2024. július 31., szerda

A KULTer Újvidéken

Kedden az újvidéki Művészklubban bemutatkozott a debreceni székhelyű KULTer.hu internetes kultúrportál. A Híd Kör Egyesület szervezésében megvalósult esemény a Kulturpass elnevezésű rendezvénysorozat második állomása volt. Az est vendégei az oldal munkatársai, Áfra János főszerkesztő, Herczeg Ákos rovatszerkesztő, Papp Sándor főmunkatárs és Vigh Levente olvasószerkesztő voltak, akikkel Fehér Dorottya, a Híd Kör tagja beszélgetett. A felszólalok elmondták, hogy a portál ötéves múltra tekint vissza, és az állandó szélmalomharcban folyamatosan cserélődik a szerkesztőgárda, mára csak ketten maradtak az alapítók közül, de ennek egyik pozitívuma, hogy folyamatosan képesek a megújulásra. Az oldalon eddig mintegy ötszáz szerző publikált verset, novellát, kritikát, tudósítást, köztük olyan alkotók, mint például Borbély Szilárd vagy Térey János. Áfra azt is elmondta, hogy az apolitikusság nem mindig kifizetődő, hisz nyilvánvaló, hogy ezáltal lecsúsznak bizonyos támogatásokról, de a függetlenség is nagy értéknek számít a mai viszonyok között. A KULTer.hu nemcsak az ún. magaskultúrával foglalkozik, hanem igyekszik a popkultúra felé is nyitni, hogy minőségi szövegek foglalkozzanak a nem mainstream jelenségekkel is. A szerkesztőbizottság tagjai meséltek az általuk szervezett programokról is, a KULTOK konferenciáról, a tavalyi évben indult gyakornoki programról, a fesztiválokon való jelenlétükről, és az R25 nevet viselő projektumról, amelyben a rendszerváltás után született költők mutatkoztak be. Az oldal mára kinőtte a blogszerű felületet, jelenleg megújulás alatt van, és az ötödik születésnapjára újszerű vizualitással várja a látogatókat. Az est végén Papp Sándor és Áfra János olvasott fel verseiből. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.