Említettük már rovatunkban az állandósult szókapcsolatokat, amelyekkel gyakran próbáljuk fűszerezni a mondandónkat, hiszen oly sok helyzetre akad egy-egy szólás, közmondás, szállóige. A szószerkezet vagy mondat formájú állandósult szókapcsolatok kötött formájúak, és csak ritkán alakíthatók át. Ezt a tulajdonságukat azonban sokszor figyelmen kívül hagyjuk, ilyenkor tapasztalható szóláskeveredés, szólásferdítés, ami lehet szándékos is, de legtöbbször véletlen: nem jut eszünkbe a helyes forma, aminek talán az az oka, hogy nem ismerjük az állandósult szókapcsolat eredetét. Sokféle új, kreatív változat születik így a szólásokból, közmondásokból; egy ilyen kreatív formára bukkantam én is nemrég:
„Montenegróból és Spanyolországból már nem is kutattam reagálás után, mert biztosra vettem, itt is, ott is tudják, mi a zörgés.”
Hogy a fenti mondat nem jó, arra valószínűleg sokan rájönnek első olvasásra: felidéz egy szólást, ám nem az eredeti formájában. De vajon rá tudnánk-e vágni rögtön, hogy hogyan hangzik a szólás helyesen? Erre már bizony nehezebb rájönni, hiszen olyan sokféle változat juthat eszünkbe, és mindegyik ismerős lehet a sajtóból, ha nem televízióban vagy rádióban hallottuk, akkor újságban vagy az interneten olvastuk:
Ismeri a dörgést.
Tudja, mi a dörgés.
Helyes a dörgés!
Tudja, mi a zörgés.
Ismeri a zörgést.
Ismeri a dürgést.
Bármilyen furcsa is, az utolsó helyen szereplő változat az eredeti – a dürgés ugyanis egy vadászati műszó, a dürrög, dürög igéből származik, amely a fajdkakasnak a párzási időszakban hallatott hangjára utal. Ilyenkor a hím jellegzetes, morgó, kattogó hangokkal próbálja magához csalogatni a tojót, és a szerelmes hím bizony elővigyázatlanabbá válik, ezért a vadásznak könnyebb elejteni. A vadászok számára fontos tehát, hogy ismerjék, értsék a dürgést, tudják, mi a dürgés – a szólás jelentése: jártas valamiben, ismeri valaminek az elintézési módját. A nyelvhasználók szélesebb körében azonban már kevésbé ismert a dürgés szó, ezért próbáljuk „értelmezni”, a dürgést felcserélve a dörgéssel. Grétsy László szerint – aki a Szabad Föld Online Anyanyelvi Őrjárat című rovatában szólt a témáról – ez nem nagy baj, hiszen a dürgés szakszó is a dörgésből jött létre szóhasadás útján, de azt is említi, hogy a szótárak és gyűjtemények jelzik, hogy a szólás helyes formája ez: ismeri a dürgést, tudja, mi a dürgés. (Hozzáteszem, a Magyar szólások és közmondások tára a szócikk végén megjegyzi, noha nyelvművelői szempontból ez a csere helyteleníthető, az összes publicisztikai adatukban csak a dörgéses változat fordul elő.)
Kérdés azonban, hogy mennyire szerencsés a szólást még tovább „képezni”, a dörgést felcserélni a zörgéssel – mint ahogy a fenti példában is olvasható –, hiszen így még inkább eltávolodunk attól a jelentéstől, amit a szólás közvetít. Fönti példáink között megtalálható a Helyes a dörgés! változat is, amit szintén gyakran hallhatunk, olvashatunk, nézzük meg tehát, vajon helyes-e a dörgés! A válasz: nem, a szállóige eredeti alakja ugyanis „Helyes a bőgés, oroszlán!”, és Shakespeare Szentivánéji álom című darabjában hangzik el, ahol az állatfigurákat eljátszó mesteremberek közül az egyik megdicséri a másikat, milyen élethűen utánozta az oroszlán üvöltését. (Angolul: Well roared, lion.) Jelentése: Jól mondod!; Igazad van!; Úgy van, találóan mondtad!
Ez után a sok dörgés, zörgés, dürgés, bőgés után talán nem is csoda, hogy ilyen sokféle verziót hozunk létre, ám ne feledjük, ha azt a benyomást szeretnénk kelteni, hogy értjük, ismerjük a dürgést, tudjuk, mi a dürgés, illetve szívesen begyűjtenénk a Helyes a bőgés! elismerést is, akkor eredeti formájukban használjuk az állandósult szókapcsolatokat!
