Találóan hangzik, hogy Domonkos István költészete olyan, mint egy visszatérő álom: amikor már megfeledkeznénk róla, újra feltámad. Verseinek legújabb gyűjteményét az újvidéki Forum Könyvkiadó adta közre Allegro bajbajó címen.
„Dél és Észak, az Adria és Skandinávia fényjelenségeinek különös váltóritmusában született meg nagyköltészete, világköltészete: Istenem, végül is úgy, ahogyan a hatvanas években Újvidéken – különös mód azonosulva ezzel az Új-jal, ezzel a Vidék-kel, az ún. kisebbségi irodalmak egy eddigiektől eltérő modelljét is jelezve egyben, dacosan, jóllehet vacogva, megálmodtuk volt… – állapítja meg Tolnai Ottó. Vagy Esterházy Péter: „Mi meghalni mindnyájan, nem tudni, talán téves csatatéren. De előbb még olvasni könyvet, ezt, Svédország lenni messze, könyv lenni közel.” És nem utolsósorban Orcsik Roland, a kötet egyik szerkesztője: „Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát. A szerző különböző kultúrák metszéspontján született alkotásai pedig az akkori magyarországi, dominánsan egynyelvű irodalmi rendszereket kérdőjelezték meg. Ez a „fordítói magány” tehát kritikai magatartásformát jelez.”
detoNáció
Domonkos István életművét érdemes igen alaposan ismerni. Az eddigi kutatásokból, ismertetésekből fájóan hiányzott a műfordító Domonkos kritikai méltatása. Orcsik Roland arra a feladatra vállalkozott, hogy felmérje: a szerb, a horvát és a szlovén irodalomból mit és hogyan fordított a költő: vajon kiolvasható-e egy fordítói szemlélet az átültetésekből: mely irányzat elveit fogadta el, és mihez-kihez volt hű, amikor a szerb, horvát és szlovén vers magyar változatán dolgozott. Az újabb fordításelméleti megfontolások felől vizsgálódó Orcsik igényesen és minuciózusan veti egybe az eredeti és az átültetett verset, és igyekszik elhelyezni a fordításokat egy tágabb kontextusban – állapítja meg Fried István, a kötet recenzense. A Forum kiadó gondozásában közreadott monografikus igényű feldolgozás révén közelebb kerülünk Domonkoshoz és általa az Új Symposion történetéhez is.
Masírozó angyalok
Fenyvesi Ottó 60. születésnapjára készült a Masírozó angyalok című antológia, vagy kollázsolt breviárium, ahogyan Virág Zoltán és Orcsik Roland szerkesztők a kötet alcímében definiálták. A több nyelvű (angol, szerb a magyar mellett) kötetet az újvidéki Forum Könyvkiadó adta közre.
A kilencvenes évek háborúi elől Magyarországra menekült és Veszprémben letelepült Fenyvesit a tiszteletére készült kiadványban legalább két tucatnyi ember köszönti, ki-ki a maga anyanyelvén, és a maga módján. Végel László például megállapítja, hogy Fenyvesi „Igazán vajdasági költő akkor lett, amikor Magyarországra települt! Párját ritkító fordulat. Számos alkotó képzeletvilágát megviseli az áttelepülés. Egy nagy hiány születik, amelyet sokan az »itt is, ott is« eszméjével próbálnak áthidalni. Valami véglegesen megszakad, elapad az eredendő élmény. (...) A »se itt, se ott« állapot a radikális gyökértelenség becketti világába vezet. (...) Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.”
