2024. december 22., vasárnap

Színes virágok a fekete-fehér kockákon

Pletikoszity Dávid kollázsaiban az alkotó, de a nézők történetei is benne vannak

A csantavéri Pletikoszity Dávid kollázsaiból nyílt kiállítás a nemrégiben zajlott Funchesstic szórakoztató sakkfesztiválon Palicson. A 16 kiállított képből 8 készült a sakk témájára, a másik 8 képet Dávid szabad témára alkotta. A szabadkai Svetozar Marković gimnáziumban tanuló másodikos diáknak nem ez volt az első kiállítása, és tervei szerint nem is az utolsó, ugyanis bár jelenleg hobbiszinten foglalkozik ilyen technikával készült képek készítésével, de felsőoktatási tanulmányait ilyen irányban képzeli el, a tervezőgrafika vonzza.

– Tavaly októberben volt egy kiállítás a Klein House bárban, öten állítottunk ki, köztük én is, ezután keresett fel Rózsa Zsombor, a Funchesstic szervezője, aki tanárom is volt a csantavéri iskolában, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem még egy kiállításhoz. Elmondta, hogy a sakkfesztiválon állítanák ki a képeket, így meg is beszéltük, hogy sakktémájú alkotások is legyenek. Tudok sakkozni, de rendszeresen nem foglalkozok vele, annyira nem áll közel hozzám, ezért is volt ez érdekes kihívás. Ha azt mondjuk, hogy sakk, akkor valószínű mindenkinek a fekete-fehér kockák és a bábuk jutnak eszébe. Na én erre mondtam azt, hogy nem, én nem ezt fogom csinálni. Persze a sakktábla benne van a képekben, de az összképet színesre akartam csinálni, virágokkal. Szeretem a színeket meg a virágokat. Ezek a kollázsok számítógépes programmal készülnek mások képeiből. Ezeket a képeket egy bizonyos oldalon találom meg, ahol használhatóak a képek ezekhez a kollázsokhoz.

A képeidet látva olyan érzése van az embernek, hogy egy egész történet szövődik a sakktábla köré.

– Mindegyik egy témán alapul, vagy a saját életemből vett eseményen vagy valami olyan történésen, ami inspirál. Én is benne vagyok tehát ezekben a képekben, de úgy próbálom felépíteni, hogy a képeket néző is megtalálja magát benne, a saját történetét.

Hogyan jutottál el a kollázskészítéshez?

– Egy évig éltem Svédországban. Ott egy iskolai feladatként kellett egy képzőművészeti ágazatról prezentációt készíteni. Kutakodtam, megtetszettek ezek a kollázsok, erről készítettem a bemutatót. Közben magam is kipróbáltam, megtetszett a technika.

Jelenleg hobbiszinten készíted a képeket, de tervezel ezzel akár hivatásszerűen is foglalkozni?

– Mindenképpen ebben az irányban gondolkodok. Érdekel a tervezőgrafika, a webdizájn. A mai világban már sok lehetőség van ilyen tudást kamatoztatni. Talán a cégek is egyre jobban felismerik, hogy ilyen szakemberre is szükség van. Fontos, hogy ezen a területen kialakítsa mindenki magának, ami rá jellemző, amitől egyedivé teszi az alkotását. Hogy mi lesz évek múlva, még nem tudom, de most ami rám jellemző, az a virágmotívumok, a színek használata, a sárga szín az aktuális kedvencem.

Két kiállítás áll mögötted. Hogy látod, mennyire akad megmutatkozási lehetőség, hogyan lehet eljutni addig, hogy szélesebb nézőközönség is láthassa a munkáidat?

– Az biztos, hogy tenni kell érte. Az első kiállítást magunknak szerveztük, azután jött az, hogy megkerestek, de akkor is azt mondom, hogy keresni kell a lehetőségeket. Fel lehet tölteni a képeket az internetre is persze, viszont az interneten is már nagyon sok ilyen kollázskészítéssel foglalkozó munkája megtalálható, tehát hogy ne vesszünk el, kell az önreklám is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás