Mind többet hallani az oktatásügy racionalizációjáról. Mit is takar ez pontosan? A fogyatkozó diáklétszám fogyatkozó tanári kart is eredményez? Erről és az oktatásügy racionalizációjával kapcsolatos égető problémákról érdeklődtünk. Hallani arról, hogy ha az iskolák a községek hatáskörébe tartoznak majd – Európában, Magyarországon, Romániában már ez a gyakorlat –, fennáll a veszély, hogy a községek takarékossági szempontból összevonják az osztályokat, netán az iskolákat is. Az általános iskolák alapítói a minisztériumok, az állami költségvetésből a minisztérium utalja ki a tanárok fizetését, az önkormányzat pedig a karbantartást pénzeli. Félő, hogy ha az iskolák az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, akkor a községnek kell előteremtenie a tanárok fizetésére valót, ezért takarékoskodási lehetőséget kell keresniük.
Minderről dr. Josip Lepešsel, a magyarkanizsai polgármester oktatással és neveléssel megbízott tanácsosával beszélgettünk.
– Egy nyolcosztályos iskola fenntartása megközelítőleg 16 millió 550 ezer dinárba kerül. Ha egy község területén van 8-10 iskola, akkor akár az is felvetődhet, hogy ha itt-ott kevesebb diák van, takarékossági szempontból össze lehet vonni az osztályokat, az iskolákat. Egy nyolcosztályos iskolában, amelyben mindegyik osztályból csak egy van, mindössze négy tanár dolgozik teljes, azaz százszázalékos óraszámmal, a többi tantárgyból pedig 30-40 százalékos óraszámot teljesít a tanár, mert nincs elegendő óraszám. Ilyen esetben egy tanár több iskolában is dolgozik. Ha egy iskolában viszont két párhuzamos osztály is van, akkor a tanároknak már megvan a teljes óraszámuk. Egy kis iskolában, ahol, mondjuk, egyik ötödik osztályban is 15-16 diák van, meg a másikban is körülbelül ennyi, ha összevonnák a két tagozatot (ez is a racionalizáció része lehet), akkor a tanár teljes óraszáma csökken, és másik iskolában is munkát kell vállalnia, persze ha sikerül. Megtörténhet az is, hogy ha a tanár másik iskolában hetente két órát tart, összevonja, egyszerre tartja meg a kettőt, hogy ne kelljen többször utaznia, ez pedig nem mindig jó megoldás. Ezért én jónak tartom, hogy a tartományi titkárság engedélyezheti a tizenöttől kisebb létszámú osztály megnyitását. Nem akarok vészmadár lenni, de fennáll a veszélye annak, ha nagy racionalizáció lesz, akkor mind kevesebb tanárra lesz szükség, esetleg részleges vagy csak néhány százalékos óraszámmal dolgozhatnak, ezt persze a tanárképzés is megsínyli, a fiatalok nem fogják ezt a hivatást választani.
Felkerestük dr. Gradimir Marković oktatási körzetvezetőt, a Nyugat- és Észak-bácskai Iskolaigazgatóság elöljáróját, aki elmondta, hogy a zombori székhelyű iskolaigazgatóság körzetében az oktatási miniszter kérésére elvégzett felmérés szerint nincs úgynevezett munkaerő-felesleg, de a racionalizáció valamikor, valamilyen mértékben és valamilyen ütemben be fog következni.
• Egyes vélemények szerint a racionalizáció azért is elengedhetetlen, mert az iskolákban nincs elegendő szaktanár. Például sok iskolában osztálytanítók vagy mérnökök végzettségüknek nem megfelelő tantárgyakat tanítanak, illetve oklevéllel még nem rendelkező tanárokat foglalkoztatnak.
– Összeszedtük az adatokat a nem szaktanárok foglalkoztatottságáról. Az iskolák szeptember 15-ig eljuttatták hozzánk az adatokat, amelyekből kiderül, hogy valóban nincs elegendő szaktanár, de a racionalizációnak nem ez a legfontosabb oka. A racionalizáció oka az osztályok tanulóinak létszáma, a fogyatkozó diáklétszám a probléma. A tizenötnél kevesebb létszámú, szerb tannyelvű osztályok megnyitására vonatkozó engedélyt a minisztérium adja meg, míg a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatás esetében a tartományi titkárság.
• Miben látja a probléma megoldását? Ha nincs elegendő tanuló az osztályokban, megtörténhet-e, hogy összevonják az egymáshoz közeli iskolákat?
– Elsősorban az osztályon belüli diáklétszámról beszélek, a 15 tanulónál kevesebb létszámú osztályok megnyitásának engedélyeiről, nem az iskolák fúziójáról. Az a kérdés, hogy funkcionálniuk kell-e a tizenötnél kevesebb létszámú osztályoknak. Vegyük két, egymáshoz közeli iskola példáját: ha a szabadkai Miloš Crnjanski Általános Iskolában egy magyar elsős van, akkor miért ne járhatna az említett iskola mellett lévő Jovan Mikićbe? Persze ez városon belül megoldható, de nem lehet megoldás a kisebb településeken. Azonban ha például Szabadkáról beszélünk, és mondjuk a horvát tannyelvű oktatásról, akkor a tanulók másik iskolába való átirányítása megoldás lehet. A Matko Vuković, az Ivan Milutinović és a Szent Száva iskolákban van horvát tannyelvű oktatás, osztályonként 4-5 tanulóval. Erre nincs szükség. Legyen egy iskolának egy megfelelő diáklétszámmal rendelkező horvát tannyelvű osztálya. Tehát nem az iskolák összevonásáról lehetne szó, hanem a tanulók átirányításáról. Nem humánus, ha egy osztályban csupán egy-két-három gyerek van.
• Mi lehetne a megoldása annak, hogy alig akad szaktanár, mint például a kisebb települések iskoláiban?
– A probléma a pályaválasztásban gyökerezik. A magyar fiatalok közül sokan Magyarországon tanulnak az anyanyelven való tanulás miatt, és itt kevesen vannak azok, akik szerb nyelven végzik el egyetemi tanulmányaikat és magyarul adnak elő. Nyugat-Bácska azon iskoláiban is – Bácskertesen, Gomboson, Nemesmiliticsen, Bácsgyulafalván (Telecskán) – amelyekben magyarul tanulnak a diákok, gondot okoz a káderhiány. És ilyenkor mi történik? Elhelyezkednek az iskolában felsős tanárként a tanítók, akik beszélik ugyan a tanítási nyelvet, de az adott tantárgyaknak mégsem lehetnek olyan jó ismerői, mint azok, akik az érintett szakon végezték el egyetemi tanulmányaikat. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy például a biológiát előadó tanítói oklevéllel rendelkező tanár nem szakember.
