Az eredeti mű olyan Walter Benjamin szerint, mint az örvény a folyamban: nem magyarázható semmilyen összefüggésből , hanem ő maga hozza létre az összefüggést; nem tartozik bele semmilyen fejlődésbe, viszont minden fejlődőként hozzá tartozót mint olyat csak az eredeti felől ismerünk fel. Ilyen kiindulópontot jelentenek Gion Nándor művei is. Vajon hány kortárs íróról mondhatom még el, hogy minden könyvét olvastam? Lehetne persze neveket sorolni különféle koordináta-rendszerekben és nézőpontok szerint, de ezek mind olyan demonstratívak lennének. Gion valahogy nem illett egyikbe se, ellenállt a besorolásoknak. Művei nem úgy hatottak másokra, hogy bárkinek is eszébe jutott volna utánozni őt. Tanulságai azonban jócskán maradtak prózájának. A róla elnevezett novellapályázat anyagának olvasása közben azokra a jellegzetességekre, inspirációkra figyeltem, melyek éppen ide irányították ezeket a szövegeket. Mégsem véletlen, hogy vannak közös nevezőik. A pályázók saját környezetükből merítettek, jellemző a szociális érzékenység, a szegénység, a peremre szorultság.
Günter Figal mondja, hogy a terek tapasztalata mindig a szűk és a tágas tapasztalata. Ahol túl kevés a tér, ott beszorítva, korlátozva érezzük magunkat, mégpedig elsősorban nem a cselekvésben, hanem már az életérzésben is. Ezzel szemben áll a nyitott táj; felélénkíthet, hogy a pillantás nem ütközik határokba – mindig van tovább, és ez olyan, mint egy ígéret.
Egy jeligés pályázatban mindig benne van az ígéret, a kíváncsiság, a lehetőség kitalálni, hol játszódik, hol keressük a cselekmény terét, honnan küldték, ki írhatta. A névtelenül érkező munkákat nagyon szeretem, mert senki sem vádolhat aztán elfogultsággal. Sokszor zsűriztem hasonló jellegű versenyen. A szó legnemesebb értelmében merem versenynek nevezni az érték-összehasonítást, hiszen nem befolyásolt más, mint az olvasás tapasztalata. Van számos más verseny is, ahol a bírók pontoznak és a verseny tisztaságához nem férhet kétség. Úgy láttam, zsűritársaim is azon töprengtek, milyen elvek mentén állítható fel bármiféle konzisztens sorrend. Összevethető-e különféle stílusú, szerkezetű és mondandójú kisprózák művészi értéke. A rangsor mégis úgy jött létre, hogy nem kellett elvi kérdéseken vitáznunk. Az összesítéskor kialakult az a tizenhármas mezőny, amely kiemelkedett a többi pályamunka közül.
A rangsorolás a leghálátlanabb feladat. Színvonalas verseny tanúi voltunk, amit az is mutat, hogy nincsenek lényeges esztétikai különbségek a díjazottak között. Akinek „csak” közlésre ajánlottuk a novelláját, semmiképpen ne érezze úgy, hogy lemaradt a dobogóról. Ez a megállapítás akkor válik majd az olvasók számára is érthetővé, amikor a pályázat díjazottjai együtt egy közös antológiában jelennek meg. A választék sokszínű, számos stílusárnyalattal megírt, izgalmas történeteket kínál. A jeligék feloldása után derült ki az is, hogy vannak a Gion Nándor Novellapályázatnak visszatérő szerzői az egész Kárpát-medencéből.
A mai Kilátóban olvashatják a harmadik díjas pályamunkát, ezt követően pedig hétről hétre a közlésre javasoltakat.
Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.
