Az Amerikai Egyesült Államokról a fényűzés, az amerikai álom és a sztárok jutnak eszünkbe. A szabadság és a sokszínűség országának nevezzük, holott jól tudjuk, ott sem mindig haladnak rendben a dolgok. A bombázás idején a gyűlölet tárgyát képezte, de az amerikai hatás nálunk azóta sem szűnt meg. Sokat tudunk Amerikáról, a történelméről, az ünnepeiről, jeles embereiről, mégis úgy érezzük, fényévekre van tőlünk. Nem mindenkinek. Faragó Karolinának, a szabadkai Népszínház PR marketingesének lehetősége nyílt szakmai célú utazást tenni Amerikába, amely során csoporttársaival ellátogatott Washingtonba, majd pedig a chicagói színházak működését figyelte. Eljutott például a Goodman, a Steppenwolf, a Shakespeare, a The Black Ensemble és a Chicago Broadway színházakba is. Lapunknak erről az elképesztő utazásról számolt be.
– Ljubica Ristovski, a Népszínház igazgatója hívta fel figyelmünket erre az utazásra, amelyet az Amerikai Nemzetközi Oktatási Tanács alapított Open World szervezet hirdetett meg azzal a céllal, hogy a civil szférából összehívottak szakmai fejlődését segítse. A program lebonyolítója a belgrádi amerikai nagykövetség volt, és menedzsment a színházban, témakörben is lehetett jelentkezni. A kritériumok között az szerepelt, hogy ebben a témakörben dolgozzak, szerb állampolgár legyek és korábban nem jártam Amerikába. Karácsony előtt értesítettek bennünket, hogy Szerbiából öten mehetnek ebben a témakörben, az egyik én lennék. Alig hittem el, hiszen 1999-től csak az Oroszországtól elszakadt tagállamokat kapcsolták be a programba, Szerbiát pedig két éve. Rengetegen jelentkeztek, úgyhogy megtiszteltetésnek számított. A csoportokat úgy alakították ki, hogy ne csak vezető pozícióban levő személyek, hanem beosztottak is legyenek. A mi csoportunkban újvidéki, užicei, belgrádi és šabaci színházasok voltak. Az utazás február 6-tól 17-éig tartott. Célja a szakmai csereprogram, az amerikai színházak működésével- és a polgári élettel való megismerkedés volt.
Hogyan élted meg az első találkozást Amerikával?
– Először Washingtonba mentünk, ahol három napot tartózkodtunk. Gyönyörű hotelbe lettünk elszállásolva. A városnézés után, a kongresszusi könyvtárban az Open World képviselőivel találkoztunk, azután két egyetemi tanár mesélt az amerikai államok közti különbségekről. Mint elmondták ezek olyan nagyok, mintha külön országok lennének, legyen szó a kultúráról, az életfelfogásról stb. Szinte csak az angol nyelv a közös. Saját véleményüket is megosztották velünk: szerintük sok amerikai nem ismeri túl jól az angol helyesírást és az emberek barátkozóak ugyan, de a barátságok nem mélyek. Amerikáról azt állítják, hogy valóban a lehetőségek országa, és az amerikai álom nemcsak frázis. Mindig van hova előrelépni, a motiváció nagy, mivel egy vezető pozíciót betöltő személy több mint 400-szorosát kapja a minimálbérnek. Ezzel a világon élen járnak, a következő országban is „csak” a százhoz közelít a szorzó.
Amerika és Szerbia kilencvenes évekbeli elmérgesedett kapcsolata és annak hatása felmerült-e témaként az utazásod során?
– Washingtonban az Open World képviselői, miután megtudták, hogy honnan érkeztem, azt tudakolták, mi a helyzet a menekültekkel és hogyan kezeljük ezt a problémát. Chicagóban a Sky Chapelben jártunk, egy magas épületben, ahol többféle felekezet is működik. Egy vallásvezetővel futottunk össze, aki amikor meghallotta honnan jöttünk, azt mondta, felháborítja a Szerbiára mért bombázás, és kellemetlen neki, hogy mit gondolhatunk róluk, amerikaikról, ennek kapcsán. Elnézést kért, holott nem ő tehet róla, és ez nagyon meglepett.
Mivel foglalkoztatok Chicagóban?
– Republikánus és demokrata politikussal is találkoztunk, de beszélgettünk Obamáról is, hiszen ez nem sokkal a második beiktatása után történt. Chicagóban már családoknál lettünk elszállásolva, így első kézből tapasztalhattuk meg az amerikaiak szokásait, ami ugyancsak sokféle. Chicagóban már a színházak működését figyeltük, ez a város ehhez megfelelő, mert ott 260 színház működik. Egyik legismertebb a Steppenwolf, az egyetlen színházuk, amelyiknek társulata van, mivel színészek alapították. A társulattagok között világsztárok is vannak, például John Malkovich, Martha Plimpton, Gary Sinise, William Petersen, Gary Cole vagy Jimmy Smits, akiket mozifilmekből és sorozatokból ismerhetjük. Öt napig jártuk a színházakat. Harmadik nap már azt hittük mindent láttunk, de miután újabb színházba mentünk, kiderült, hogy valamiben mégis más a többitől. A színházműködés kimeríthetetlen téma.
Milyen tapasztalatokra tettél szert ebben a témában?
– A színházak kevés pénzt kapnak az államtól, ezért sokat számít az eladott jegyekből befolyt összeg. Nem repertoárszínházként működnek, mint mi. Előre lehet tudni, mi lesz a következő évadban és azonnal árusítják a jegyeket. Egy előadást öt-hat hétig játszanak, ha nagy sikere van, úgymond bedobozolják, de problémás elővenniük, mert a színészek más színházakban vagy filmekben is szerepelnek. A színészek tehát nincsenek állandó munkaviszonyban, mindig van kaszting, a szereplőket pedig előadásonként szerződtetik. Minden színházban működik marketingosztály, de létezik egy szövetség is, amely segíti a színházak jegyeladását, és reklámakciókat szerveznek. Amerikában külön szakszervezetük van a színészeknek, művészeknek, sőt még a háttérmunkásoknak is. Amikor a színészek aláírják a szerződést, kötelesek a marketingnek is dolgozni, az utolsó héten pedig nem adhatnak interjút. Akkor már csak az előadásra kell összpontosítaniuk, nem szabad elvonni a figyelmüket. Cégek és magánszemélyek is adakoznak a színházaknak, vaskos műsorfüzeteikben pedig név szerint mindenkit feltüntetnek. Évente nagy gálát rendeznek, ismert személyekkel, pompás vacsorával
Mit hoztál haza a látottakból?
– Ez az utazás hihetetlen tapasztalatot és ismeretet hozott számomra, amivel egyelőre nem sokat tudunk kezdeni, a határainkon belül uralkodó gazdasági-, politikai-, pénzügyi helyzet, és egyáltalán az emberek gondolkodása miatt. Ha az ottani fejlett színházi rendszernek csak tizedrészét megvalósíthatnánk, az nagyon jó lenne.
