A hatodik rijekai vRIsak könyvvásár és irodalmi fesztivál május tizennegyedikéig tart. A VBZ könyvkiadó és könyvüzletek rendezvénye a gazdag irodalmi tartalom mellett más művelődési programokat is nyújt az érdeklődőknek, Rade Šerbedžija, Damir Martinović Mrle és Nikola Petković például egy különleges irodalmi esten lépnek fel. A fesztivál magvát azonban az irodalmi párbeszéd képezi, amelyet a meghívott vendégek, közép-európai országok szerzői folytatnak egymással és a közönséggel. Népszerű horvát szerzők mellett a résztvevők között van Florin Lazarescu Romániából, Zvonko Karanović és Teofil Pančić Szerbiából, Faruk Šehić Bosznia-Hercegovinából, Jurij Hudolin Szlovéniából, valamint Lovas Ildikó vajdasági magyar szerzőként.
Lovas Ildikó Kijárat az Adriára regénye 2009-ben jelent meg horvátul, és e könyve kapcsán hívták meg a fesztiválra. Az írónő többek között erről is beszámolt lapunknak:
– A regényt Ćurković-Major Franciska egyetemi tanár fordította le a hallgatóival. Ebben a folyamatban pedig jelentősen kivette részét Ladányi István vajdasági születésű szerző is, aki akkor Zágrábban dolgozott. A könyvet Branko Čegeć szerkesztésében a Meandar adta ki. Ennek kapcsán keresett meg Zoran Simić, a vRIsak rijekai irodalmi fesztivál szervezője, a rendezvény idei központi témája ugyanis a balkáni kapcsolatok. Izgalmasnak tűnt számukra az a fajta irodalmiság, amit a regényemben képviselek. Azóta beharangozó gyanánt adtam néhány interjút horvát lapoknak, és leginkább arról a két dologról kérdeztek, amit lényegesnek tartottak, hogy milyen volt a regény fogadtatása Szerbiában, és nem éreztem-e valaha hátrányát annak, hogy itt élek, de magyarul írok. Ebből látszódott, hogy hiába múlt el huszonöt év, a közép-európai átjárhatóság még nem az igazi. Ez hasonló ahhoz, hogy például milyen lehet olasznak lenni Rijekában vagy Pulán, aki ott íróként dolgozik vajon melyik ország irodalmához sorolható. Nyilván mindkettőhöz, ezért ezt a közép-európai utat újra be kell járni, ezeket a témákat újra kell beszélnünk – mondta, és szólt a regény szerepéről is.
– Megküzdöttem a megírásával. Ez a regény az ország szétesését, a balkáni háborút, a kis és nagy árulásainkat, a kompromisszumainkat dolgozza fel. Egyfajta írón kívüli párbeszédet valósít meg. Valójában a szerb sikerre se számítottam, arra pedig álmomban sem gondoltam, hogy a könyv része lesz a horvát–szerb irodalmi párbeszédnek. Megtisztelő számomra, hogy ennek kapcsán hívtak meg a fesztiválra, és egyáltalán az is, hogy meghívtak. Mindez persze nem rólam szól, hanem a regényemről, mert szerintem mindig is az irodalmi műveknek kell egymással vitatkozniuk. Inkább álláspontokat kell képviselni, és hanyagolni a teoretikus, közhelyes megnyilatkozásokat. A könyv kapcsán felismerték, hogy ez egy megélt és fájdalmas tapasztalat. Nem bánok senkivel sem kesztyűs kézzel, de azért kellemes érzés, hogy a szerb kritika jól fogadta. Ez elmondható A kis kavicsról is, bizonyos pillanatokban azt éreztem, hogy nagyobb nyitottsággal fogadta a szerb, mint a magyarországi kritika, de ez is változó. Az ilyen találkozók fontos részei az irodalmi viták, hiszen a művek nem a semmiből táplálkoznak, hanem saját életünkből, tapasztalatainkból és olvasmányélményünkből. Amennyiben pedig leküzdjük a hamisságokat, a frázisokat és a közhelyeket, akkor tudunk szembenézni a történelmünkkel és a közelmúltunkkal, akkor sikerülhet releváns kérdéseket megfogalmazni és irodalmi szempontból is színvonalas műveket létrehozni.
