Szűkebb pátriákban elég kevesen tudják, mi az a rakukerámia, ez nálunk nem egy őshonos technika, ugyanis japán eredetű. Európában elsőként a franciák kezdték alkalmazni, majd az osztrákok, a volt Jugoszlávia tagállamaiban viszonylag későn kezdett el terjedni. Zentán már másodízben szerveztek rakukerámia-alkotótelepet, ezzel is népszerűsítve a számunkra ismeretlen, ugyanakkor csodálatos alkotásokat produkáló technikát.
Az alkotótelepet Mezei Erzsébet,a zentai székhelyű Képzőművészeti Alkotóműhely vezetője szervezte és irányította október első hetében az Alkotóházban. A képzőművészek Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, Olaszországból és Szerbiából érkeztek, összesen tizenketten. A rakukerámiához samottagyagot használnak, a kiégetett munkákat a rakukemencében megfelelő hőfokra hevítik, majd az alkotásokat még izzó állapotban fűrészporba teszik, vagyis elvonják tőlük az oxigént, és így különleges és meglepetésszerű színeket kapnak, amelyekkel csodálatos hatást keltenek.
A zentai alkotótelepre minden keramikus öt előre kiégetett alkotást hozott magával, és ezeket helyezték a rakukemencébe. Idén a témát nem határozták meg, így mindenki olyan munkával érkezett, mely kimondottan rá jellemző. Az alkotótelep résztvevőinek többsége csak táborokban készít rakukerámiát, de a horvátországi Dragutin Ciglar odahaza is folyamatosan dolgozik ezzel a technikával:
– Nagyon szeretem a rakut, mert megismételhetetlen alkotásokat készíthetünk vele. Akár százszor is megismételhetjük a folyamatot ugyanúgy, százszor is megformázhatjuk az agyagot ugyanúgy, a végeredmény egy kicsit mindig más lesz. Én azt mondom, hatvan százalék szerencse kell hozzá, hogy ahhoz hasonló dolgot kapjunk, mint amit elképzeltünk, ugyanis rengeteg tényező közrejátszik a végtermék megszületéséig. Az eredmény függ a rakukemence magasságától, mélységétől, a hevítés fokától, a levegő nedvességtartalmától, attól az eltelt időtől, amíg a forró kerámiát áthelyezzük a fűrészporba, és még sorolhatnám. A festő az alapszínekből kikeveri a kívánt árnyalatot, és ha elégedett, felviszi a vászonra, de mi soha nem tudhatjuk százszázalékosan a végeredményt. Ez benne a csodálatos. Nekem az a tapasztalatom, hogy csak a kerámia legnagyobb rajongói hajlandóak ezzel foglalkozni. Nagyon sokat dolgozom rakuagyaggal, ebben az évben már 1800kg-ot elhasználtam. Horvátországban elsőként Boris Roce alkalmazta ezt a technikát, és az utóbbi évtizedben szépen elterjedt, köszönhető ez egyrészt annak is, hogy Ješkovón már három nemzetközi rakukerámia-alkotótelepet is szerveztünk. Azt szeretnénk, ha nálunk is megismerkednének az emberek a rakuval, azért is jött létre már másodszor Zentán ez az alkotótelep.
A magyarkanizsai Ózsvár Péter a meglepetés miatt szereti a rakut:
– Én kísérletező típus vagyok, és itt kiélhetem magam. A technikával tizenvalahány éve találkoztam először, de komolyabban Zalaegerszegen, egy olyan európai uniós táborban kezdtem el vele foglalkozni, mely három éven keresztül zajlott. Nekem odahaza nincs rakukemencém, ezért rakut csak táborokban készítek. Ide az egyik kedvenc témámat, a madarakat hoztam.
Mezei Erzsébet azt mondja, Vajdaságban a zentai az egyetlen raku-alkotótelep, úgy tervezi, hogy évről évre bővíti a meghívott vendégek névsorát. Igyekszik mindig olyan keramikusokat hívni, akik a szakmájukban elismertek. Szeretné, ha a vajdasági közönség számára örömet jelentene a találkozás ezekkel az alkotásokkal.
