A szombat, szép. Sem vasárnap, sem hétfő. A szombat, a várakozás. Szombaton még azt hisszük, hogy vasárnap történik valami, bármi, ami nem hétköznapi. Szeretnénk. Piacra megyünk, halat, almát veszünk, bort a szemközti üzletben. Az oportó illene a visszafogott várakozáshoz, de a verseci szőlőhegyről való kékfrankos is megteszi. A 2007-es, jó évjárat. Szombaton még van remény, tervezünk, lehet, hogy váratlan vendégünk érkezik vagy csak este lesz. Van idő, hiszen a szombat, várakozás. Csak úgy, önmagáért. Ma később ebédelünk. Kényelmesen, hiszen szombat van. Tepsiben krumpli, pékné módra. Ma nincs lapzárta.
Íróasztalunkon félresöpörjük az elmúlt hét hordalékát, mintha rendet csinálnánk. Számlák, fontosnak hitt cetlik, telefonok, vázlatok kerülnek a kosárba. Kiderül, nem fontosak, már nem is tudjuk, miért tettük félre őket. Létezik, hogy egy ilyen, hevenyészett takarítás után, életünkből is alig maradna kerek történet, biztosan lezárt mondat? Lehet. Biztos. De erre ritkán vállalkozunk, mert mi van, ha nem lesz vasárnap!
A cetlikkel még megbirkózunk, bár felaprózva és útközben lejegyezve, rajtuk az életünk. Hétfőn vagy szerdán nem, de csütörtökön, amikor átlépjük a hét derekát, akkor már megjelennek a cetlik, akkor már vannak befejezetlen mondatok, kimásolt idézetek az asztalon, Margit néném telefonja Szentmihályról, Szilágyi Domokos utolsó versének két sora és a magam tollából egy rövidke írás arról a tükörről, amelyet szilém, Kállay Mári a családi legendárium szerint 1943-ban egy oldal mangalicaszalonnáért kapott cserébe a patikusnétól, Moljac úr feleségétől Becskereken. Ma már én őrzöm ezt a tükröt. Valahányszor belenézek, a múlt jelenik meg benne, amely sejteti a jövőt.
Szombat van, maga a várakozás, az apró feljegyzésekből, mint egy tükör tompa cserepeiből, összeáll egy hét, kettő vagy a harmadik emléke is. Apró cetlikre mért élet és halál. Egyszer talán összeáll. Gyapjúból mintha angyaltoll hullna, kezemben nemezdísz, égszínkék sujtással, könnyűre gyúrva. A vasárnap Istené. A szombat remény és várakozás, ez a nap az emberé.
