November 14-e a vajdasági magyar képzőművészet napja. Ebből az alkalomból Szabadkán a Kortárs Galériában kedden 19 órától Néma dialógusban a világgal címmel kiállításra kerül sor, amelyen a Híd Kör Art huszonöt fiatal képzőművésze mutatkozik be. A tárlat szerkesztői Lovas Ildikó író és Brenner János, a Forum Könyvkiadó szerkesztője, akiket a kiállításról, annak létrejöttéről kérdeztünk.
• Melyek az előzményei a kiállítás létrejöttének?
Lovas Ildikó: – Ha személyesre vehetem a kérdést, akkor azt is el tudom mondani, hogy a szemem előtt felnőtt egy generáció. A 80-as évek végén, a 90-es években született gyerekeknek mára szakmájuk, hivatásuk van. Akik művészi pályát választottak, mára művészekké váltak. Amikor azt mondom, hogy a szemem előtt, persze nem szó szerint és mindenkire értem, de generációsan, és talán szülői aspektusból is, hiszen az én fiam is a 90-es években született, Rokon Ilonka „létezéséről” is tőle tudok. Úgy tapasztalom, szigorúbban és mégis könnyedebben, lágyan, de kíméletlenül látják a valóságot, és élesebben, mint mi, akik a 80-as, 90-es évek traumáit, társadalmi hazugságait cipeljük magunkkal.
De hogy konkrétan és minden pátosz nélkül is mondjam, mire gondolok: ma az tud sírni és nevetni (szülőföld, izzadságszag a határátkelőn, otthon stb.), aki ismeri Rokon Ilonkát. És „őt” a 90-es években születettek adják vissza. Jobban ragaszkodnak ehhez a földhöz, tájhoz, a szavainkhoz, a mamához, tatához, mint ahogy azt mi, a szüleik, akár csak elképzelni tudnánk.
Megfogalmazni meg módunkban sem áll, mert ők felülfogalmaznak és felettünk fogalmaznak. Mindent láttak, amíg felnőttek. Bennünket is. Ez adja a szabadságukat, a bátorságukat és a kötődésüket. És ez nem okvetlenül azt jelenti, hogy a szomszéd utcában laknak. De azt igenis jelenti, hogy nemcsak képzőművészek, hanem vajdasági magyar képzőművészek. És ez csodálatos.
A kiállítás a vajdasági magyar képzőművészet napjához kötődik, ezért is kerül sor a megnyitóra éppen november 14-én. A kiállítás címe: Néma dialógusban a világgal. Arra kértük fel a képzőművészeket, hogy erre a témára alkossanak, ugyanakkor arra is fel szerettük volna hívni a figyelmet, hogy jeles napjaink a közös gondolkodás terében nyernek értelmet. Az elmúlt években erre nagyszerű események szolgáltak példaként, azt reméljük, a mi kezdeményezésünk gazdagítja ezt a sort.
A képzőművészet „némasága” sokszor hangosabb a szóban kifejezhető művészi megnyilvánulásoknál, nincs lehetőség mellébeszélésre, redundáns elemekre. Azonban a művészek és művészetek közti párbeszéd is megkerülhetetlen, itt újra Ács Józsefre kell visszautalnunk – alkotó volt, művésztelepet indított, kritikusként a Magyar Szóba is behozta a képzőművészetről való gondolkodást. Az Ács-féle belső hajtóerő létezésére voltunk kíváncsiak, amikor felkerestük a fiatal képzőművészeket, és azt láttuk, elemi erővel bírnak. Szétfeszítik a kereteket.
• Kiknek az alkotásait láthatja a közönség? Mit tudhatunk ezekről a fiatal képzőművészekről?
Brenner János: – A Híd Kör Art huszonöt fiatal képzőművésze mutatkozik be a kiállításon. Agócs Nikolett, Bacsa Melinda, Bicskei Anikó, Blaskó Árpád, Cvitkó Beatrix, Davie – Nagy Abonyi Dávid, Horvát Lívia, Kincses Endre, Kiss Natália, Klájó Adrián, Kocsis Katalin, Kovács Pécskai Emese, Kozma Laura, Lábadi Lénárd, Lak Róbert, Munjin Andrea, Nagy Kornélia, Paszterkó Richárd, Pesti Emma, Raffai Ingrid, Szabó Kornélia, Szalma Gábor, Szenti Lilla, Újházi Adrienn és nem utolsósorban Vass Szabolcs alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Hatan sajnos egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudták vállalni a jelenlétet, de bízunk abban, hogy egy újabb tárlat alkalmával a teljes formáció is jelen lehet.
A kiállítók átlagéletkora egyébként huszonnégy év, a legfiatalabb alkotó 1999-ben született, a „legidősebb” pedig 1985-ben. Itt áruljuk el egyébként azt is, hogy a kiállításhoz készül egy katalógus, amelyben valamennyi képzőművész bemutatkozik, vall magáról, ars poeticájáról, világlátásáról. Megegyezhetünk abban, hogy ezeknek a bemutatkozó vallomásoknak a tudatosság a vezérmotívuma, és ahogy Ildikó fogalmazott, „elemi erőt” képviselnek, hozzátéve még, hogy egy olyan tág intellektuális-vizuális spektrumot nyitnak meg, amelyre méltán lehetünk büszkék.
Maga a formáció egyébként két évvel ezelőtt jött létre, amikor úgy gondoltuk, ha létezik egy fiatal írókból, irodalmárokból álló csoportosulás, szükség és igény mutatkozhat vele párhuzamosan egy képzőművészekből álló szerveződésre is. A bennünket megelőző generációk példái szemléltették, hogy ezek az emberek számtalan alkalommal alkottak közösen, gondolkodtak együtt különféle területeken, egymás alkotásait nem csupán műkedvelőként, de értő és kritikus közönségként fogadták be. Egyébként körülbelül fél éve bővültünk újabb tagokkal.
• Milyen koncepció szerint válogatták ki az alkotásokat?
Brenner János: – Igyekszünk a Híd Kör Art tárlatait úgy megszervezni, hogy a képzőművészeti alkotások meghatározott témák, elképzelések alapján készüljenek. A formáció két évvel ezelőtti bemutatkozó kiállításán például két fiatal költő, Antalovics Péter és Benedek Miklós versesköteteihez, versvilágaihoz készültek illusztrációk, vizuális „újragondolások”.
A Raichle-palotában megrendezendő kiállítás anyaga, mint ahogyan arra Ildikó is utalt, a Néma dialógusban a világgal összefoglaló címet viseli. Most tehát erre a témára vártunk új alkotásokat, az alkalmazott technikákat illetően azonban nem volt semmilyen megkötésünk, abból indultunk ki, hogy az alkotókhoz közel álló, általuk kedvelt kifejezésmódokban „szólaljanak meg”, gondolják újra ezt az elsőre paradoxonnak tűnő témát, vizsgálják meg és felül, értelmezzék saját kapcsolatukat, illetve a műalkotásnak a világgal való kapcsolatát.
Mint mondtam, az alkalmazott technikák tekintetében szabad kezet kaptak a képzőművészek. A tustól, az akriltól, az akvarelltől a különféle installációkon és fotókon, a természetből eredő „álorganikus” anyagokon át egészen a technikák végtelenül izgalmas kombinálásáig – számos kifejezésmód érhető majd tetten a tárlaton. Úgy látom, úgy látjuk, hogy így a vizualitásában egy meglehetősen különleges és izgalmas kiállítást tekinthetnek meg a Raichle-palotába látogató érdeklődők.
• Fiatal magyar képzőművészek már rég kaptak lehetőséget a Kortárs Galériában való kiállításra. A vajdasági magyar fiatal képzőművészeknek van-e elég alkalmuk a bemutatkozásra?
Lovas Ildikó: – Minden számít és minden beleszámít, ez így van minden művészetben. A stúdiószínházak, a kis galériák, a kísérleti terek, a falusi könyvtárak, a forgalmas városi terek is bemutatkozási lehetőséget jelentenek, csakúgy mint a szakmai szempontból kiemelt jelentőséggel bíró intézmények. A Raichle-palota az egyik legfontosabb színhelye a kortárs képzőművészetnek, ott megmutatkozni mindig is rangot jelentett – emlékszem arra, amikor csak akadémiai művészek állíthattak ki, és ez nem száz éve volt… Tehát a Raichle-palota szakmai szempontból rangos és fontos helyszín.
Amikor érkeztek a műalkotások, amikor látható volt, hogy szervezői ötletünk nyitottságra talál a fiatal képzőművészeknél, akkor számomra perdöntő lett a helyszín. Kulturális események szervezőjeként és időről időre alkotóként is tudom, hogy számít a helyszín. Örülök annak, hogy Nela Tonković igazgató támogatta és befogadta ezt a kiállítást. Valóban régen volt már ilyen. De elérkezett az ideje.
