A szórványban sok esetben okkal, néha némi túlzással panaszkodnak, amiért a tömb meg-megfeledkezik róluk. Ezért mindenki felkapja a fejét, ha egy itt élő nevét „a Tisza túloldalán” megemlítik, netán megdicsérik a munkáját, kitüntetik. Így volt ez akkor is, amikor a nagybecskereki mgr. Tóth Glemba Klára a délvidéki magyar kultúra érdekében kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréséért átvette a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakettjét.
Tóth Glemba Klára (Fotó: Kecskés István)
Muzslyán született, az elemit ott végezte, majd Nagybecskereken a középiskolát. A Bölcsészettudományi Egyetemen diplomázott, a posztgraduális tanulmányait Belgrádban, a Politikai Tudományok Egyetemén folytatta, ahol magiszteri titulusig jutott. A doktori disszertációjának a megvédése előtt van. Készülő munkája a vajdasági magyarok identitástudatáról és a vajdasági kultúrpolitikáról szól. Eredetileg tanár, de volt a kisebbségügyi titkárság tanácsosa, jelenleg pedig a Tartományi Népjóléti és Népszaporulati Titkárság titkárhelyettese. Férjezett, egy fia van, de korán elhunyt nővérének a két gyermeke is velük él. Ezért háromgyermekes anyának vallja magát.
A nagybecskereki Petőfi MME elnöke (első elnök asszonya), amelyben az utóbbi két év alatt fellendült a munka. Sikerült visszacsalogatni a régi tagokat, újjáéledt a néptánccsoport, amelyet a hozzáértők a környék legerősebb csapatának mondanak. De gondját viseli az egyesület többi szakcsoportjának is. A közép-bánáti művelődési egyesületek munkájába is besegít. Sokszor személyes találkozásokkal egyengeti mások útját (mint pl. a Madách Amatőr Színház vagy az Emmanuel kamarakórus). A Nezsényi Magyar Kultúrkör megalapítása is a nevéhez fűződik. Kezdeményezője volt az udvarszállási Művelődési Egyesület megalapításának, közreműködik a verseci Herceg Ferenc-emléknapok megszervezésében. Összegyűjtötte a muzslyai sorsfordulókkal kapcsolatos szokásokat, Mindönki Muzslára akar mönni címmel. Alapító tagja a Nagybecskereki Helytörténeti Kutatóműhelynek. Jelenleg is kutatja Közép-Bánát magyarlakta településeinek hagyományait.
Nyilván nem könnyű művelődési életet szervezni itt a szórványban, ahol egyre kevesebb a fiatal, az anyagi háttér biztosítása pedig szinte megvalósíthatatlan feladat.
– Mióta világ a világ, művelődéssel foglalkozni nem volt könnyű. Ma sem az. Nagyon sok odafigyelés, sok munka, nagyfokú tolerancia kell hozzá. Természetesen tudás is kell, hisz sok esetben nem elég akarni, tudni is kell ahhoz, hogy eredményt érjünk el. Az alázat is fontos szerepet játszik, mert ha valamit nem tud az ember, vagy nem ért a legpontosabban, akkor segítséget kell kérni attól, azoktól, akik tudnak és akik hajlandók segíteni. Az ilyen tapasztalatcsere pótolhatatlan, és gazdagít bennünket ebben a munkában.
Melyek a legégetőbb gondok a közép-bánáti magyar művelődési egyesületek, civil szervezetek életében?
– Ötletből és emberből nincs hiány, inkább az anyagiak játszanak nagy szerepet egy-egy terv megvalósításában. A jókedv és az akarat megvan. Sok esetben az információk hiánya is hátráltatja a munkát. Hisz nagyon sok bánáti falucskában csak álomkép az internet és a számítógép, sok esetben még a telefon is, így az információszerzés sem egyszerű dolog. A térbeli távolság egyben kulturális hátrányt is jelent. Sokszor a pénzhiány miatt nem tudnak az egyesületek pl. új koreográfiát betanulni, népviseletet varratni, vendégszerepelni, de az egyesületekben tevékenykedő szakcsoportokat sem lehet pénzt nélkül működtetni. Hiányát látom itt Közép-Bánátban azoknak a tanfolyamoknak, amelyek helyes irányba terelnék a népművészeti és néphagyomány-mozgalmat, hisz az ismeretterjesztő előadások segítenek abban, hogy autentikus, magyar kultúrát művelhessünk.
A nagybecskereki Petőfi MME a második világháború utáni első vajdasági magyar művelődési egyesület. Immár 66 éve folyamatosan működik. Hullámvölgyek persze voltak, de a munka sohasem szünetelt. Milyen a mostani helyzete?
– Önfenntartó az egyesületünk, eszközöket kell hogy szerezzen azon a piacon, amelyen a kultúra a legértéktelenebb árunak van nyilvánítva. A megnyert pályázatok döntik el, hogy mikor, mivel foglalkozunk, s foglalkozunk-e egyáltalán valamivel. Mivel a város ipara koldusbotra jutott, védnököket sem lehet találni egy-egy rendezvényünkre. Mindemellett hangsúlyoznám a nagybecskereki magyarság identitástudatának magas színvonalát. Legtöbbször ugyanis mi magunk – a szakosztályok tagjai és a szülök, elnökség, elnök s a kedves vendégeink – szponzoráljuk a rendezvényeinket. Persze azért terveink is vannak. Például hatalmas könyvállománnyal rendelkezünk, több mint 13 ezer könyv van a könyvtárunkban, mégsem tudunk belekerülni a könyvtárak érrendszerébe. Egyesületünk állandó rendezvényeket szervez: a magyar kultúra napja, március 15-e, farsang, húsvét, a Föld napja, a víz napja, anyák napja, pünkösdi kirakodóvásár, évzáró ünnepség, kenyérszentelés, október 6-i emlékezés Eleméren, B. Szabó György irodalmi és képzőművészeti emléknapok, Mikulás-várás, betlehemezés, újévvárás, illetve alkalmi bálokat, rendezvényeket is szervezünk. Tavaly egy nagyon szép néptánctalálkozót szerveztünk I. Gizella-parti találkozások címmel, amely nagy sikert aratott. Jelenleg több szakosztályban folyik a munka állandó jelleggel, szünet nélkül és fáradhatatlanul: játszóház, népművészeti szakosztály, helytörténeti kutatóműhely, art klub, könyvtár, suliszínpad, a Csiribiri, a Sarkantyú néptánccsoport, a Pintyőke énekegyüttes, kézművesműhely és nyugdíjasklub fogja össze az érdeklődőket. Igyekszünk olyan mederbe terelni szakosztályaink munkáját, amellyel megállják a helyüket a színvonalasabb rendezvényeken is.
Több mint három évtizedes munka után mit jelent a VMMSZ elismerése?
– Mindenkinek jólesik az elismerés, nekem is. Függetlenül attól, hogy az első vagy hányadik – nagyon örülök neki. Van már köztársasági díjam, a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület Petőfi-díját is (két évben) magaménak mondhatom, van anyaországi első díjas novellám, s most jött ez a vajdasági elismerés, amely ennek a sornak az ékszere. Továbbra is a legjobb belátásom szerint fogom tenni a dolgom, úgy, ahogyan eddig is. Azzal a jóleső érzéssel, hogy munkámra fölfigyeltek – immár nem csak a szűkebb környezetemben.
