Az idei évad első premierjét a Kosztolányi Dezső Színházban szeptemberben tartották meg. Ekkor mutatták be a Domonkos István életművén alapuló, Mezei Kinga rendezésében készült Szedjetek szét című produkciót. Az előadás dramaturgja Mezei Kinga mellett Oláh Tamás volt, akitől akkortájt a sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy amikor a szöveget írták, némileg eltávolodtak Domonkostól, ugyanakkor nagyon fontosnak tartották, hogy megtartsák a szellemiségét. Azóta Szabadkán bemutattak még három Oláh Tamáshoz kötődő előadást. Ezekről beszélgettünk Oláh Tamással, valamint a dramaturgiai, írói kihívásokról.
Október végén tartották meg a Népszínház Magyar Társulat, Branislav Nušić komédiájának motívumai alapján, Andrej Boka rendezésében készült A gyászoló család című produkció bemutatóját. Az előadás dramaturgja voltál. Úgy tudni, hogy A gyászoló családot magyar nyelven legutóbb az ötvenes évek elején játszották. Számodra mi jelentett kiindulópontot? Milyen volt a próbafolyamat?
– Nagyon izgalmas. A régi szabadkai előadás húzatlan szövegkönyvét kaptam meg. Herceg János fordította 1951-ben. Akkoriban Topolyán és Zentán is ugyanabban az évben játszották, azóta pedig egy magyar színház sem adta elő. Magyarországon sem. Nem is létezik másik magyar fordítás, mi azonban elrugaszkodtunk a szövegtől. Ez egy elég hosszú háromfelvonásos darab. Ezt először a rendezővel jócskán lerövidítettük, majd pedig a színészekkel is átdolgoztuk, de arra törekedtünk, hogy tartalmilag egészben hagyjuk. Nem tettünk bele új motívumokat. Frissítettük a nyelvezetét is, de ezzel is csak az volt a szándékunk, hogy egy kicsit gazdagítsuk, maibbá tegyük, beleértve a humorát is. Nem feledkezhettünk meg arról, hogy a szerb drámairodalom egyik nagy jelentőségű művéről van szó, és egyáltalán nem mindegy, hogyan újítjuk meg. Belegondoltunk abba is, hogy vajon mit mondanak majd a Nušić-filológusok, de mindig azzal nyugtattuk meg magunkat, hogy valójában hűek maradtunk Nušić motívumaihoz és elképzeléseihez. Tulajdonképpen pontosan ez tette ennyire izgalmassá ezt a munkát, hogy mennyire változtathatunk a szövegen. Ez a mű több mint nyolcvan évvel ezelőtt lett megírva, és tudni kell azt is, hogy azok a politikai jellegű viccek, allegóriák, amik előjönnek a szövegben, akkoriban hatalmas botrányt kavartak. Sokáig nem is készült újabb előadás. A mi szövegünknek valójában már Herceg Jánoshoz nincs is köze, néhány eredeti Nušić-sor maradt meg benne.
A minap mutatta be a Nyári Mozi Színházi Közösség a Döbrei Dénes rendezésében készült Csodálatos hétköznapok című előadást, amelyet Mallász Gitta Az Angyal válaszol című könyve ihletett. A könyv annak folyományaként jött létre, hogy a szerző és három társa találkozókat tartott a második világháborús borzalmak közepette. Dramaturgként milyen volt dolgoznod ezen az előadáson?
– A szöveg dokumentumként van aposztrofálva. Nincsenek hozzáírások, külön kötetben jelentek meg Mallász Gitta kommentárjai, a könyv változatlanul közli a beszélgetéseket. Ami kiváltotta azt az állapotot, amelyben lehettek 88 beszélgetés alkalmával, azt ma talán szeánsznak nevezhetnénk, egyikük ugyanis kijelentette, hogy innentől nem ő beszél, hanem az Angyal, és ezzel médiummá vált. Olyan szövegek jöttek így létre, amelyek némileg megidézik a középkori misztikusokat, a különböző filozófiai írásokat, de legfőképpen a költészetet. Egy nagyon izgalmas költői nyelven szólalnak meg a beszélgetés résztvevői és a létezés legnagyobb kérdéseit járják körül. Teszik ezt kinyilatkoztatás-szerűen, és egyáltalán nem dramatikus formában. Ez a szöveg nem dráma, nem regény, hanem egy sűrű gondolati szövet, amelyet az előadásban megpróbáltunk átélhetővé tenni. Több száz oldalról van szó, az előadásban talán tíz-tizenöt sor hangzik el belőle, és az is énekbeszédszerűen. Arra jutottunk, hogy az állapot átélése, közös megélése a közönséggel, mozgásra alapuló nyelven tud leginkább megtörténni, úgyhogy inkább a mozdulatok és a vizualitás dramaturgiája működteti ezt az egészen sajátos nyelvű előadást.
Szintén a minap mutatták be a szabadkai Gyermekszínház a Gergő szobája című produkcióját Lénárd Róbert rendezésében. Ez esetben a szöveg szerzője voltál. Az előadást héttől tizennégy éves korig ajánlják, a munkacíme A kilencéves Szabó Gergő álomszerű ébredése volt. Hogyan került sor arra, hogy gyermekdarabot írj?
– A felkérés egy pályázat kapcsán történt meg, amely a fiatal alkotókat szólítja meg. Magamtól biztos nem írtam volna gyermekdarabot, de így izgalmas feladatot jelentett. A gyerekszínházaknak nincs könnyű dolguk. Nagyon nehéz olyan előadást létrehozni, amely szinte minden korosztály számára érdekes lehet. A célunk az volt, hogy ezt az előadást is minél szélesebb korosztálynak lehessen játszani. Ez az első gyerekdarabom, a megírásánál pedig az volt számomra a legnagyobb kihívás, hogy létrehozzak egy olyan szövegvilágot, amely érdekes lehet a hétéves korúaknak, de tizennégy éves korban sem hat dedósnak. A főszereplők korát ezért belőttem valahova a kettő közé. Mivel Szabadkára írtam a szöveget, azt is szerettem volna, hogy a város megjelenjen benne, így kerültek bele szabadkai történelmi figurák, felismerhető helyszínek, azokba a jelenetekbe is, amelyekben összeér az álomvilág a valósággal.
Mi hatott rád, hogy megírd ezt a történetet?
– A skandináv gyerekirodalom, amit különböző szakember ismerőseim ajánlottak. A skandinávok úgymond felnőttes témákkal foglalkoznak a gyermekszövegekben. Ezek talán ijesztően hatnak, holott valójában felnőttes értékítéletekről van szó. Ilyen például az, hogy a gyerekeknek ne beszéljünk sem az elmúlásról, sem a szerelemről, és semmilyen más témáról, amelyekhez még túl kicsik. Számomra ez volt izgalmas, hogy miről és hogyan beszélhetünk a gyerekeknek. Ez egy fiú története egy nem teljesen ideális családban, és arról szól, hogyan tudja feldolgozni, az egyébként a korosztályára jellemző, tipikusnak mondható problémákat.
Gondoltál arra, hogy ez a történet érdekes lehet a felnőtteknek is?
– A gyerekszínházak érdekes sajátossága, hogy a gyerekek általában a szüleikkel látogatnak el, így a közönség jelentős része felnőttekből áll. Nem árt, ha ők is találnak maguknak érdekes tartalmakat. Lénárd Róbert is arra törekedett, hogy a poénok hassanak a felnőttekre is, közben pedig az előadás szórakoztassa és elgondolkodtassa a célközönséget.
Mikor írtad meg a szöveget?
– Az év elején fejeztem be. Hosszú ideig gondolkodtam rajta, de viszonylag gyorsan, néhány hét alatt megírtam. Ez jellemző rám, sokáig ötletelek és utána írok. Az előadásnak eredetileg tavasszal lett volna a bemutatója, de a járványügyi helyzet leállította a készítését. Ez viszont adott időt arra, hogy még egyszer jól átgondoljam. A kijárási tilalmat abszolút ki tudtam használni. Ilyen értelemben annyira nem érintette a munkaritmusomat és a munkaformámat, mert egyébként is főleg képernyő előtt dolgozok. Tudtam haladni és most érik be lassan mindannak a gyümölcse, amiket az év első felében kezdtem el.
Szerzőként mennyire szóltál bele a munkafolyamatba?
– Szokták mondani, hogy a halott szerző a jó szerző. Ebben az értelemben megpróbálok úgymond halott szerző lenni. Kiváltképp azért is, mert gyakorló dramaturgként jól tudom milyen az, amikor valaki, aki nem feltétlenül jártas a színházi munkában, beleszól a szöveg használatába és kapaszkodik a mondataiba. Ez sose előnyös. Most úgy alakult, hogy viszonylag kevésszer tudtam részt venni a próbákon, mert ugyebár több előadáson dolgoztam. A tavasszal elhalasztódottak most kerülnek sorra, de ettől függetlenül beindult az új évad is. A szöveggondozást Lénárd Róbert végezte el, kifejezetten jól, találóan és hűen az eredeti elképzeléseimhez. Örültem is ennek, mert nekem nagyon nehéz feladat az, hogy szerzőként revideáljam dramaturgiai szempontból a saját szövegemet a próbafolyamat során. Azokon a próbákon, amiken részt vettem, nyilván adtam tanácsokat, de az előadás végleges formája számomra is meglepetés volt, én is csak a bemutatón láttam.
Szeretsz meglepődni?
– Abszolút. Szeretek meglepődni és kíváncsi is vagyok. Létrehoztam egy drámát, amiből készül egy előadás. Ez két külön dolog, más a forma, más a médium.
Dramaturgként hogyan viszonyulsz a szövegekhez?
– Praktikusan kell gondolkodni és mindig a produkció érdekeit szolgálni úgy, hogy a szöveg funkcionáljon a térben és megfeleljen a rendező, a színészek elképzeléseinek. Nagyon komplex az, hogyan alakul a szöveg az előadás készítése során. Ilyen szempontból nem csak a szövegek fölött bábáskodok, az előadás egészét kell néznem. Egy idő után ez már nem a szövegről, hanem a jelenetek dinamikájáról szól. El kell távolodni a szövegtől ahhoz, hogy abból előadás lehessen. Más szenzibilitásra van szükség a színházi munka során, mint amikor az ember egyedül van egy fehér papírral vagy a képernyővel.
Mik a további terveid?
– Még vannak befejezetlen előadások. A tervek szerint Zentán fogok dolgozni. Emellett negyedéves vagyok az SZFE Doktori Iskolájában, úgyhogy a tavaszt majd rászánom arra, hogy befejezzem a disszertációmat, amit őszig kell megvédenem és így megszerezni a doktori fokozatot.