Lázas munka folyt Szabadkán, a Vajdasági Magyar Folklórközpontban a tizenötödik nyári tábor idején, a hímző-, szövő-, fazekas- és vertcsipke-készítő műhelyekben. A résztvevők vajdasági és magyarországi ismert oktatóktól sajátíthatták el az említett régi mesterségek fortélyait.
Raj Rozália, a VMF koordinátora és a tábor vezetője beszámolt egyhetes rendezvényükről. Azt is elmesélte, hogyan vágtak bele több mint tíz évvel ezelőtt:
– Nagyon régen volt, amikor első táborunkat megrendeztük. Miután 1995-ben megalakultunk, Adahatárban indítottuk el, utána pedig több helyen is megszerveztük, Bajsán például három évig tartottuk. Később megvásároltuk a szabadkai székházat, azóta adottak a feltételek és a körülmények a munkához. Ezzel megoldódott a tábor helyszínének kérdése is – mondta, és hozzátette, hogy a résztvevők itt ne számítsanak pihenésre.
– Fontos hangsúlyoznunk, hogy nem szórakoztató jellegű hétről van szó. Nem kikapcsolódni érkeztek a jelentkezők. Itt már nem csupán az idő hasznos eltöltése kedvéért kézimunkáznak az emberek, a régi mesterségeink megbecsülésére helyezzük a hangsúlyt. Minden darab kézzel készül, közben pedig fontos a nagyfokú elméleti alaptudás, hiszen a tervezőmunkára külön összpontosítunk. Ez nem azt jelenti, hogy táborainkra csak nagy tudású jelentkezőket várunk, igyekszünk alkalmazkodni minden érdeklődő képességéhez, és ahhoz viszonyítva állítjuk össze a programot is. Idén kisebb létszámban voltak jelen az érdeklődők, és nagyobb számban a tanfolyamaink hallgatói, akik ezt a hetet is kemény munkával töltötték. Valójában egy magalapozott tudásra való építkezés történt – magyarázta, és a jelentkezők összetételéről is szólt.
– Vajdasági minden területéről érkeztek, és nagy örömünkre fiatalodik is a társaság. A résztvevők több mint fele húsz és negyven év közötti. A generációk találkozása szintén értékes színfoltja a tábornak. Úgy látszik, most jött el az ideje annak, hogy érezzük sokéves tevékenységünknek az eredményét, ami már a kezdetektől cél volt. Kialakult az emberekben egyfajta szemléletváltás a használati népművészeti tárgyak iránt. Talán belegondoltak, hogy ha nekik is tetszenek és szükségük van rájuk, akkor bizonyára eladhatók – fejtette ki, majd bemutatta a műhelyeket.
– Ebben az évben is a hímzők tábora volt a legnépesebb – ez nem véletlen, hiszen nem kell hozzá eszköz –, de a szövőkkel is eredményes utat jártunk be. Korábban is foglalkoztunk a festékes szőtt szőnyegekkel, de eljött az ideje, hogy olyan sajátos díszítményeket tanuljunk meg, amelyek nemcsak egy bizonyos ponton díszítik a vásznat, hanem az egész felületét. Itt tervezett darabok készülnek, nem úgy állunk hozzá, hogy „majd lesz belőle valami”. Bármelyik megállná a helyét szakmai zsűri előtt. A tábor hete tulajdonképpen egy nagy előkészület a jövőre vonatkozóan is. Itt elkészültek olyan darabok is, amelyekkel később rendezvényeken mutatkozhatnak meg a szövőink. Nagy örömünkre ismét mutatkozott érdeklődés a vert csipke készítése iránt. Korábban a központunkban úgymond kineveltünk egy generációt, és most már a tanítványok tanítványai is csipkét vernek. Nemcsak Temerinben, hanem akár Horgoson és más területeken is. A vert csipke manapság is teljes egészében használható, és alkalmazható akár ünnepi öltözeteken is. Kezdetekben a csipke valóban csak díszítő és kiegészítő eleme volt a ruhának, mára viszont ezekből a hagyományos technikákból létrehozott mintával egész öltözetdarab készül, például mellény vagy boleró. A fazekasoknál is tájakban gondolkozunk, és most a csákvári fazekasság a téma. Az oktatóinknál nem léteznek szakmai titkok: nyitottak, segítőkészek és önzetlenek. A tanítványaink közül pedig egyre több a vállalkozó. Hímző még nincs, de már van szövő, fazekas és mézeskalács-készítő – mondta.
SZORGOS KEZEK
A műhelyeket járva megismerkedhettem az előadókkal is. Eperjesi Lászlóné Paranai Mónika Százhalombattáról érkezett. Sokéves kutatómunkájának eredménye egy kiadvány a gömöri csomós hímzésről. A táborban ő foglalkozott a hímzők népes csoportjával.
– Megközelítőleg harminc éve foglalkozom a Kárpát-medence népi hímzéseivel, és azon belül is inkább az úri hímzések közé tartozó gömöri csomós hímzés fogott meg. Míg a népi hímzésekre – akár a sárközire vagy a matyóra – jellemző, hogy népcsoporthoz köthetők, addig az úri hímzés réteghez. A táborban az elméleti és technikai tudást egyaránt próbálom átadni az érdeklődőknek. A hímzés elsajátításánál fontos az előtudás, de az is, ki mennyire érez rá, tehát eléggé személyfüggő. Az úri hímzések eredeti darabjait a tizenhetedik század körül készítették, de azóta nincs folyamatosan jelen a köztudatban. Amikor népművészetünket elkezdték felkarolni és újjáéleszteni a hetvenes-nyolcvanas években, akkor fedezték fel újra az úri hímzésnek ezt az ágát. Fontosnak tartom továbbéltetni, mert egyébként eltűnik, és már csak múzeumokban találkozhatunk majd vele – hallottuk az hímzőoktatótól.
A csipkeverő műhelyben teljesen kezdőkkel is lehetett találkozni. Őket egy temerini csipkeverő asszony, Silling Rozália tanította, aki elmondása szerint autodidakta módon sajátította el a csipkeverést, de amióta tagja a VMF-nek, folyamatosan böngészi a szakirodalmat, és azok alapján nyúl a mintákhoz.
– Orsót először 2005-ben vettem kézbe. Emlékszem, akkor még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogyan kell használnom. Miután azonban megvoltak az alaplépések, jöhettek a minták is. Most már nagy élvezettel csipkézek, de amikor előszedem a régi mintáimat, kritikus szemmel méregetem. A táborban is vannak olyanok, akik először csipkéznek. Első lépésként át kell adni az alapot, anélkül semmit sem ér az egész. Fontos továbbá a minta, először azt tanulmányozzuk, hiszen itt, a folklórközpontban a régi magyar hagyományokat éltetjük. Egy szép régi csipke pedig a mai ruhákat is feldobja – állítja Silling Rozália.
Lőrincz Etel, a szövők oktatója Bonyhádból érkezett. Mint elmondta, a szövést szinte az anyatejjel szívta magába.
– Kicsi gyerekkoromtól tanultam a nagyszülőktől és édesanyámtól. Mindkét dédanyám is szőtt, én még ilyen szerencsés vagyok, hogy otthon tanulhattam meg a szakmát. Erre építettem további életutamon is. Művészeti szakközépiskolába jártam, ahol szintén szövést tanultam, akárcsak az iparművészeti egyetemen is. Ott szereztem diplomát, textiltervező iparművész az eredeti foglalkozásom. Azután elvégeztem a tanárképzőt, és igazgatóhelyettesként szakmai oktatást tartottam középiskolánkban. Szerencsésnek érzem magamat, amikor tanfolyamokon, mint itt, Szabadkán, felnőtteknek is oktathatok. Ezúttal a bukovinai székely festésről, gyapjú- és vászonszövést tanultunk. Nehezebb szövéstechnikák is átvettünk, mivel a VMF-ben olyan tanulókkal foglalkozhatok, akik évek óta gyakorolják a szövést, és rendkívül ügyesek. Az oktatás egyik része elméleti, amely során filmeket és képeket is nézünk, utána pedig ezt gyakorlatban is kipróbáljuk. Azt remélem, hogy az itt tanultakat alkalmazni és hasznosítani tudják a tanítványaink. A hasznosítást többféleképpen képzelem el. Egyrészt saját örömre, hogy családjuknak szőjenek otthon. Másrészt pedig arra számítok, hogy lesznek közöttük olyanok, akik a tanfolyam sikeres elvégzése után továbbfejlesztik tudásukat, és majd ők is taníthatnak. Sőt, ha nagyon jól betanulják, valamint ügyesen, gyorsan és jól minőségben dolgoznak, vállalkozást is nyithatnak, és akár alkalmazhatnak olyan segédeket, akik majd szintén itt, a folklórközpontban elsajátítják és nem hagyják feledésbe merülni ezt a gyönyörű kézművesszakmát – mondta Lőrincz Etel, és amit kíván, az megvalósulni is látszik. Csordás Erika például három éve tagja a VMF-nek, szövéssel foglalkozik, és előbb családi, utána szélesebb körűt vállalkozást tervez nyitni.
– Régóta szerettem volna régi mesterséget kitanulni, mert fontosnak tartom az éltetésüket, de nem találtunk megfelelő helyet az elsajátítására. A folklórközpont ehhez tökéletesnek bizonyult – mondta, és hozzátette, hogy hamarosan áruba bocsátja a saját készítésű, textilből, lenből, gyapjúból, vagy kenderből csinált használati tárgyakat.
A fazekasműhelyben is nagy munka folyt. Itt Zombori László zsámbéki tanár oktatta a tábor résztvevőit.
– Több mint húsz évig tanítottam a helyi kézműipari szakközépiskolában. Most már csak magántanulókat oktatok. Feleségemmel saját vállalkozásunk van, kerámiakészítéssel és kutatással foglalkozunk. Emellett sok más hagyományőrző tevékenységet is folytatunk, ami része a szakrális kultúraterjesztésnek. A VMF-táborban a magyar fazekasság fontos tudnivalóit ismertetem a résztvevőkkel, külön hangsúlyt helyezve a csákvári fazekasságra. Erről tartunk mélyreható elemzést, gyakorlati és elméleti szinten – mondta Zombori László, és megmutatta az épp ottjártamkor készült, szív alakú piskótasütő formát, amelyben a hagyományok szerint kizárólag piskótát sütöttek, általában névnapokra, esküvőkre vagy halálesetek alkalmával. Ennél a fajta szívformánál szinte szabályszerű, hogy alul kerek, de küldetése is van. Olyan történetek keringenek róla, hogy békességet hoz az otthonba. Ha a párok összevesznek, elég kisütni egy szív alakú piskótát, amely elfogyasztása után megbékélnek.
