Sokáig a vidéki ház jellegzetes elemei voltak a vesszőből font kerítés, bútor, használati tárgy. Ősi mesterség termékei ezek, melyek méltán maradtak fenn napjainkig is. Vidékünkön leggyakrabban fűzfa-, mogyoró- vagy nyírfavesszőből dolgoznak, amit nyersen vagy hántoltan lehet felhasználni. Régen ez volt a téli előkészület a mezőgazdasági munkákra, hiszen a vesszőkosarakban nemcsak szállították, de tárolták is a terményt.
Hosszú munkafolyamat, míg a vesszőből kosár lesz (Fotó: Fehér Rózsa)
A durvább vesszőből kerítést, házfalat fontak, a fiatal vesszőből kosarakat, tyúkborítót, burkust, amiben a tyúkok tojtak, de csináltak tapogatót, amivel sekély parti vizeken, nádasok szélén lehetett halat fogni, a hámozott, hasított vesszőből pedig kézikosarakat, üvegbevonást, fonott bútorokat készítettek. Nem könnyű a fűzfavesszővel dolgozni: túl sok szerszámot nem igényel ugyan, de a fortélyok elsajátítása tapasztalatot, kézügyességet, kreativitást követel.
A törökbecsei Seregély Endrének a nagyapja és az édesapja is vesszőfonó mester volt, ő 1992 óta – megözvegyült édesanyjától eltanulva – él ebből a mesterségből.
– Apai nagyapám tanult kosárfonó mester volt – ugyanis szét kell választani a mesterembert a kosárfonó parasztembertől, aki télen kosarat kötött a csutkának, fának. A parasztember mindent elkészített magának, de nem mesteri szinten – pontosít a férfi.
A vesszőfonás kilencven százalékban kézi munka, legfeljebb a vesszőpucolást lehet géppel végezni. A vesszőt először át kell válogatni hosszúság, vastagság és minőség szerint, ezután nagy kazánüstben szárazságtól függően hat–tíz órán át kell főzni, minden szálnak a haját le kell hántani, tökéletesen szárazra kell szárítani, így lehet kévébe kötve tárolni. Használat előtt megint 4–5 órán át kell tiszta vízben puhítani, csak ezután lehet a vesszővel dolgozni. Egy kosár ekkor már nagyjából két óra alatt elkészül, de ezután lemosás, kiszárítás, lakkozás, szárítás, esetleg festés következik.
A fonott tárgyak magukon viselik a mesterek felismerhető kézjegyét
– Tavasszal meg ősszel jó dolgozni, nyáron száraz az anyag. Legjobb a 15–20 fokos hőmérséklet – az ujjunk sem fázik, a vessző meg nem szárad ki. Nekem a vállam fájdult bele ebbe a munkába, de az ujjakat is megviseli – mondja Endre.
A Vajdaságban a régi kosárfonó mesterek főleg svábok voltak, a szakkifejezések nagy része is német. Szerb mester, magyar mester egyaránt ezeket használja ma is. Endre azt mondja, mindegyik vesszőfonónak felismerhető a kézjegye: a vessző fajtája és minősége, a termék formája, a borda sűrűsége, az elszegés kidolgozottsága, a szálak töredezettsége beszédesen árulkodik arról, kinek a keze alól került ki az áru. Még egy rosszabb minőségű kosár is eltart 4-5 évig, de a jó akár húsz évet is szolgálhat.
A termékek zömét továbbra is a hagyományos bevásárló karkosarak, a csutkáskosarak, fonott bútorok, cica-, illetve kutyatartó kosarak, ruháskosarak, virágtartók képezik, de a dísztárgy- és bútordivattal is lépést kell tartani. A vesszőből font tárgyak most a nosztalgia és a divat közt, valahol félúton keresik a helyüket. Endre piacokon, vásárokon, búcsúkban árul. Karácsony előtt valamivel nagyobb a forgalom, a gyerekeknek kisszékeket vesznek, de viszik a kosarakat, az adventi koszorúalapokat, virágtartókat is.
Endre elmondása szerint a mezőgazdasági gépesítés javarészt kiváltotta a kosarat, és az olcsó műanyag termékek és a kínai bóvli térhódításával tovább csökken a kereslet a vesszőből font tárgyak iránt, ráadásul errefelé még a természetes, környezetkímélő anyagok használata sem terjedt el széles körben. Budapesten, a Mesterségek ünnepén sokan a kezeletlen vesszőt kérték tőle, felénk ez még afféle úri huncutságnak számít. Endre édesapjának a hetvenes években még harminc-negyven munkása volt, és sokat dolgoztak külföldre, de a fiatalember ma már a puszta fennmaradásért küzd. A szebb napokat megért kosárfonásnak sajnos mi magunk vagyunk a legnagyobb sírásói. Ha nejlonzacskók helyett a vásárolt portékát sokkal hatékonyabban óvó, mutatós kosarakat használnánk, nemcsak a vesszőfonás megmaradásáért tennénk sokat, de környezetünk megóvásáért is, mivel a vessző teljesen környezetbarát, nem vágnak ki fát miatta, mert minden évben újratelepítik a folyóparti ültetvényeket, a belőle készült tárgy pedig hosszú életű, és rövid idő alatt maradéktalanul lebomlik.
