Matt Molly: Land Art
Olvasom, hogy milyen büszkén számolnak be a sajtóban mindenütt a szelektív hulladékgyűjtésről. Amikor először megláttam a sárga, hűtőláda alakú műtárgyakat, egyből a Land Art jutott az eszembe. A lényege az, hogy jól látható helyen legyenek, nehogy valakinek ne tűnjön fel a mondanivaló: márpedig itt szelektív hulladékgyűjtés folyik. Ráadásul járművel könnyen megközelíthetőek, tehát az út mentén állnak.
Elhelyezésük nem okozott gondot, mert ahol esetleg egy bodzabokrot kellett volna kivágni, vagy egy szeméthalmot ellapátolni, oda nem tettek. Gondozatlan, elhanyagolt, burjánzó vadrózsával benőtt parcellán sem találkozunk ilyennel. Ahol viszont a kertes ház tulajdonosa gondosan nyírta a füvet portájának teljes hosszában, nos, annak a közepébe helyezték a sárga vasketrecet. Ilyen az urbánus Land Art.
A közelben, ahogy megnőttek lassan a vörös levelű japánszilvafa-csemeték, valóságos kis parkot alkotnak, most már nyaranta összefüggő lombsátor nyújt árnyékot azoknak, akik a padokon akarnak hűsölni. A padok félkörben helyezkednek el. Ennek a közepébe raktak egy sárga vasketrecet, hogy legyen mit nézni.
Most, hogy már a hó is elolvadt, nem maradt más látvány, mint szerte a sok sárga vasketrec, megadva a város tónoltságát. A suhancok az éjszaka gyakran felgyújtanak néhányat, ilyenkor még reggel is tekereg egy vékonyka, szivarnyi füst, hogy az illattöménység emlékeztessen rá, miből fröccsentik a műanyagot. Azaz hogyan változtassunk gyorsan és hatékonyan lepattanttá bármely városképet?
El tudná valaki képzelni, hogy Szlovéniában ilyenekkel tegyék tönkre a tájat? Azért művészeti kérdés ez, mert úgy vetődik fel, hogy mi éri meg. Több országban találkoztam szelektív hulladékgyűjtéssel, Németország vezet, ott el sem vitték a szemetet, ha műanyag flakont vagy üvegpalackot találtak benne. Kétszáz métert kellett kutyagolni felfelé a meredek lejtőn, ahol egy félreeső helyen állították fel a konténereket, mintha valami titkos bunkerek lennének, terepszínűre festve, szigorúan takarva, a feliratokból silabizáltam ki, hogy mit hova dobjak. Még a színes és a fehér üvegnek is külön lyukai voltak, melyeken által egyenként lehetett csak bejuttatni a feleslegessé vált tárgyakat a tárolókba.
A múlt évezredben még Újvidéken is takarófalakkal vették körül a konténereket a lakótelepeken. Most ezek mellé rakták a vasketreceket, hogy az amúgy is gyötrelmes parkolóhely-hiányon csavarjanak még egyet.
Az EXIT idején éppen a ház előtt ment előttem a járdán két hátizsákos fiatal, angolul beszéltek. Kiértek a fasor végére. Ott állt a rácsos, belülről befóliázott szelektívhulladék-gyűjtő. A két fiatal összenézett: „Mit tartanak ebben? Állatokat?”
Land Art Forever.
