Április 29-e a tánc világnapja. 1727-ben ezen a napon született Jean-Georges Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete ehhez a naphoz kötődően az 1981-es évi madridi közgyűlésén kezdeményezte a táncművészet világnapjának megtartását, amely világnapot 1982-ben ünnepelték először.
Ez az a nap, amikor a világ mindenféle táncát megünnepelhetjük. Ki úgy, hogy maga is táncol, ki úgy, hogy mások táncát nézi meg. Mi úgy, hogy ez alkalomból két olyan beszélgetőtársat kerestünk, akiknek az életében a tánc nem csak szórakozás, hobbi, hanem életforma, a mindennapjaik szerves része, és elhivatottan alkotnak, dolgoznak a táncművészet két különböző területén.
Varga Heni (fotó: Szerda Zsófia)
„A tánccal minden elmondható”
– Mozgás nélkül nincs élet, a bennünket körülvevő természet is mozgással teli, és ha csak kinyitom a szemem és hegyezem a fülem, ráhangolódok arra a táncra, ami az élet – mondta el Varga Heni táncművész, amikor arról kérdeztük, hogy mit érez a tánc világnapján – Ezen a napon sok olyan emberre is gondolok, akik megpróbáltak bevezetni a tánc világába. Gondolok itt Pina Bauschra, Nagy Józsefre, Min Tanakára, a Szkéné Színház valamikori vezetőire… És itt vannak most a tehetséges fiatalok is. Én 15 koromban úgy döntöttem, hogy színésznő szeretnék lenni. 6 éven át úsztam, és keményen elkezdtem edzeni, futottam, gyakorlatokat végeztem. Volt akkor egy színházi csapat Szabadkán, ahol kötelező volt a napi bemelegítés élő zenével. Belekerültem ebbe a csapatba, fiatal Ophéliát játszottam, és utána ott is ragadtam a társulatnál. Majd kimentem Franciaországba, ahol olyan iskolába kerültem, ahol szintén fontos volt a mozgás. Miután elvégeztem itt a tanulmányaimat, kezdtem rájönni arra, hogy lehetséges megszólalni másképp is, nem csak szöveg által. Ott voltam Párizsban és sok dolgot láttam, iskolásként megállás nélkül mentünk, láttunk, figyeltünk. Ott volt Nagy József is, akinél Döbrei Dénes, a társam dolgozott, így nekem bejárásom volt a próbákra, láttam a táncosokat, táncosnőket. Ebben az időszakban a tánc pedig már végképp nem csak hobbi volt. 18 éves koromtól a táncé lettem. De kellett hat év, hogy én elkezdjem azt mondani magamnak, hogy nekem van egy táncom, van egy saját megszólalásom. A tánccal minden elmondható. Ha egy koreográfiát látunk, és úgy van eltáncolva, hogy igaz, hogy látunk három egyforma mozdulatot három különböző embertől és mégis másmilyen, akkor nekem ez annyit jelent, hogy az egyforma mozdulatok mögött az előadóművész úgy utazik, hogy ez a mozdulat mégis az övé legyen. A szabad mozgás, az improvizáció mögött is kell, hogy legyen egy pontos történet. Egy félórás improvizáció mögött nekem mintegy 10 oldalas szöveg áll. Pontos történet kell, hogy legyen, mert ha én nem tudom, hogy mit járok be, akkor ez a szabad tánc megfoghatatlan lesz. Hogy meddig lehet aktívan részt venni ebben a történetben? Életünk végéig. Szerintem. Tanítani is szívesen tanítok, szeretnék is folyamatosan tanítani. Vannak olyan dolgok, amiket kötelezettségemnek érzek átadni.
Duplán ünnepnap
– Minden évben eszembe jut ez a világnap. Jeles ünnep ez nálunk, akiknél a tánc a mindennapok része. Igyekszünk is, hogy valahogyan meg is ünnepeljük, táncházzal, összejövetelekkel, és azért is öröm ez a nap, mert harmadik gyermekünk, Anna, ezen a napon született. Szóval dupla ünnep ez a számunkra. Az idén csodásan sikerül ünnepelnünk ezen a napon, mert amellett, hogy szülinapozunk, 50 táncos gyerekkel Budapestre utazunk egy táncfesztiválra – hallottuk Brezovszki Tamara néptáncpedagógustól, aki hetedikes korában kezdett tánccal foglalkozni. – Sokáig kerestem magam, mígnem egy előadás alkalmával a néptánc szerelem lett, be is iratkoztam a helyi egyesületbe. Nagyon szeretem mindazt, amit a tánc ad. Ma már inkább tanítással foglalkozom, és jó látni azt az örömöt a gyerekek arcán, amikor harmóniában vannak a mozdulatokkal, a zenével, önmagukkal. A tánccal nagyon sok mindent el lehet mesélni. A néptáncos koreográfusok sem csak a hagyományokból merítenek, hanem a mindennapi életből is, és ezt el tudjuk mesélni néptánc-koreográfiával is. Nem mindenki születik abszolút táncos tehetségnek, de az emberekben benne vannak a mozdulatok, és a jó tanárok, jó oktatók sok mindent ki tudnak hozni. Ehhez persze kell az akarat is. Sokszor látom a gyerekekben az akaraterőt. Fantasztikus dolgokat tudnak elérni a gyerekek akarattal, kedvvel és megfelelő útmutatással. A tánctól kapottakat a mindennapi életben is jól lehet kamatoztatni. Én jól érzem magam a bőrömben, fittnek érzem magam, és úgy gondolom, az, hogy harmonikusan tudok élni, az a táncnak is köszönhető. Mindenkinek kellene tánccal is foglalkoznia, és akkor talán a világ is kicsit jobbá válna.
Nyitókép: Varga Heni (fotó: Szerda Zsófia)
