Június 20-án, szerdán mutatja be legújabb, Éva és Ádám naplója című előadását a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata, amelynek két fiatal színésze, Verebes Judit és Szilágyi Áron saját rendezésükben állították színpadra a Mark Twain műve alapján, Thaly Tibor fordításának felhasználásával, Verebes Ernő által írt szöveget. A produkció Verebes Judit mesterszakos diploma-előadása is egyben.
– Az előadás alapjául szolgáló szöveg már régóta közel áll hozzám, hiszen ha jól emlékszem, már középiskolás koromban is az Éva naplója egyik részletével vettem részt a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén, később pedig, amikor a Művészeti Akadémián befejeztem az alapszakot, ugyanennek a szövegnek egy másik változatával készültem a mesterszakos felvételimre, amelyet követően a tanáraim azt mondták, hogy érdemes lenne komolyabban is foglalkoznom vele. Ennek ellenére sokáig fel sem merült bennem annak a lehetősége, hogy esetleg ez legyen a diploma-előadásom, hiszen egészen másféle elképzeléseim voltak, aztán egyszer csak kipattant a fejemből az az ötlet, hogy miért ne készítenénk ebből a szövegből egy kétszemélyes előadást Szilágyi Áron kollégámmal, ami mindkettőnknek nagyon megtetszett, és ezért azonnal úgy döntöttünk, hogy belevágunk – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Verebes Judit, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésznője, aki elmondta, mivel prózai műről van szó, ezért megkérték az édesapját, Verebes Ernő költőt, zeneszerzőt, a budapesti Nemzeti Színház dramaturgját, hogy segítsen nekik a szöveg színpadra alkalmazásában.
– Az eredeti mű naplóbejegyzésekre épül, nincsenek benne párbeszédek. A naplóbejegyzések ugyan önmagukban is rendkívül érdekesek, mégis úgy gondoltuk, talán még izgalmasabb lenne az előadásunk, ha az első emberpár, amelynek a tagjai egyébként folyamatosan egymásról beszélnek, találkozna is egymással. Ennek az elképzelésnek a jegyében édesapám igyekezett egyrészt – kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyan – sokat megtartani az eredeti szövegből, másrészt olyan párbeszédes jeleneteket kialakítani, amelyek még izgalmasabbá teszik a produkciónkat. A szöveg kicsit komikus, kicsit groteszk, ugyanakkor van némi tragédiája is. Amikor megszületett, és először összeolvastuk, sokat beszélgettünk arról, hogy hol is rejtőzik ennek az egésznek, vagyis a férfinek és a nőnek a lényege, ami, valljuk be, eléggé tágan értelmezhető fogalom. Aztán amikor bekerültünk az üres térbe, rá kellett jönnünk, hogy mindennek a színpadon való megjelenítése sokkal bonyolultabb feladat annál, mint ahogyan azt előzőleg gondoltuk. De vettünk egy mély lélegzetet, és belevágtunk. A próbák során sokféle megoldást kipróbáltunk, amelyek közül sokat elvetettünk, az általunk legjobbaknak ítélteket pedig megtartottuk. Egy idő után azután természetesen hívtunk a próbákra olyan személyeket is, akiknek sokat adunk a véleményére, annak érdekében, hogy ún. harmadik szemként mutassanak rá az esetleges hibákra vagy hiányosságokra, és rendkívül hálásak vagyunk nekik azért, amiért ilyen módon is segítették a munkánkat. Nagyon érdekes volt számunkra, hogy szinte mindent nekünk kellett kitalálnunk, nekünk kellett rálelnünk az egyes jelenetek hangulatára, megtalálnunk a megfelelő zenéket, megálmodnunk a teret és a jelmezeket, ami miatt mindketten úgy érezzük, hogy igencsak összetett, mégis rendkívül izgalmas próbafolyamat áll mögöttünk – magyarázta Verebes Judit, hozzátéve, a sajátos hangulatú produkció többféle értelmezési lehetőséget kínál a nézők számára.
– Az előadás világát alapvetően a két figura teremti meg, hiszen a történetük és a világra való folyamatos rácsodálkozásuk egészen különleges pillanatokat eredményez, ráadásul mindezt úgy, hogy a szöveg nem magasztos, filozófiai szemszögből közelíti meg a témát, hanem teljesen emberi módon: miket gondolhatott Ádám Éváról, illetve Éva Ádámról. Évának, ugyanúgy, ahogy minden nőnek, vannak szerethető és kevésbé szerethető jellemvonásai, és Ádámmal is ugyanez a helyzet. Nagyon furcsa volt számunkra annak a megtapasztalása, hogy miként tudjuk megjeleníteni a színpadon a tipikus és a kevésbé tipikus női, illetve férfi jegyeket. Ilyen szempontból nem féltünk a kliséktől, ugyanis fontosnak tartottuk, hogy ezekben a momentumokban mind a nők, mind a férfiak magukra ismerjenek. A legnagyobb kihívást azonban talán mégis az jelentette számomra, hogy korábban nem nagyon volt alkalmam arra, hogy több mint ötven percen át megszakítás nélkül a színpadon legyek, ami egyáltalán nem könnyű feladat, ugyanis ez azt eredményezi, hogy a színpadon kell átvezetnem az egyik állapotot a másikba, ráadásul úgy, hogy mindeközben az általam alakított figura íve is megmaradjon. Annak ellenére, hogy az elmúlt évek során jó néhány előadásban játszottam, azok mindegyike olyan volt, amelyekben nem kellett állandóan jelen lennem a színpadon, ami értelemszerűen sokkal könnyebb, hiszen az embernek olyankor van egy kis ideje arra, hogy nyugodtan átgondolja azt, mi fog következni, és eközben a takarásban lényegüljek át az egyik állapotból a másikba, ezúttal viszont nincs lehetőségem erre, és ez még izgalmasabbá teszi számomra ezt az egyébként is igen különleges előadást – fejtette ki Verebes Judit, hozzátéve, minden érdeklődőt szeretettel várnak az Éva és Ádám naplója című új előadásuk bemutatójára, amelyet június 20-án, szerdán este fél nyolckor tartanak meg a Zentai Magyar Kamaraszínház kamaratermében.
„Az emberiség hímnemű része, a történet legelején még csak egy férfiből állt, de már ez az egy is udvarias volt. Így történhetett, hogy ezen előadás címe: Éva és Ádám. Furcsa, de mindketten naplót vezettek. Azért rendhagyó dolog ez, mert elejében még csak emlékeik sem igen lehettek. Később, ahogy az elmúlt napok száma szaporodott, a naplók is fokozatosan teltek meg mindenféle személyes észrevétellel, titokfejtéssel, kísérlet-leírásokkal, és nem utolsósorban, a Másik megfigyelésével.
Az ősszülők világának meseszerű felfedezése, Mark Twain számára olyan lehetett, mint Ádám és Éva világra való rácsodálkozása. Ebben az előadás-kísérletben a két napló, Éva és Ádám vallomásszerű monológja fésülődik egybe, a közönségnek, mint a jövő emberiségének mutatkozva be, ugyanakkor egymással is kokettálva, perlekedve, eljutva addig, amit ma úgy hívunk: szerelem.” (Verebes Ernő)
