A Magyar Köztársaság Szabadkai Főkonzulátusa által megrendezett Magyar tudomány ünnepének együttműködő partnere az MNT volt, fővédnöke dr. Várady Tibor akadémikus, a Közép-európai Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az MNT Nyelvhasználati Bizottságának elnöke. A rendezvény egyik része egy pályázati felhívás volt, amelyre egyetemisták, főiskolások és középiskolások jelentkezhettek.
A díjkiosztón dr. Várady Tibor kiemelte, hogy a folyamatos panaszkodás és önsajnálat helyett inkább a tettek mezejére kell lépni, és a pályázatra jelentkező fiatalok épp így cselekedtek. Ezt a gondolatot folytattuk a díjkiosztó utáni beszélgetésünk során is.
Hogyan éli meg, hogy az ünnepség fővédnökeként a fiatalokat segítette? Hiszen köztük lehetnek akár a leendő nagy kutatók és tudósok is.
– A fiatalokat sokkal többet segítették azok, akik mellettük álltak, amíg a munkájukat készítették, én inkább amegbecsülésemet akartam kimutatni. Nagyok kellemes élmény volt számomra, hogy sok fiatal vállalkozott egy tudományos pályázaton való részvételre. Ez azt bizonyítja, hogy van vitalitás aközösségünkben, és ez jó érzés. Nemcsak azok érdemelnek dicséretet, akik nyertek, hanem minden résztvevő. Azokban is bízok, akik nem lettek díjazottak, hiszen abírálóbizottság is elmondta, hogy apályamunkák magas színvonalúak voltak. Egyre inkább azt veszem észre ugyanis, hogy apanaszkodásban versenyezünk. Vannak azonban köztünk tehetséges fiatalok, akikre ez nem jellemző, és inkább abizonyítási vágy hajtja őket. Ez nagyon egészséges nézet, és örülök, hogy ezt tapasztalhattam ezen arendezvényen. Egy közösségnek szüksége van arra, hogy tudománnyal is foglalkozzon. Ez ugyanis komollyá, éretté, versenyképessé teszi. Nagyon fontos ugyanakkor anyelv kérdése is. Atudományban nem lehet csak egy kisebbségi nyelvhez kötődni, szükség van az ország nyelvén történő olvasásra és publikálásra, továbbá egyre inkább kiválik az angol nyelv. Amikor még én kezdtem meg atudományos karrieremet, az angol, anémet és afrancia megközelítőleg egyenrangúnak számított, de most az angol abszolút tarol. Ez persze még véletlenül sem jelenti azt, hogy fel kell adnunk anyanyelvünket, sőt atöbbséggel szemben amagyar kisebbségnek helyzeti előnye van, mert két nyelv után már sokkal könnyebb egy harmadik nyelvet megtanulni.
Fontosnak tartja-e, hogy az ilyen rendezvényeken is fejet hajtsunk nagy kutatóink előtt?
– Ahhoz, hogy tisztelegjünk, tudnunk kell, hogy léteznek. Ennek tudatosítása még elég sok munkát igényel. Valamilyen szintre már eljutottunk, kialakult egy kép arról, hogy kik emelkedtek ki ezen aterületen Vajdaságban és Magyarországon, de egyik fontos cél afiatalok megismertetése amúlttal: apozitív munka egyik hajtóereje ugyanis apozitív példa.
Amikor elkezdett kutatással foglalkozni, még nem itt tartott atechnológia. Nehezebb volt-e akkor, mint most, amikor információáradat van?
– Inkább másmilyen volt, de ez nem hat ki agondolatformálásra és agondolatok erejére. Sokkal könnyebb ma könyvet írni, mint azelőtt. Régebben, ha két sort elhibáztam, újra kellett gépelnem az oldalt, és ha teszem azt ahuszonhatodik oldalt toltam el, akkor az igencsak bosszantó volt. Emiatt soha nem számoztam meg az oldalakat, így később könnyebben pótoltam. Arra viszont ügyelni kellett, hogy akkorák legyenek, mint az előzőek, szóval elég bonyolult volt. Az internet révén ma könnyebb akutatás is, de agondolkodás, akonklúziók leszűrése megmaradt, akárcsak akihívás és valamiképpen amércék is, amelyek alapján mérjük az eredményeket. Nagyon drámai változás tehát nem történt.
