Hajzer Gabriella Töredékek című kiállítása a Šok Zadruga 2 elnevezésű újvidéki galériában tekinthető meg. A megnyitó a járványügyi korlátozások miatt elmaradt ugyan, de még így is bőven akadt látogató, hiszen egyszerre csak három személy tekintheti meg a kiállított anyagot. A kiállítás kollázsok felnagyított digitális nyomataiból áll, amelyeken a szerző éveken keresztül dolgozott. Ezen alkotások a városi lét intimitását mutatják be, egyfajta párhuzamos világot. A kiállítás szombatig látogattató, délután kettő és hat óra között. Az alkotás folyamatáról és a művészetéről a kiállítóteremben kérdeztük.
Fotó: Komáromi Dóra
– Gyakran, amikor az ember alkot, tudat alatt a gondolatait, érzéseit beleviszi a munkába. Ezek a képek egy folyamat eredményeként jöttek létre. Öt-hat éve készítettem analóg fényképezőgéppel fotókat a barátnőimről, az ő kis mikrokozmoszukban, akkor ezekből a képekből készítettem grafikákat. Ezek a fényképek állandóan előttem voltak a házban, fénymásoltam a képeket, fénymásolatot készítettem róluk, és ezekből állítottam össze új képeket, kollázsokat. Vannak kollázsok, amelyek ugyanannak a témának a variációiból álltak össze egységes alkotássá. Az egyik barátnőmre nagy hatással voltak a munkák, azt mondta, ezek olyanok, mintha egy töredezett világot próbáltam volna helyreállítani. Amikor ezeket az alkotásokat készítettem, tél volt, rossz lelkiállapotban voltam. Ám amikor összeállítottam ezeket a képeket, olyan volt, mintha önmagamat állítottam volna ismét össze, megtaláltam a belső egyensúlyomat. De csak utólag vettem észre, hogy milyen hatással volt rám ez a folyamat. Ha megfigyeljük: a világ, amiben élünk, töredezett. Szükséges egy gyógyulási folyamat, hogy összeállítsuk a széttört részeket.
Nem a klasszikus értelemben vett urbánus fotókról beszélünk. A képeken úgymond bekukucskálunk emberek életébe, miért pont ezeket a részleteket emelted ki?
– A munkáimat jellemzi ez a bekukucskálás, egyfajta intimitás. A kollázsok a valóságban is létező helyeket és személyeket ábrázolnak. Az előző ciklusomban imaginálisak voltak és felismerhetetlen emberek, általában csak sziluettekként jelentek meg. Amikor az ember figyeli a világot, mindig van, ami felkelti az érdeklődését. A munkáimban jelen vannak az ablakok és a figurák. Nem feltétlenül logikusan ábrázolom a teret. A képek szürreális hatást kelthetnek. Az ablakok megengedik, hogy bekukucskáljuk valahova, de jelképezik még a külső és a belső tér átmenetét is. Sokszor mondjuk, hogy a szem a lélek tükre, én úgy gondolom, hogy az ablakok pedig az épületeknek a szemei. Több megvilágításból lehet rájuk tekinteni. Mindenki saját maga dönti el, hogy mit lát bele az alkotásaimba.
Mi a különbség a külső és a belső világ között a képeken?
– Kicsit a határok elmosódnak, nincs egy éles határvonal. A belső tér az mindig intim, valami, ami bennünk van, ez a lelkünk, ami csak a mi világunk. A külső világ pedig a nyilvános, az, hogy hogyan fogunk szerepelni a különböző környezetekben.
Fotó: Komáromi Dóra
Korábbi munkáidon is szerepeltek a városi terek. Milyen hasonlóságok van a két projektum között?
– Vannak sorozataim, amik vizuálisan eltérnek egymástól, de van, ami összeköti őket. Hasonlóképpen állítom be a teret. Van egyfajta játék, hogy hogyan lehet átalakítani a teret, hogy ne klasszikus térábrázolásról beszéljünk. A másik hasonlóság: azok az intim pillatatok, amik nőiessé teszik az alkotásokat. Az ember nem tud önmagától megszökni. Ami jellegzetes, jellemző egy alkotóra, az minden munkáján megmutatkozik, látszódni fog, attól függetlenül, hogy a téma vagy a technika más. Sokáig gondolkodok egy-egy témán.
Említetted, hogy látszik, hogy nő alkotta a képeket. Miben más szerinted a női és a férfi perspektíva?
– Ez egy nagy kérdés. A nőiesség talán úgy nyilvánul meg a képeimen, hogy megvan bennük egyfajta gyengédség. A férfi alkotások talán erősebbek, kontrasztosabbak, de persze ezt sem lehet csak így behatárolni, általánosítani. Ez az én érzésem, hogy látszik, hogy nő az alkotó. Voltak ilyen visszajelzéseim is, olyanoktól, akik nem tudták, hogy ki az alkotó, hogy ez szerintük női alkotás.
Az alkotás mellett még tanítasz is a Bogdan Šuput Képzőművészeti Középiskolában. A diákokat nyilván inspirálják a tanárok, de a tanárt vajon inspirálják-e a diákok?
– A középiskolás korosztály nagyon életvidám társaság. Közvetlenek, tele vannak élettel, az ember nagyon jól érzi magát köztük. Fiatalítanak, de azon még nem gondolkoztam, hogy inspirálnak-e.
