Itthon vagyunk. Túléltük. És nagyon nagy élmény volt. Ismét. Vagy inkább: szokás szerint. Persze sokáig lehetne ezt még ragozni, vagy fokozni… Ami alapjáraton azonban mindenképp felesleges is volna. Az idei Sziget Fesztivál előtt alig néhány nappal tűnt fel az interneten egy homofóbiaellenes videó, amelyik a magyar színművészet jeles alakjainak közreműködésével készült, érdekessége pedig, hogy a nyitónap nagyszínpadi sztárja, a brit Lily Allen egyik dalának felhasználásával hívja fel a figyelmet egy nagyon is élénken élő társadalmi problémára.
Ez nem lehet véletlen. Legalábbis nem hiszem, nem tartom valószínűnek, hogy az lenne/lehetne. Ilyen véletlenek nincsenek… Az időzítés pedig tökéletes! Alig néhány nappal az idei Sziget Fesztivál kezdete, avagy az úgynevezett mínusz egyedik nap, a Tankcsapda együttes húszéves jubileumi szuperkoncertje előtt készült el (és került fel az internetre…) magyar színművészek közreműködésével egy vicces kis videó, amelyikhez a rendezvény hivatalos nyitónapjának, a nagyszínpad szerda esti sztárjának egyik dalát használták fel. Lily Allen Fuck You (Very Very Much) című számához készítettek videoklipszerű kisfilmet a homofóbia elleni (Franciaországból és Angliából indult…) kampányhoz csatlakozva a magyar művészek, köztük Fullajtár Andrea, Hollósi Frigyes, Schell Judit, Schmied Zoltán, Szabó Győző, Rezes Judit, Jordán Adél, Fenyő Iván, Csuja Imre, Kocsis Gergely, Ónodi Eszter, Szacsvay László, Jordán Tamás, Csákányi Eszter és Molnár Piroska – remélem, nem hagytam ki senkit sem. Kis videójukkal pedig azonnal adtak is beszédtémát többek között a Hír TV Civil kaszinó című műsorának, illetve az adás vendégeinek, akik élő egyenesben mondták el, miért is tartják elképesztőnek, hogy többek között Kossuth-díjas, hatvan-hatvannégy éves, idős, köztiszteletben megőszült, elismert, nagyszerű színészek is a nevüket és az arcukat adták egy ilyen videóhoz, amelyikben pedig…
Ültem a tévé előtt, és azt hittem, menten lefordulok a székről…
Lily Allen és a polgárpukkasztás magyar módra
Habár a magyar színművészek a zenére vágott felvételeken „csak” tátikáznak, azaz nem ők énekelnek, hanem a dal eredeti változata hangzik el a képkockák alatt Lily Allen tolmácsolásában, a dalszöveg, mint fentebb már a címéből is kiderült, egyáltalán nem köntörfalaz, nem kerülgeti és nem járja körül óvatosan és megfontoltan a témát (a felforrósított kását…), hanem egyenesen a homofóbok arcába vágja refrénjében, amit cseppet sem titokban és cseppet sem disztingváltan gondol róluk, azaz, hogy: „Fuck you, fuck you very very much”. Gondolom – és bízom benne! –, hogy ezekhez a szavakhoz senkinek sem hiányzik a szó szerinti fordítás… (Amennyiben pedig mégis, akkor ajánlom szíves/szívélyes figyelmébe a videoklip feliratos változatát, ami ugyan a YouTube internetes videómegosztón is megtalálható, de TVN-es, avagy xfree-s videótáramba is áttöltöttem, így elérhető a következő címen: http://video.xfree.hu/?n=szpray|51c655c838d74087e92abf96472b7d3c.)
Ilyen véletlenek tehát nincsenek. Nem jelenik meg egy ilyen videoklip az interneten csak úgy – „röptiben” – a semmiből (mintha jobb dolga se volna…), ha alig néhány nap múlva egy jelentős, nagy tömegeket vonzó rendezvényre nem várják Budapestre az eredeti dal előadóját…
A homofóbia is a rasszizmus egyik formája!
Lily Allenre egyébként is jellemző, hogy számaiban – azokat zeneileg könnyen fogyasztható, könnyű kis dalocskáknak álcázva, sokszor az infantilizmustól sem visszariadva – olyan kemény és komoly tartalmakat fogalmaz meg, amelyek kimondásának a sokkal zúzósabb, valóban (kő)kemény és nem a visszafogottságukról elhíresült műfajokban sincs igazán hagyománya. (Ebben a tekintetben egyértelműen a zenehallgatásra ajánlott művek közé kell sorolnunk az énekesnő Not Fair című zeneszámát is, amelyben pedig amolyan countrys környezetben és hangulatban, kislányos modorossággal adja elő a „célszemély” számára cseppet sem hízelgő mondandóját… Nem akarom itt most internetes elérhetőségekkel telezsúfolni sorozatunkat, ezért ebben a témában lásd még bővebben keretes írásunkat!) Kézenfekvő volt tehát a vállalkozás eszmei szerzőinek választása, hogy épp az ő dalát szemelték ki egy ilyen manifesztációhoz, az pedig igencsak kapóra jött nekik, hogy néhány nappal később Európa egyik legnagyobb fesztiválján, a Sziget nagyszínpadán lépett fel a brit énekesnő. Így az akció az egyébként – a szürke hétköznapokban – várható visszhangnál értelemszerűen jóval nagyobb figyelmet kapott. És most ilyen tekintetben nem is a Hír TV Civil kaszinó című műsorának kabarészerűen értetlenkedő vendégeire gondolok…
További – figyelemre érdemes – mellékzönge lehet pedig ebben a történetben akár az is, hogy egy nappal Lily Allen budapesti fellépése előtt tartották meg ugyancsak a Szigeten a Zene a Rasszizmus Ellen nagyszabású megakoncertjét, ami ugyan szervezetileg nem, szellemiségében azonban egyértelműen kapcsolódik, vagy legalábbis kapcsolódhat a homofóbiaellenes mozgalomhoz, amelyiknek keretében a magyar színművészeknek a meleg büszkeség napjára tervezett felvonulást megelőző/előkészítő kis videója létrejött. És akkor már csak hab a tortán, hogy Budapest Pride 2009 néven a felvonulás szervezőinek – a Szivárvány Misszió Alapítvány vezetésével – önálló sátruk is volt a fesztivál Civil Sziget nevű részlegében. „40 éve New Yorkban, a Stonewall nevű melegbárban, a hatósági zaklatásokat megelégelő travik kiálltak jogaikért. Ezzel kezdetét vette az a meleg polgárjogi mozgalom, melynek keretében Magyarországon a 14. Budapest Pride-ot rendezzük 2009. szeptember elején. A Szivárvány Misszió Alapítvány szeretettel vár, hogy megtudd, miért vonulunk fel, megismerd a szervezőket és a hazai fesztiválok történetét. Küldj videoüzenetet, és mondd el, te miért vonulnál szeptember 5-én, és nézz meg másokat – külföldieket is –, ők miért vonulnának fel Budapesten ezen a napon!” – olvashattuk a sátor programjáról a Pesti Est című ingyenes műsorújságnak az idei Sziget Fesztiválra megjelent különszámában. Sajnos a programhelyszín szervezői nem álltak a helyzet magaslatán, így a sátor látogatottsága sem döntött rekordokat…
Legkisebb közös többszörös
Kisebbfajta generációs vita alakult ki közöttünk a családban az idei Szigetre indulásunk előtt, lányom ugyanis nem szerette, nem kedvelte Lily Allent, és én voltam az, aki egyértelműen állítottam, hogy igenis, meg nagyon is… Pedig a nagykönyv és a sztereotípiák, no meg persze az örök és megfellebbezhetetlen berögződések szerint ennek épp fordítva kellett volna lennie, hiszen az ő nemzedékének az egyik kedvence az énekesnő. Később aztán a koncerten kiegyeztünk egy mindkettőnk számára járható középútban, sőt még a kisátorozás előtt úgy döntöttünk, hogy kölcsönösen toleráljuk egymás véleményét… Nem szeretnék itt most belefolyni az énekesnő zenéjének elemzésébe a nemzedéki viták szemszögéből, tény azonban, hogy közönségének nagy részét éppen azzal a zenéjével hódítja meg, amelyet itt néhány sorral fentebb afféle álcának mondtam a szokatlan tartalmak becsempészéséhez.
Végül is, könnyű kis tinidalt énekelni arról, hogy a fiúja soha nem tudja őt kielégíteni, és „never make me scream”… Khmmm… Ha valami, hát akkor ez az, ami igazán szokatlan. Mondjuk, az ABBA-tól vagy Britney Spearstől például ilyesmit sohasem hallottunk… És természetesen van ebben egy nagy adag gúny, humor, de önirónia is. Mindez pedig így együtt egy olyan kellemes kis koktéllá áll össze, amelynek kikeverése után úgy olvadnak eggyé, valami újjá a különböző ízek, hogy közben nemcsak a hangzás és a téma összhangjában lesz egyedülálló, hanem a mindenféle kis hullócsillagocskák, a gyorsan elhasználódó tinisztárok paródiájává is válik egyben. Úgy keni az arcukba ezeket a dalsorokat a butácska kis, gyorsan felejthető „summer hit”-ek stílusában, hogy azzal nemcsak megfricskázza, de egyenesen kínosan nevetségessé is teszi őket; úgy énekel és úgy viselkedik, úgy mozog otthonosan az ő műfajukban, hogy igazából önmagából fordítja azt ki, mintegy a visszájára. Az önirónia révén pedig érzékelteti azt is, hogy ebben a világban őt sem kell túl komolyan venni, jelzi, hogy igenis viccel, és sorjáznak a poénok – lehet tehát nevetni, hahotázni.
Koncerten azonban – ahogy azt az újvidéki Exit Fesztivál közönsége mintegy egy hónappal korábban, július 9-én Péterváradon már ugyancsak tapasztalhatta – egészen másképp szól Lily Allen zenéje, mint amilyennek a felvételekről, a stúdióalbumokról megismerhettük. A nagyszínpadon állva már nem az a kislányos könnyedség jellemzi előadásmódját, mint amilyennek például az ugyancsak zenehallgatásra erősen ajánlott Alfie vagy Smile című dalai alapján sejthetnénk. Néhány fokozattal keményebb, rockos hangszerelésben szólalnak meg élőben ugyanazok a dalok, az infantilizmusnak, a megjátszott gyermetegségnek pedig itt már nyoma nincs. A különbség, még ha így kimondva talán furcsának is tűnhet, valójában egyáltalán nem zavaró, hiszen sok más előadótól és együttestől is megszokhattuk, hogy másképp szól élőben, mint a stúdióban… Az pedig már csak az előadói attitűdtől függ, hogy ez erény vagy hiányosság. És, mondjuk, ez egy olyan legkisebb közös többszörös, amiben érdemes kiegyezni a generációs vitákban, Lily Allen koncertjével kapcsolatban is. (Folytatjuk)
Zenehallgatásra ajánlott művek...
Avagy: tisztességtelen ajánlataim
Lily Allentől
1. A Fuck You (Very Very Much) című szám eredeti változatban: http://video.xfree.hu/?n=szpray|8d54009d90c0582092ae1d4eb6f65b9f
2. A Fuck You (Very Very Much) című szám rádióbarát, kicsit „finomított” változatban: http://video.xfree.hu/?n=szpray|86da31b5c8a8960495a04d260c3d4ddf
3. Alfie: http://video.xfree.hu/?n=szpray|aada92aedb8be55ce0d4d3e08ec0e27b
4. Smile: http://video.xfree.hu/?n=szpray|4b0febc547ed468bd1c2374589b71320
5. Not Fair: http://video.xfree.hu/?n=szpray|79c225d1d540aac5695a96cdf9ee7210
6. Everybodys Changing: http://video.xfree.hu/?n=szpray|ab5ec0de2bc036a465bc9f5bf01e591d
Jó szórakozást!
Kevésbé szórakoztató ugyan, de talán nem árt átvenni újra a tananyagot: a Hír TV Civil kaszinó című műsorának vonatkozó részlete: http://video.xfree.hu/?n=szpray|6cc864cdebd12ff452b1a493ea9f45f5
