Csütörtökön mutatták be Zentán a budapesti Láthatáron Csoport Hagyaték című színházi előadását, amely Alice Miller (Feuer Yvette) pszichológus és pszichoterapeuta, a nevelés és a korai gyerekkori tapasztalatok későbbi hatásainak elismert kutatója, valamint fia, a szintén pszichoterapeuta Martin Miller (Rába Roland) közötti viszonyt mutatja be. A darab nemcsak arra világít rá, hogy a gyerekek érzelmi biztonságáért eltökélten kiálló szakember a saját gyerekének nem tudta megadni mindazt, amit hivatása és meggyőződése alapján elengedhetetlennek tartott, hanem azt a reményt is fölcsillantja, hogy a gyerekkori traumák leküzdhetők, a szülőktől elszenvedett sérelmek pedig földolgozhatók.
A Láthatáron Csoport 2010-ben alakult meg független színházi társulatként, előadásaikat a kortárs, kísérletező formanyelv és a műfaji, stílusbeli változatosság jellemzi. A Zentán és Szabadkán is bemutatott Hagyaték című előadásukról Rába Roland színészt, valamint Feuer Yvette-et, a társulat alapítóját, művészeti vezetőjét és egyben színészét kérdeztük.
Honnan jött az ötlet, hogy ezt a darabot színre vigyétek?
Feuer Yvette: – Az én ötletem volt, mert nagyon szeretem Alice Millert, és sok könyvét olvastam. Egyszer olvastam egy interjút a fiával, amiből az rajzolódott ki, hogy Alice nem volt jó anya, sőt borzasztó dolgok történtek az otthonukban. Engem ez nagyon megrázott, mert Alice Miller példakép volt számomra. Később, amikor megjelent Martin Miller könyve magyarul, abból jobban megértettem az egészet, de még mindig nagyon izgatott, hogy hogy lehet egy ilyen éleslátású, zseniális pszichológus ennyire vak a saját cselekedeteire, és hogy tehette ilyen mértékben tönkre a fia életét. Így kezdtem el abban gondolkodni, hogy ebből egy előadást szeretnék csinálni.
Hogy állt össze az előadás?
FY: – Együtt, közösen fejlesztettük. Megkerestem Gyulay Eszter dramaturgot, és mind a ketten arra gondoltunk, hogy Roli játssza Martin szerepét. Aztán megtaláltuk Tárnoki Márk rendezőt is. Ez a darab a négyünk sajátja, a mi szellemi termékünk, közösen hoztuk létre.
Az előadást követő beszélgetésen említettétek, hogy maga Martin Miller is tud a darabról, és jóváhagyta azt.
Rába Roland: – Igen, amikor kialakult az előadás szövegkönyve, és elkezdtük próbálni, akkor ezzel párhuzamosan fölvettük a kapcsolatot vele és az asszisztensével. Amikor elkészült az előadás, felvettük videóra, és a szövegkönyvvel együtt elküldtük neki. Telefonon és e-mailben is egyeztettünk, és annyi volt a kérése, hogy az előadás végén játsszuk le a közönségnek azt a vele készült tízperces interjút, ami a YouTube-on is megtalálható.
Van-e valami konkrét üzenet, amit szerettetek volna átadni a nézőknek?
RR: – Talán annyi, hogy nagyon nehéz a saját sérelmeinket megbocsátani, de valamilyen úton-módon mégis meg kell próbálni, hogy ne hatalmasodjon el rajtunk az őrület. A másik pedig, amit Martin is mond, hogy nem szabad gyűlölködni, mert a gyűlölet belülről elpusztítja az embert. Ez nagyon nehéz szerintem, én magam is dolgozom azon, hogy ne gyűlölködjek semmi és senki iránt.
FY: – Benne van az is, hogy nagyon erősen reflektáljunk arra, hogy velünk mi van, amihez meg az kell, hogy megértsük a múltunkat, a szüleinket, az ő viszonyulásukat hozzánk és egymáshoz, tehát több generációra visszamenőleg látnunk kell a családi történetünket is. Ez a darab a transzgenerációs trauma átadásról is szól, és arról, hogy hogyan lehet ebből kilépni, ezt megérteni, és ezáltal elengedni, hiszen azt lehet igazából elengedni, amit megértek. Anélkül nagyon nehéz.
A darabot követő beszélgetésekből hogy látjátok, a közönség mennyire nyitott arra, hogy mindezt befogadja?
FY: – Otthon nagyon nyitott. Itt, Zentán nagy létszámú volt a közönség, aminek nagyon örülünk, szerdán Szabadkán játszottunk, és ott is sokan voltak. Nyilván sokkal könnyebb 30–40 emberrel beszélgetni, mint hetvennel. Otthon talán jobban bevett már, hogy az emberek megosszák a meglátásaikat, beszélgessenek velünk és egymással egy előadás után. Általában a nézők kétharmada ott marad, és ténylegesen akarnak megosztani, mesélnek az életükről, kérdéseket tesznek föl, vitatkoznak.
RR: – Az itteni visszajelzésekből is egyértelmű, hogy hat rájuk az előadás, és biztos, hogy gondolkodnak rajta. Most még kevésbé volt intenzív az előadást követő beszélgetés, de tulajdonképpen ez is egy folyamatos fejlődés.
Nyitókép: Anya és fia szerepében Feuer Yvette és Rába Roland (Gergely Árpád felvétele)
