A budapesti Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, a színház és pedagógia iránt egyaránt elkötelezett alkotók közössége. Működésüket 1992-ben kezdték meg mint Közép-Európa első színházi nevelési társulata. Alapítása Kaposi László, a Magyar Drámapedagógia Társaság elnökének nevéhez fűződik, aki az Angliában tapasztalt Theatre in Education, azaz a színházi nevelés módszerét Magyarországon is szerette volna meghonosítani.
Programjaikkal a fiatalokat célozzák meg, pontosabban az elemi- és középiskolásokat. Céljuk, hogy a diákok a színház segítségével tapasztalják meg a körülöttük levő világot. Ismerjék fel, hogy ők maguk is alakítói lehetnek, kapjanak lehetőséget a véleményük megfogalmazására, valamint érezzék meg a közös gondolkodás, alkotás, játék örömét és nehézségeit.
Szabadkán első ízben szerepelt a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ. Négyen érkeztek: Hajós Zsuzsa, Bagaméry Orsolya, Bethlenfalvy Ádám és Nyári Arnold. Első terv szerint a Tizenegy trikó című darabjukat mutatták volna be, amellyel az agresszió témáját feszegetnék, de ez betegség miatt sajnos elmaradt. Így került sor arra, hogy a Csontketrec előadást taglaló foglalkozáson vehettek részt a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai. Ennek a programnak az utaztatásához az ENSZ Demokrácia Alapnál (UNDEF) nyert pályázatot a központ. Hajós Zsuzsa, a Csontketrec rendezője négy éve tagja a központnak:
– A darab 2007 nyarán készült, Geoff Gillham angol író szövege alapján. Ez az előadás valójában egy hosszú, harmincperces jelenet. Nagyon jó anyag, és színházi nevelés szempontjából igen hasznos. Célunk a világgal kapcsolatos kérdések feltevése és nem a megválaszolásuk, ezért a történetünknek nincs konkrétan eleje, se vége. Ez csupán egy állomás, amely során meghökkentő szituációval találkoznak a gyerekek. Egy férfi ketrecben tart egy fiatal lányt. Éjszaka, amíg a fogvatartó alszik, egy fiatal fiú megpróbálja kiszabadítani. Amikor azonban kinyitja a ketrecajtót, és elvágná a köteleit, a lány leállítja. E szituáció kapcsán, három órán át, színházi eszközökkel feszegetjük a fiatalokkal a korlátaink, „ketreceink”, otthonunk és szabadságunk kérdéskörét. Célunk mindenképpen a nevelés, valamint a szembesítés azokkal a kérdésekkel, amelyeket nap mint nap felteszünk. Igazából válaszok nincsenek rájuk, de legalább körüljárjuk és igyekszünk minél több szempontból megközelíteni őket. Időközben mi is tanulunk, mert sok esetben azok a problémák, amit a fiatalok felvetnek, bennünket is érintenek. Érdemes foglalkoznunk velük. Folyton rácsodálkozunk, hogy a fiatalok mennyire tisztán látják az őket körülvevő világot. Mivel az ő kérdéseik nem különböznek túlságosan a mieinktől, így a középiskolásokhoz szóló foglalkozásainkat felnőtteknek is bemutatjuk, pl. tantestületeknek vagy különféle konferenciákon. Minden évben készítünk új előadást. A rendezőt aszerint választjuk, hogy kit ragadd meg leginkább a téma, lehet közülünk való, vagy külsős. A két évvel ezelőtti foglalkozásunkhoz szintén én készítettem a színházi részt. Az előadás címe Fivérek volt, és harmadikos-negyedikes elemistákhoz szólt. Ezzel a darabbal a „ki vagyok én?” és „mi a szerepem a világban?” témákat jártuk körül – mesélte a rendező.
Nyári Arnold színész-drámapedagógus, foglalkozásvezető. Négyük közül legrégebb óta dolgozik a központban. 1997-ben csatlakozott.
– Céljaink között már a kezdetektől szerepel, hogy minél több helyre eljussunk, mivel a határon túli kapcsolatok és tapasztalatok számunkra nagyon fontosak. Jártunk Romániában, külön Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken. Szabadkára először tettünk látogatást, de voltunk Bácsfeketehegyen, Topolyán, és Csantavéren. Mivel többfelé tartottunk foglalkozásokat, különböző fiatalok nézetével és véleményével találkozhattunk. Nagyon nagy különbségeket nem észleltünk. És ez jó. A fiatalok szemléletmódja a kíváncsiságukban és az érdeklődésükben nyilvánul meg. A foglalkozások lehetőséget adnak arra, hogy egy színházi előadáson keresztül súlyos kérdéseket feszegessünk. A diákok ebben jó partnerek és nagyon felnőtt módra tudnak viselkedni, ha úgy kezeljük őket. A jelenlegi székhelyünk Budapesten van, ezért ott igen sokat játszunk. Annyit azért hozzátennék, hogy amikor kitesszük a lábunkat a fővárosból, akár Magyarországon, vidéken vagy a határon túl, egy őszintébb közegben találjuk magunkat.
(Fotók: Molnár Edvárd)
