Ma kezdődik a Winteretno fesztivál, amelynek szervezője a Magyar Teátrumi Társaság, szakmai partnere pedig a szabadkai Népkör MMK, ahol a programok is zajlanak majd. A fesztivál utolsó napján, szombaton tíz órától a Szabadkai Gyermekszínház produkciója a Mira Magányországban lesz megtekinthető, amelynek 2011-ben volt a bemutatója. A zenés, bábos monodráma előadója Szloboda Budanov Márta, akivel egyebek közt az előadásról, a tájolásról és a magányról beszélgettünk:
– Nagy kedvencem ez az előadás. Életemben először készítettem monodrámát, és rájöttem, hogy ez egy igen nehéz műfaj. A színész egyedül van és nincs lélegzetvételnyi szabad ideje sem, de nagyon megszerettem, először is mert jó munka volt. Az előadást Bartal Kiss Rita rendezte, nagyszerű a szövege, főleg a dalszöveget emelném ki, ami Gimesi Dórához kapcsolódik, a zenét pedig Bakos Árpád szerezte. Annak idején a Gyermekszínház még felújítás alatt állt, és a Mladost épültében volt a bemutató. A monodráma eleve feltételez egyfajta intim hangulatot, nem túl sok nézővel játszom. Az ilyen monodrámák főleg utaztatásra készülnek. Különösen azért kedvelem, mert olyan témákat feszeget, amelyek a kisgyermekeknél egyfajta tabuk, nincs kivel megosztaniuk vagy nem szeretnek róla beszélni, ez pedig a félelem és a magány. A történet egy kislányról szól, aki felkutatja Magányországot. Ez az ország azért magányos, mert a király bezárta a szelet, az emberek magukba fordultak, mindenki fél és egyedül érzi magát. A kislány végül kis társával kiszabadítja a szelet és helyrehozza a problémát. Általában óvodákban játszom ezt az előadást, és szeretek utána elbeszélgetni az óvónőkkel, hiszen nagyon jó alapul szolgál egy utólagos beszélgetéshez a gyerekekkel, amely során fel lehet hozni ezeket a témákat. Úgy érzem, azzal teljesíti ez az előadás igazán a feladatát, hogy feszegeti e kérdéseket. Ez a két érzés valamilyen módon mindenkit végigkísér az élete folyamán. Többé-kevésbé jelen vannak az életünkben, nem megfogható problémák, inkább belső küzdelmek. Az előadás egy jó alibi ahhoz, hogy beszélgetésre bátorítsuk a gyerekeket. Sokat mondó a szimbolikája, a szél számunkra az életet jelenti, ha ilyen dolgokat mondhatok el a színpadon, akkor érzem igazán, hogy teljesítem azt a küldetést, ami a munkánk velejárója.
Akárcsak a klasszikus mesék esetében, az ilyen örök érvényű történeteket is fontos újra előszedni?
– Nálunk az a jó, hogy egyes előadásokat évekig játszhatjuk, olyan előadásunk is van, amelyet több mint tizenöt éve játszunk. Közben felnőnek a gyerekek, jönnek az új generációk, ezért szoktunk felújítani régi előadásokat. Volt, hogy ezt a monodrámát nem játszottam egy évig, de utána felújítottuk. Újra aktuális, újra használhatjuk, mert újabb kisgyerekek ülnek a közönség soraiban.
A szülők elfoglaltsága miatt sok gyerek érezheti magányosnak magát?
– Minden bizonnyal, mert sok gyerek egyedül van otthon, de ezt a magányt másképp is lehet felfogni. Erre a társadalomra már jellemző a társas magány, az elidegenedés, a kommunikáció, a szeretet, a szép pillanatok hiánya. Úgy érzem, hogy ebben a történetben mindezek benne vannak. Az előadás elején elhangzik a kérdés: te voltál már magányos? Ritka az, amikor ilyenkor csend van, vagy a gyerekek egyöntetűen nemmel válaszolnak. Néhány kis kéz általában felemelkedik a levegőbe.
Hova sikerült eljuttatni az előadást?
– A színházban ritkán játszom, erre csupán néhányszor került sor, viszont bejártam vele a szabadkai óvodákat és a környező falvakat. Nagyon fontosnak tartom a tájolást, nem egy helyen voltam olyan gyerekek között, akik még sohasem jártak színházba és semmi ilyesmit nem tapasztaltak. Bármilyen nemes dolog is azonban a tájolás, hogy ott lehettünk közöttük az óvodában, a kis szobáikban, a gyerekek így nem tudják megismerni az igazi színházat. A színház hangulat, illat, fények és varázslat. Tudom, hogy ebben az országban minden téren nehéz a helyzet, de nagyon jó lenne találni módot arra, hogy a gyerekeket legalább évente egyszer elhozzák a Gyermekszínházba. Ez egy egészen másfajta élmény. A színház varázsát helyben lehet megérezni. Szomorú, hogy sokan egyáltalán nem jutnak el színházba életüknek abban a szakaszában, a gyerekkorban, amikor fontos lenne.
A színházak és a tájolás fontosságára hívja fel a figyelmet a Winteretno fesztivál is…
– Mindenfajta megmozdulást üdvözlök, ahol az emberek összejöhetnek, kommunikálhatnak egymással és művészi értékekkel gazdagodhatnak. Annak is örülök, hogy ennek részese lehet a Gyermekszínház előadása és mi is adhatunk valamit. Nem túl rózsás a helyzet az országunkban, a kultúra az utolsó helyre került, márpedig állítom, hogy a művészet az élet sava-borsa, anélkül nem lehetünk teljes értékű emberek. Nagyon remélem, hogy nem zárják be a kultúrát, mint az előadásomban a szelet, mert akkor minden sötét, sivár és magányos lesz. Aggódom és ezzel nem vagyok egyedül. Szomorú vagyok és csak remélni tudom, hogy ez a helyzet megváltozik ebben az országban.
Mely előadásokban láthatunk majd mostanában?
– Nemsokára egy új előadásba kezdünk, Szenteczki Zita fiatal magyarországi rendezőnő készít egy magyar nyelvű előadást, amelynek címe A királylány, akinek nem volt birodalma. Az elmúlt időszak nagyon szép élménye Tengely Gábor, szintén fiatal nagyszerű rendező által rendezett Lázár Ervin-történet, A kislány, aki mindenkit szeretett. Ajánlom mindenkinek, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Férjeddel, Szloboda Tiborral ugyanazon társulat tagjai vagytok és gyereketek is van. Hogyan funkcionál egyazon társulatban játszó két színész házassága? A lányotok érdeklődik-e a színház iránt?
– A sors hozta így. Lányunk 13 éves, megpróbáljuk az energiáinkat úgy csoportosítani, hogy az elfoglaltságaink ne menjenek a családi élet kárára. Nem szerettük volna, hogy lányunk úgymond tipikus színházi gyerek legyen, aki az összes idejét a próbákon tölti. Viszont nagyon szereti a színházat, minden előadást megnéz, még a babaelőadásokat is. Nem hallottam tőle, hogy színész szeretne lenni, habár nagy adag oltást kapott mindkettőnktől. A férjemmel tudunk ketten funkcionálni egy pályán. Szokták mondani, hogy ez lehetetlen vagy konfliktushelyzeteket eredményez. Nálam fordítva működik, nem tudnám elképzelni, hogy egy másik területről legyen valaki a párom. Igyekszünk a bajos dolgokat nem hazavinni, nagyon sokszor pedig kreatívan is tudunk hatni egymásra. Ez sohasem okozott zavart, remélem így is marad.
