A Délvidéki Magyar Színjátszás Napja rendezvénysorozat csúcspontjaként az idén is megtartották a Pataki-gyűrű díjátadó gáláját, amelyen kihirdették, ki kapja meg ezúttal a díjat. A közönséget Venczel Valentin, a szabadkai Népszínház magyar társulatának az igazgatója köszöntötte, aki egyebek közt azt hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyar színészek pályáján, legalábbis a többség esetében, legalább két nagyon fontos pont van, az egyik a Tanyaszínház, a másik pedig a Pataki-gyűrű megszerzése:
– A Pataki-gyűrű díj jelentősége megnőtt az elmúlt években, úgymond kilépett a vajdasági magyar szociokulturális közegünkből azzal is, hogy a későbbiekben, amikor a Pataki-gyűrű díjas színészek nyugdíjjogosulttá válnak, a nemzeti nyugdíj megszerzéséhez segítenek hozzá. A Pataki-gyűrű díj egyenértékű például a Sterija-díjjal vagy a Joakim-díjjal. Azt ajánlanom, hogy a Pataki-gyűrű díjasok alakítsanak egyesületet, amellyel professzionális támogató szerepét tölthetik be – hallottuk Venczel Valentintől.
Az idei várományosok Ágyas Ádám (Kosztolányi Dezső Színház – Bolond világ, avagy The Marx Brothers); Kalmár Zsuzsa (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata – Ki tudja, látsz-e még?); László Judit (Zentai Magyar Kamaraszínház – Handabasa, avagy a fátyol titkai); Mészáros Árpád (Újvidéki Színház – Történt egyszer Újvidéken); Pálfi Ervin (Zentai Magyar Kamaraszínház – Sirály) voltak. A színházi szakemberekből álló zsűrit Antal Attila rendező, Jankovics Andrea színművésznő, Táborosi Margaréta, az újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára és Nataša Gvozdenović újságíró, kritikus alkotta, valamint a végeredményhez egy összesített szavazattal a Művészeti Akadémia hallgatói járultak hozzá. A zsűri döntése értelmében az idei Pataki-gyűrűt Kalmár Zsuzsa kapta meg, a Művészeti Akadémia hallgatói az úgynevezett 10-es díjat pedig László Juditnak ítélték oda.
A döntés kapcsán Jankovics Andrea a zsűri nevében arról szólt, hogy a szellemi-fizikai alkotómunkát egyáltalán nem könnyű mérlegre tenni és a teljesítményeket összemérni. Tulajdonképpen azt kellett eldönteniük, hogy melyik kiváló alakítás volt a legkiválóbb. Az eredményt végül 4:1 arányban hozták meg. G. Erdélyi Herminának, a tavalyi díjazottnak jutott a megtiszteltetés, hogy kihirdesse az idei győztest, a díjat pedig Miloš Nikolić, a szabadkai Népszínház igazgatója adta át. Kalmár Zsuzsa a Ki tudja, látsz-e még? című előadásban Karády Katalint formázta meg. A köszönőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy szinte összeforrt a szerepével, Karády mondatai mintha a sajátjai lettek volna.
A rendezvényen Pesitz Mónikáról, a szabadkai Népszínház magyar társulatának nemrég elhunyt színművészéről is megemlékeztek. A díjátadót és a rendezvénysorozatot a Magyar Nemzeti Tanács támogatta. Az eseményen többek között jelen volt Fremond Árpád, az MNT elnöke és Hugyik Richárd, az MNT VB kulturális ügyekkel megbízott tagja is. A szellemes, jó hangulatú gálaműsort Ricz Ármin rendezte.
Pataki László színész, rendező, egyetemi tanár tiszteletére jött létre 2001-ben a Patak-gyűrű díj, amelyet minden évben október 29-én, a Délvidéki Magyar Színjátszás Napján adnak át az előző évadban legjobb teljesítményt nyújtó színésznek.
Nyitókép: Kalmár Zsuzsa kapta meg a Pataki-gyűrűt (Molnár Edvárd felvétele)