A Palics Magyar Művelődési Egyesület szervezésében kétnapos nemzetközi tanácskozás zajlott Palicson a népi csipkeművészetről, amely Sebők Valéria népi iparművész hímzés- és fonottcsipke-kiállításával kezdődött. A gyönyörű, fehérebbnél is fehérebb kézimunkák egy tiszta világot tártak elénk, megjelenítették dédanyáink, nagyanyáink tisztaszobáit. Valériát is dédanyja tisztaszobája ihlette meg, amit valamiféle meseországnak látott gyerekkorában. Amikor pedig felnőtt, saját tisztaszobára vágyott.
Megtanulta a lyukhímzés fortélyait: érdekelték a kalocsai minták, hímzőtanfolyamokra és -táborokba járt Vajdaságban és Magyarországon egyaránt. Művei számos díjat nyertek, de nem elégedett meg ennyivel. Más tájegységek díszítőelemeivel is foglalkozott, amikor pedig a budapesti Néprajzi Múzeumban a szlavóniai szigetmagyarság régi főkötőivel találkozott, újra felfedezte a fonott csipkét. Az elkövetkező években elszántan kutatta és próbálta készítésének technikáját. A Csupa fehér címet viselő kiállítással a délvidéki magyar fehérhímzést és az ősi fonott csipke szépségét mutatta be.
A megnyitón Beszédes Valéria néprajzkutató Sebők Valéria elhivatottsága kapcsán Penavin Olgát említette:
– Eljött hozzánk 1941-ben Debrecenből egy tanárnő, és a szabadkai gimnáziumban tanított a diákoknak magyar nyelvet és irodalmat. Itt maradt, és debreceniként lett a legnagyobb vajdasági magyar. Ő nem más, mint Penavin Olga, lánykori nevén Borsi Olga, aki úgy tartotta, hogy amit az ember megígér, azt illik betartani. A második világháború utáni fellendülés időszakában népi szakemberek elhatározták, hogy összegyűjtik a népi kultúrát: a szlavóniai kórógyi magyarok hagyományát, a nyugat-bácskai szórványokét, a székely magyarokét stb. Nyolc ember kapcsolódott be ebbe a projektumba, de csak néhányuk tett is valamit ténylegesen, köztük Penavin Olga, aki Kórógyra vonatkozó feladatát nagyon komolyan vette. Egy életre a szenvedélyévé vált. Legnagyobb munkája a kórógyi szótár lett, de erényének könyvelhető el az is, hogy megtanította az itteni embereket úgy készíteni nyelvjárásszótárt, hogy az a néprajzosoknak is tetsszen – mesélte, majd Ortutay Gyulát idézve hangsúlyozta, hogy a népművészet és a népköltészet variánsokban él, de függnek az egyéniségtől.
– A tehetség tehát nagyon meghatározó a népművészet továbbéltetésében. A művészet és a népművészet között az a legnagyobb különbség, hogy a népművész bizonyos keretek között marad, ettől az alkotások egyéniek és közösségiek lesznek egyaránt. Ezt vallom én is, és Sebők Valéria egy ilyen egyéniség – mondta Beszédes Valéria.
POZITÍV ENERGIÁK A KÉZMŰVESTÁRGYAKBAN
Beszprémy Katalin, a budapesti Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Múzeum vezetője Sebők Valériát a Vajdasági Magyar Folklórközpontban ismerte meg. A megnyitón a kézimunkázás szerepére és fontosságára hívta fel a figyelmet:
– Nagyanyáink, dédanyáink életében az önellátó faluközösségek íratlan törvényei szerint a lánygyerekeknek meg kellett tanulniuk elkészíteni a kelengyéjüket. A kézimunka szerepe a nők életében óriási volt, és ez egész életüket betöltötte, hiszen a saját kelengye elkészítése után a lánygyermek hozományának összeállítása volt a feladat. A régi korok embere nem ismerte a pihenést. Az számított szorgalmas nőnek, aki a napi munka után vagy közben is elővette az orsót, a tűt. A közös kézimunkázás biztosította a társadalmi élet keretét is; általa társasági élet zajlott, de csodálatos erővel bírt a lélek szempontjából is, hiszen általa örömet vagy bánatot lehet kifejezni, azaz belevarrni, beleszőni egy-egy alkotásba az érzelmeket – mondta, majd rátért a kézimunka tanítására:
– Az iskolákban Mária Terézia idején vezették be a kézimunkázást, a paraszti társadalomban anyáról lányára szállt. Sajnos, az évszázadokra visszanyúló iskolai képzés és a tradicionálisan öröklődő tudás az idő haladtával megszakadt. Az egykori kultúrpolitika úgy gondolta, az emancipáció velejárója, hogy a dolgozó nők feladják korábbi szerepeiket. A gyereknevelést, a háztartás vezetését és a kézimunkázást a bölcsődék, a konzervgyárak és a késztermékek vették át. Mára viszont újból egyre nagyobb a divatja a saját magunk által készített élelmiszereknek és tárgyaknak. A nők ma a megélhetésért vívott küzdelem és a család között őrlődnek. Az is kiderült, hogy ez a modell nem működik. Hiányzik valami az életből, erre leginkább a természetgyógyászok és a pszichológusok mutatnak rá. Felhívják a figyelmet a kézzel készített ételekből és tárgyakból áradó pozitív energiákra. Nem is létezik olyan háziasszony vagy kézműves, aki nem szeretettel készíti ételeit vagy munkáit. Ez árad szeretett tárgyainkból, amelyekkel körülvesszük magunkat. Ha bemegyünk egy lakásba, érezhető, hogy az ott lakóknak mennyi közük van az otthonukhoz. Ezért léteznek gyönyörű, gazdag, de sivár, hideg, személytelen lakások, ellentétben a szerény, de hangulatos otthonokkal, amelyek magukon viselik lakójuk személyiségét. A kiállításon szereplő tárgyak utóbbira adnak példát, Valéria otthona is biztosan ilyen – hallottuk Beszprémy Katalintól.
„ŐRIZZÜK MEG A GYÖKEREINKET”
Sebők Valéria mesélt arról, hogyan fedezte fel ezt az ősi technikát:
– Több mint tíz évvel ezelőtt hallottam, hogy létezik ez a fonott csipke módszer. Felcsigázta az érdeklődésemet, és érdekelt, hogyan készül. Elkezdtem kutatni, de minél többet keresgéltem, annál kevesebb adatra leltem. Állítólag Krisztus előtt kétezerből származik, és kopt sírok ásatásai során került elő. A muzeológusok szerint kétezer évvel ezelőtt kezdték használni Európában, minden bizonnyal nomád, primitív emberek. Ez az ősi csipke legegyszerűbb formája, de már legalább kétszáz éve nem készítik. Évszázadokon keresztül egyre felkapottabb lett, és ahogyan fejlődött, úgy tökéletesedett. Azt is állítják, hogy a fonott csipkéből alakult ki a szövés és a vert csipke. Ezekhez már ugyanis egészen modern eszközök kellettek.
Elmesélte azt is, hogyan próbálkozott a technikával, és miért jó kézimunkázni:
– Miután hiába kutatgattam, otthon a szék lábán próbáltam elkészíteni. Természetesen nem sikerült azonnal, még legalább húsz alkalommal elmentem a néprajzi múzeumba, de addig küszködtem vele, míg rájöttem a technikára. Utána viszont sok időbe tellett, mire sikerült a mintázás is. Valójában a hibák és az akaratom tanított meg rá. A mai rohanó és mindenféle termékkel ellátott világban érdemes leülni és valamilyen kézművesszakmát kitanulni, mert örömünket leljük bennük, általuk pedig kiteljesedik az alkotóvágyunk. Arról nem is beszélve, hogy ha például egy szép kis babakelengyét magunk készítünk el, akkor nem kell ázsiai országokból származó holmikba öltöztetni gyerekünket.
Őrizzük meg a gyökereinket, tanácsolja Sebők Valéria.
