2024. szeptember 12., csütörtök

Tizennégy előadás a versenyprogramban

Jövő vasárnap kezdődik a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Szabadkán

Tizennégy előadást válogattak be a 31. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválra, amely jövő vasárnap, azaz 22-én kezdődik és 27-éig tart. A megmérettetésre cseh, észt, francia, litván, magyar, német, spanyol, török, horvát, szlovén, montenegrói és bosnyák előadásokat várnak. Természetesen az országunkból is érkeznek produkciók, házigazdaként pedig az idei Pro Urbe-díjas Szabadkai Gyermekszínház lép fel. A válogató ezúttal is dr. Zoran Đerić volt.

Magyarországról a Góbi Rita Társulat és Bábszíntér érkezik, a vajdasági születésű színésznő a nagy sikerű Hacukaland című szöveg nélküli öltözködő show-ját mutatja majd be a fesztivál közönségének, 24-én kedden, 17 órától a Szabadkai Gyermekszínházban. Az előadás arra a kérdésre keresi a választ, amit szinte minden ember, minden reggel feltesz magának: mit vegyek fel ma? A Szabadkai Gyermekszínházban egy nappal korábban, 23-án 12-től a házigazdaként lép fel a Szabadkai Gyermekszínház az Andrej Boka rendezésében készült Igraj se sa mnom! szerb nyelvű előadással. A szerzők Oláh Tamás, Béres Márta és Andrej Boka. A szereplők Gál Elvira, Greguss Zalán, Hajdú Tamás, Horváth Blanka és Kőműves Csaba. A zeneszerző: ifj. Kucsera Géza. Ez az előadás arra mutat rá, hogy a gyerekeknek valamikor csak egy kis odafigyelésre van szükségük. A főhősünk mindent megkap a szüleitől, ő pedig csak azt szeretné, ha játszanának vele.

Az előző években bevett szokás volt, hogy a fesztivál első napján, az esti megnyitót követően tekinthettük meg az első előadást. Most azonban, a nyitónapon, 22-én vasárnap, 11-kor is lesz egy produkció, amelyet a Kosztolányi Dezső Színházban játszanak. A németországi Aranyásók igazán különlegesnek ígérkezik, hiszen virtuális színházról van szó. Újszerű technikai hozzáállásra számíthatunk az alkotók részéről, amellyel a színházi műfaj határait feszegetik. A produkció német és angol nyelvű, tizenkét éven felülieknek ajánlják, a megtekintéséhez pedig VR-szemüveg is tartozik. Az esti előadást 20 órától láthatjuk a Jadran színpadon, ekkor egy észtországi szöveg nélküli produkciót tekinthetünk meg, amely elvezet bennünket a középkorba.

A többi napokon is láthatunk majd érdekes előadásokat. Hétfőn, 23-án, 10 órától, szintén a Jadran színpadon egy litván produkció van műsoron, amely kifejezetten a 10–14 éves korosztályt célozza meg és a diszlexiáról, annak buktatóiról szól. Ugyanitt 17 órától a cseh Ősemberek című előadást játsszák, amely egy olyan korba vezet el bennünket, amikor még szinte semmi sem volt a mai világ komfortjából. A bábelőadás szöveg nélküli, a hangok és a zene varázsolja elénk az emberiség hajnalát.

Kedden, 24-én, a Hacukaland előtt, 10-től és 12-től is láthatunk produkciókat. A Jadran színpadon 10 órától a niši bábszínház egy klasszikus mesét mutat be, bábok segítségével fog megelevenedni Puskin Mese a halászról meg a kis halról című műve. 12-től a gyermekszínházban pedig a Maribori Bábszínház mond el egy történetet egy madárról, Fredóról, aki olyan nagy, hogy kitűnik a tömegből, és emiatt számos kalandba keveredik. Nagy termetét arra használja, hogy másoknak segítsen, de amikor kárt okoz, akkor megváltoznak a dolgok.

Szerdán 10 órakor, a Jadran színpadon egy montenegrói előadást láthatunk a környezetvédelem fontosságáról, 12-kor a gyermekszínházban egy török produkciót egy varázslatos fáról, 17-től pedig egy spanyol előadást egy dzsungelről. E produkció különlegessége az, hogy az alkotók több műfajt vegyítettek, beleértbe a kínai árnyjátékot és a bábjátékot is.

A boszniai szerb köztársaság gyermekszínháza a fesztivál rendszeres fellépője. Az előadásaik pedig mindig figyelemre méltóak, mert nagyon kedves, vicces, nevetős, gülüszemű bábokat használnak, és előnyben részesítik a klasszikus meséket. Ezúttal a Piroskával érkeznek, amelyet 26-án csütörtökön 10 órától láthatunk a Jadran színpadon. A továbbiakban a gyermekszínházban 12-től egy francia produkció lesz, amely az álomvilágba repíti a nézőket.

Úgy látszik, idén Piroska különösképp menő, hiszen a fesztivál zárónapján, utolsó előadásként, 10-től a Jadran színpadon, a versenyprogramot egy horvát előadás zárja, amely szintén Piroskáról szól.

A Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon idén is számíthatunk kísérőrendezvényekre, a főtérre tervezett műsorok pedig ezúttal is időjárásfüggőek.

Nyitókép: Subotica International Festival of Children's Theatres Facebook