Punta Arenas volt „luxus”-utazásunk végállomása. Repülőnk indulásáig a város megtekintésére mindössze két óránk maradt. Információgazdag városlátogatás következett, nagyon sok tanulsággal.
Az időjárás nekünk kedvezett megint, hiszen még mindig a „világvége” térségében, a Magellán tartományban voltunk, csak most a chilei oldalon.
A széttöredezett szigetek sokaságát állandó jelleggel jeges szelek járják be. A város nagyszerű virágzását a Panama-csatorna megnyitása lassította le, ugyanis mielőtt a Csendes-óceán vizeire merészkedtek volna, itt álltak meg a hajók. Először Punta Arenas főterén szálltunk ki az autóbuszból. Útvezetőnk egy fiatal, horvát származású lány volt, kinek családja a 19. század végén érkezett ide, amikor főleg a mai Horvátország területéről, de Angliából is, bevándorlók jöttek ide a jobb életkörülmények megteremtésének reményében. Állattenyésztéssel foglalkoztak, s erre vonatkozóan egy horvát címert is tartalmazó emlékművet is láthattunk. Egyébként a szoborcsoport a birkák és tehenek terelését ábrázolta. A mai város lakóinak ötven százaléka horvát eredetűnek vallja magát. Számosak az önszerveződés formái, melyeknek közösségmegtartó ereje mindenekelőtt az egymás megsegítésén meg a hagyományok ápolásán alapul.
A főtér kis parkjában egy hatalmas Magellán-szobor várja a turistákat, egy-egy indiánnal az oldalán. Ők az őslakosságot szimbolizálják. Az ebben a térségben élőket, mellesleg, gyakran nevezik Magellán-embereknek. A nagy felfedező itt egy elő hagyomány része, nem úgy, mint Spanyolországban, ahol igen kevés szobrot állítottak neki, holott ennek az országnak a zászlaja alatt indult el anno a viszontagságokkal teli felderítő útra, melynek során, mielőtt még visszatérhetett volna, a Fülöp-szigeteken megölték.
A szobor talpazatánál, de néhány padon is, jól megtermett, jól táplált, fényes szőrű, békésen szunyókáló és barátságos kutyákat lehetett látni – meg simogatni. Ebek, macskák, s egyáltalán a szőrmés állatok minden mennyiségben a kedvenceim, így megelégedéssel nyugtáztam, hogy itt – s majd később másutt is Chilében – a kóbor kutyák valójában nem kóbor kutyák, merthogy számtalan gazda viseli gondjukat.
A térre néző egyik saroképület ma hotel, de a 20. század közepéig annak a Sarah Braunnak volt a tulajdona, aki egy német zsidó család sarjaként érkezett Punta Arenasba, s itt feleségül ment a leggazdagabb emberhez, pedig anyagi értelemben teljesen vagyontalan volt. Nem így szellemiekben!
A család a társadalmi felemelkedést az Európában megszerzett, itt viszont párját ritkító műveltségének köszönhette, ugyanis ide érkezésükkor ebben a térségben igen kevés volt az írástudó.
A huszonöt évesen megözvegyült Braun-lány keze alatt a megörökölt hatalmas vagyon tovább gyarapodott, így azt is megengedhette magának, hogy amikor életútja végéhez érkezett a 20. század közepén, kívánsága szerint a városi temető főkapuja egyszer s mindenkorra bezáródjék, s a többi halott csak a mellékkapun át juthasson be az örökkévalóságot jelentő földi nyugvóhelyére.
Punta Arenas békés és nyugodt város. A lakosság legtöbbje jól él, és ügyel arra, hogy a megkeresett pénzt legyen ideje el is költeni. A városvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiatalokat otthon tartsa, s hogy ha el is mennek továbbtanulni a fővárosba vagy más egyetemi központba, visszatérjenek. A nyugodt életmód meg a szülőváros feltétel nélküli szeretete sok másutt tanuló fiatalt visszacsábít. Útvezetőnk is ezek közé tartozott. Tanulni lehetne tőlük, mert valóban példaértékű az a mód, ahogyan a városvezetés konkrét tettekkel bizonyítja a fiatalokkal való törődés távlatnyitása melletti elkötelezettségét, ahogyan feltételeket teremt a kedvező és mindenki által elfogadható életvitel lehetőségeinek kiépítésére, mint ahogyan bámulatra méltó az a tudatosság is, mely az idők folyamán a helybeliek sajátja lett, s melynek szintjén a mindennapokat élik meg.
Biztos vagyok benne, hogy minden ember szívesen élne embertisztelő és emberbaráti körülmények között. Én is! Lévén, hogy a jeges szelek birodalmánál ezerszeresen kegyetlenebb egy emberségétől megfosztott világban élni!
