Régen láttam ennyi látogatót tárlatmegnyitón, inkább a családias létszám jellemző néhány baráttal, ismerőssel. Most pedig fiatalok tömege jött el. Legalább olyan komoly tárlat, mint bármelyik korábbi, az arcokon mégsem látni feszes komorságot; mindössze néhány ismerőssel találkozom, amúgy nem is lenne érdemes kitérni a közönségre, kik vannak jelen, de egy idő után feltűnik valami szokatlan, hogy mennyi jókedvű ember jött össze, nem mintha valóban annyira derűs nap lett volna. Kint hó és sár és latyak, egy szürke nap után mégis volt egy kiállítás, ami talán feledtette ezt. Ez a megállapítás nem minősít, mert mondanivalójával a tárlat aligha volt a szórakoztatás a célja, viszont tucatnyi deprimáló tárlatmegnyitó után mégis azt merném mondani, hogy hozzátartozik a művészethez, hogy milyen az első benyomás, és milyen élményt közvetít. Egy nyúlfarknyi rácsodálkozást ezernyi kedves emlékre, egy kivezető ösvényre, amely egy szabad terepen a vadon élő állatok szabadságát hirdeti.
Lepus in fabula címmel február 23-án nyílt meg Nikola Džafo retrospektív kiállítása a Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeumában.
Nikola Džafo 1950-ben született Újvidéken, tanulmányait Belgrádban végezte. Az újvidéki Led Art Mulimediális Központ alapító tagja, a belgrádi Kulturális Dekontaminációs Központ egyik alapítója, 2000-ben létrehozza az Art Klinikát, amelynek utópikus elképzelései között szerepel, hogy a művészet gyógyít, és jobbá teszi az életet. Valamennyi korábbi projektumából, performaszából láthatunk részletet a tárlaton, számos más szerző alkotása is jelen van, amely tematikusan kötődött a művészeti akciókhoz. Itt láthattuk a Nyúlmúzeum című projektumot is, amelyet művész barátai és ismerősei segítségével hozott létre olyan tárgyakból, amelyek adott kontextusban válnak a hétköznapi jellegükön túlmutatóvá. A kiállításon vendégművészek nyúllal kapcsolatos képzőművészeti projektumait is láthattuk.
A kiállítás címenigmájáról: lepus/lepi a mezei nyúl latin neve, a szójáték és egyúttal a kiállítás egyik lehetséges megfejtése is: a nyúl a történetben. Mint minden élőlény, egyúttal az ember metaforája.
Erről a történetről azonban nem hallottunk semmit, pedig ezúttal valóban elkelt volt egy művészettörténeti eligazítás arról, hogy mit és miért látunk. A katalógus nem készült el a megnyitóra, csak egy makulatúrát forgattunk csalódottan. A megszokott, udvarias és semmitmondó tárlatmegnyitók után most érezni lehetett a hiányt, holott érdeklődő hallgatóságból nem volt hiány.
Az áttetsző műanyag maszkok osztogatása a metamorfózisra utalt, hogy mindenkiből lehet nyúl. Erre utalt a hétköznapi tárgyak, játékok, műtárgyak tömege, óvodások rajzai, mert minden ember művész, ezt már Beuys óta tudjuk. Egy fekete falon ezernyi plüssnyúl. Az átmenet nem is vehető észre, hol a határ a tömegtermék és a műalkotás között, éppen a határtalanság lett a kiállítás központi gondolata.
A mulimedialitás talán minden eddiginél funkcionálisabb volt. A falra vetített film, a festmény, a plakát, a kollázs, a dizájn, az iparművészet, a szobrászat, a kotta, az elő zenei produkció, az élő nyúl személyes jelenléte a szalmabálákon, a nyúlversenyt imitáló, mechanikus gépezet, a bútorinstalláció, mind azt sugallták, hogy a tárlatnak műfaji kereteket átlépő gondolati-tartalmi rétegei vannak; a látvány, az elsődleges jelentés mögött a művészet mélyebb, lényegibb kérdései vetődnek fel. Nikola Džafoaz után nyomoz, miként vált a művészetben emblematikus figurává a nyúl Dürertől François Boucher-n át Beuysig.
Idézzünk néhány konkrétumot azokhoz a bizonyos mélyebb rétegekhez, melyekkel Nikola Džafo párbeszédet folytat. Felidéz két világhírű példát. Az egyik Joseph Beuys performansza 1965-ből, aHow to Explain Pictures to a Dead Hare. A híres jelenetben a művész egy széken ül, ölében egy halott mezei nyúllal. Úgy mesél neki, mintha élne: a művész allegóriává nagyítja az eseményt, miként válhat bárki ártatlan áldozattá bármikor számára megmagyarázhatatlan események és körülmények között.
A multimedialitás jegyében vehettünk részt egy ősbemutatón: a Nyúlopera szerzője Nikola Džafo, zenéjét szerezte a Fibonacci-sor felhasználásával Nineta Avramović-Lončar, a librettó Vesna Grginčević munkája, rendezte Filip Markovinović. A szólisták, Vitkai-Kucsera Ágota és Aleksandar Mladenović mellett fellépett a Hor-or-ooor! kórus is.
