése az idén. Először is azt kérdeztük tőle: miben más ez, mint a tavasszal elnyert Koncz István-díj?
– A Koncz István-díjat a Vajdasági Írók Egyesülete ítélte nekem tavasszal, és ez általában hosszabb időn át folytatott irodalmi tevékenységért jár. Én a hetvenes években kezdtem el publikálni, először a Képes Ifjúságban, majd a Kilátóban és az Új Symposionban. Ez majdnem kerek negyven év. A Híd Irodalmi Díjat az utóbbi két évben megjelent szépirodalmi kötetek valamelyikére ítélik oda. Külön örülök, hogy ez titkos szavazás, hisz ez talán mentesíti a zsűri tagjait, hogy külső befolyásnak kelljen eleget tenniük. Viszont az, hogy szavazattöbbséggel kaptam meg a díjat, azt jelenti, amit én olvasóként és kritikusként is tudok, hogy nagyon nehéz kijelölni a legjobb kötetet. Van-e olyan, hogy legjobb? A legek relatívak. Az utóbbi két évben sok kiemelkedő kötet jelent meg. Bírálóbizottsági tagként magam is többször átéltem, hogy milyen nehéz is dönteni, mert szerencsére minden évben van legalább 3-4 olyan szöveg, amire oda kell figyelni.
Az díj indoklásában azt olvashatjuk, hogy többek között a naplóvers műfajának megújításáért ítélték önnek a díjat. Mennyire ért ezzel egyet?
– Annyiban egyetértek, hogy naplóverseket nem nagyon olvastam, és látom, érzem, hogy az újdonság erejével hat az olvasók és a szakma számára is, hogy ennek a kötetnek a versei egy nagyobb kompozícióba szerveződnek. Amikor felolvasásokra kerestem szöveget, rájöttem, hogy együttesen olvasva van egy kohéziós ereje ennek a ciklusnak. A naplóvers egy összefoglaló műfaji megjelölés, amelynek vannak bizonyos formális jegyei, ugyanakkor ugyanolyan versek, mint a többi költemény, azzal a különbséggel, hogy a napló jellemzői rányomják a bélyegüket. Azt mondanám, hogy ez mind a naplónak, mind pedig a versnek mint műfajnak a felülírása.
A díj indoklásában azt is olvashatjuk, hogy ezeket a verseket az ironikus hangvétel jellemzi. Mit jelent önnek az irónia?
– Az irónia beszéd- és egyszersmind gondolkodásmód. Nemcsak a naplóversekben van jelen, hanem a korábbi köteteim kapcsán is felmerült. Ez megdöbbentett, mert amikor írunk, nem gondolkodunk azon, hogy most mi ironikusak vagyunk-e vagy sem. Úgy látszik, hogy az én gondolkodásomba ez bele van kódolva, és bármikor megszólalok, ettől nem tudok eltekinteni. Van ennek az egésznek egy olyan magyarázata, mintha félnék attól, hogy érzelgős leszek. Valóban tartok az érzelgősségtől, és olvasóként sem szeretek olyan szövegeket olvasni, amelyek az érzelgősség felé húznak. Annak a híve vagyok, hogy a rációnak korlátoznia kell azt, hogy szívügyekről hogyan szólaljunk meg.
Korábban már beszéltünk arról, hogy kötetei illusztrációi kapcsán előszeretettel fordul topolyai alkotókhoz. Jelen kötetét is egy topolyai képzőművész, Penovác Endre illusztrálta. Hogyan kerültek a birsek a borítóra?
– Ezeket a birseket én választottam. A festményt már korábban is ismertem és tetszett. Úgy gondoltam, hogy tisztán a vizuális effektusait és esztétikai vonatkozásait tekintve helye van a kötetemben. Nem gondolom, hogy a kötet fedőlapján feltétlenül a versekhez készült illusztrációnak kell lennie. Viszont Penovác megoldotta azt is, hogy utat találjon a versekhez, ugyanis nem csupán a kötet fedőlapján szerepel ez a három birs, hanem a kötet belsejében is megjelennek, érdekes grafikai megoldásként.
Kemény István írta egy helyen, hogy „ a költészet a nyolcvanas évektől kezdve belterjes kis szakmaként igyekszik meghúzódni. Mintha szégyellné, hogy nincsenek olvasói, de mintha további megszégyenülésektől tartva félne is az olvasóktól. Mennyire ért ezzel egyet?
– Ezzel többé-kevésbé egyetértek, ugyanis ma a regény a divatos műfaj. Ez természetes, vannak időszakok, amelyeket egy-egy műfaj ural. A líra minthogyha egy kicsit a háttérbe szorult volna. Mindamellett nem gondolom, hogy értékkülönbség lenne a műfajok között. Viszont, ha egészében tekintünk az irodalomra, azt mondhatjuk, hogy nincs széles olvasórétege a kortárs magyar irodalomnak, annak ellenére, hogy olyan kérdéseket tesz föl, amelyek épp a ma olvasóját érdekelhetik. Többször beszéltek már arról, hogy tulajdonképpen mi olvassuk egymást, hogy annak idején a Nyugatnak sem volt nagy olvasóközönsége, annak ellenére, hogy az irodalom szempontjából egy jelentős folyóiratnak tartjuk. A képzőművészet, a komolyzene, a nem szórakoztató irodalom mindig a kevesek érdeklődésére tartott számot. Ennek ellenére nem tartom belterjesnek.
Most pedig térjünk rá egy napjainkban divatos költészeti műfajra, a slam poetryre. Ön hogyan viszonyul ehhez a műfajhoz?
Én a slam poetryt olvasóként és nézőként szemlélem. Ez nem az én generációm költészete, de úgy hiszem, hogy illik erről tudni. Természetesen itt is vannak jó és kevésbé sikerült szövegek, de mindenképpen izgalmas ahogyan hangsúlyozott ritmusban, hangsúlyozott rímekkel, sőt kínrímekkel figyelemfelkeltő, tagolt ritmussal szólal meg, és ahogyan nem zárkózik el az aktuális politikai történésektől sem. Ott voltam a Kosztolányi Dezső Színházban Závada Péter fellépésén, és rá is ismertem néhány költeményére, amelyek a verseskötetében, illetve a Szép versek című antológiában megjelentek. Azt hiszem, ez a műfaj a zenében is új hangokat szólaltat meg, és a zenei műfaj megújulásával is jár.
Tanárként, kritikusként, költőként is aktív. Hogyan találkoznak ezek egymással? Vagy találkoznak-e?
– Szokásom azt mondani önmagamról, hogy jótékony tudathasadásban élek, ami talán nem is kettős, hanem hármas. Annyi biztos, hogy fejünk egy van, amivel egyféleképpen tudunk gondolkodni. Amikor verset írok, az nyelv és forma kérdése, akkor így gondolkodok és szólalok meg, amikor pedig kritikát és tanulmányt írok, akkor ezeknek a műfajoknak megfelelő beszédmódot és formát választok.
Befejezésképpen elárulná nekünk, hogy jelenleg mivel foglalkozik?
– Jelenleg Bori Imre avantgárd kutatásaival foglalkozom, hogy ezek a kutatások hogyan és mennyire vannak jelen az utóbbi időben felszaporodott avantgárddal foglalkozó tanulmányokban, monográfiákban. Ugyanakkor néha az is megtörténik, hogy versírásra kérik fel az embert, ami inspirálóan is tud hatni, most például a Magyar Szó számára kell verset írnom, ami a szilveszteri számban fog megjelenni.
