2024. december 19., csütörtök

A közönség kegyeltje

Mága Zoltán hegedűművésszel a misszióról, az összefogás erejéről és a zenéről

A világhírű hegedűvirtuóz a múlt héten Zentán a Jézus Szíve templomban több mint ötszáz ember előtt tartott jótékonysági koncertet. Saját bevallása szerint, amint megtudta, hogy a zentai templom új orgonára gyűjt, a felkérést azonnal elfogadta. Zentai fellépése 88., egyben egyetlen vajdasági állomása volt a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatnak. A királyi palotákat is megjárt művésszel a koncert előtt beszélgettünk.

Mága Zoltán (Gergely József fotója)

Az élete azt bizonyítja, hogy a művészet eszköz lehet az összefogásra. Lehet a művészetnek ilyen feladata is?

– Igen, hiszen 2009-ben ezért indítottam útjára a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatot. Abban az évben Magyarországot is elérte a gazdasági világválság, és rengeteg segítségkérő levelet kaptam, kapott az irodánk, és elhatároztam, hogy egy nagy programmal próbálok segíteni hazámnak és a határon túl élő honfitársainknak. Így jött létre a 100 templomi koncertsorozat. Segíteni akartam a hátrányos helyzetben élőknek, a nagycsaládosoknak, a beteg gyermekeknek, a kórházaknak, a tehetséges gyermekeknek, egyházaknak és a szépkorúaknak. Az elmúlt időkben a magyar zenekedvelő, zeneértő közönség segítségével, összefogásával közel 200 millió forint értékben támogattunk bajbajutottakat. A missziónk tehát sikeres. Istenfélő emberként ezt elsősorban az Úrnak köszönöm, de ugyanúgy hazámnak és a zeneszerető közönségnek. Én nagyon szegény családból származom, öten vagyunk testvérek, és még gyermekkoromban megfogadtam, ha egyszer kitörünk a szegénységből, mindhalálig segíteni fogjuk a rászorulókat.

A szegénységből milyen út vezetett az elismertséghez, a népszerűséghez?

– Szorgalommal, tanulással, nagyon sok munkával értem el, hogy ma megbecsülnek, szeretnek és tisztelnek. Zenész dinasztiából származom, több száz évre visszatekintve azt mondhatom, hogy a családom zenével tartotta el magát. Édesapám a zene mellett kemény fizikai munkát vállalt, segédmunkás volt, hogy ki tudja fizetni a tandíjamat. Mindig azt mondta, tanuljak, dolgozzak, akkor kitörhetek, hiszen a világba egyenlő esélyekkel indulunk. Szorgalmas voltam, és már gyerekként éreztem, nekem kell majd segítenem a szüleimet is. Azt táplálták belém, mutassak jó példát arra, hogy mindegy, milyen családból származunk, a királyi palotáig is el lehet jutni. 2006-ban meg is írtam az életem történetét (A szeretet hegedűse; a szerző megjegy.), és azóta nagyon sok hátrányos helyzetű és cigány gyerek merített már erőt a könyvemből.

Mága Zoltán és az "angyalok" a zentai koncerten

Rengeteg felkérést kap Magyarországon és külföldön egyaránt, hogyan válogat közöttük?

– Ha beteg gyermekek, kórházak, egyházak megsegítéséről van szó, nem gondolkodom, megyek és cselekszem. Az utóbbi időben annyi fellépésem volt, hogy napi két-három órát aludtam, de nem tudtam nemet mondani. Arra is bőven van példa, hogy neves koncerttermek, sejkek felkérést utasítottam vissza, hogy a missziómat megvalósíthassam. Idén már nem is vállalok fizetős koncertet.

Mi lenne álmai koncerthelyszíne?

– A pápának szeretnék játszani, és erre valószínűleg hamarosan sor kerül. Ha minden jól alakul, augusztusban XVI. Benedek pápának fogok játszani a Vatikánban.

Koncertjei jó példák arra, hogy a komolyzene is vonzhat tömegeket. Mi a titka?

– Előbb lettem ismert Amerikában és Európa más országaiban, mint Magyarországon. 2000-ben tértem haza, és a Moulen Rouge-ban három éven keresztül művészeti vezető voltam. Ott alakítottam ki magamnak egy stílust, a crossovert, mely a klasszikus zene, a popzene és egyéb irányzatok ötvözete. Kizárólag klasszikus művekkel nehéz lett volna nagyon nagy közönséget megszólítanom. Vannak világhírű hegedűművészek, de sajnos nem nagyon hallom, hogy több tízezren vennének részt a koncertjeiken, ezért próbáltam én más módon betörni, és így megismertetni az általam képviselt zenét. A klasszikus zenét dolgoztuk fel modern stílusban, és sikeres lett. Természetesen a magas színvonalhoz ragaszkodtam, így a széles közönség, vagyis a fiatalok, az idősebbek, a zeneértők és a zenészek egyaránt élvezik a muzsikánkat. Az újévi koncertünkön közel 13000-en ünnepeltük az új esztendőt, ott sem kimondottan klasszikus zenét játszottunk. Természetesen a komolyzenéről sem feledkezem meg, legutóbb a pécsi székesegyházban volt egy nagyszabású komolyzenei koncertünk nagy szimfonikus zenekarral és Király Csaba orgona- és zongoraművésszel. Ami a közeljövőt illeti, a népzenei vonalat szeretném erősíteni, népdalokat fogunk szimfonikus zenekarral feldolgozni. Ezekhez a fellépésekhez is neves művészeket kérünk majd fel szereplésre.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás