2024. július 31., szerda

Holtverseny az utolsó beolvasáson

Az Olvass be! kritikai beszélgetéssorozat idei utolsó állomásán Totth Benedek tavaly megjelent nagy sikerű Holtverseny című első regénye került terítékre. A Híd Kör Egyesület szervezésében megvalósult eseményen Fehér Dorottya moderálásával Sági Varga Kinga, Komáromi Dóra és Kelemen Emese igyekezett minél több mozzanatot felvillantani a műből. Fehér bevezetőjében elmondta, hogy a kallódó, a semmi ágán veszteglő kamaszokról szóló mű igen jó alapot nyújt az eszmecseréhez. A beszélgetés során szóba került a kritikusok elvárása a regénnyel szemben, felmerült annak kérdése is, hogy mennyiben beszélhetünk ifjúsági regényről, illetve, hogy mennyi esélye van arra, hogy kanonizálódjon. A regény valamilyen szinten reflektál a mai világra is, a magukra hagyott kamaszok állandó teljesítménykényszerben élnek, és a szeretetet az erőszak és a tudatmódosító szerek helyettesítik. Az ítészek megegyeztek abban, hogy egy jól felépített műről van szó, a benne megalkotott világ hiteles, és a karakterek jól kidolgozottak. A regény nyelvezetéről szólva elmondták, hogy egy mai, élvezetes szlengről van szó, a benne megtalálható trágárságok pedig ugyan időnként soknak tűnnek, viszont ez a történet megköveteli ezt. A kritikusok természetesen ezúttal is osztályozták a művet, aminek során az egytől tízig terjedő skálán egyhangúlag kilenc pontot érdemelt ki.