Fotó: Herédi Krisztián
Esztergályos Cecília személye szinte elválaszthatatlan leghíresebb szerepétől, a kilencvenes évek Família Kft.-jének Ágicájától. Pedig a művésznő tevékenysége szerteágazó. Karrierjét balett-táncosként kezdte, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után különböző budapesti színházak társulatában játszott. Jelenleg az Újszínház tagja. Több mint fél évszázados múltra visszatekintő színészi pályája alatt filmben és színházban egyaránt megmutatta tehetségét, amiért 1974-ben Jászai Mari-díjjal, 2018-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
Az Újszínház tagjaként Zentán is föllépett a IV. Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napokon a Hangemberek című előadásban. A művésznőt ez alkalomból kérdeztük a színészmesterségről.
Korábban azt mondta, hogy a Família Kft. után olyan szerepeket vállalt el, ami az öné. Ez mit jelent pontosan?
– Egészen röviden mindent. Legyen nő, bár pont most, a Palacsintás királyban egy öreg férfi szerepét játszom. Tehát férfi is jöhet, nő is jöhet. Bármi, amibe bele tudok bújni, amiben otthon érzem magam, az az enyém. Minden szerepet elvállalok, ami az enyém, és nem csinálom meg azokat, amik nem az enyémek. Azt szoktam mondani, hogy egy színész ne meséljen arról, hogy hogyan készült föl egy szerepre. Kimegy a színpadra, és ott meg lehet ítélni, hogy sikerült vagy nem sikerült. Esszéket írni, irodalomtörténésznek lenni egy másik foglalkozás. Annak kell csinálnia, akik ezzel foglalkozik. A színész, aki a szerepet játssza, az ne beszéljen a szerepről, az maradjon az ő titka. Menjen a színpadra, és játsszon.
Elsősorban komikaként ismerjük, pedig sok más szerepben is játszott és játszik. Mi áll közelebb az ön szívéhez?
– Aki nem jár színházba, csak ezt olvassa rólam, az levonja a következtetést, hogy Esztergályos Cecília komika. Én boldog vagyok, hogy komika vagyok. Drámai, lírai színésznő is szívesen vagyok. Amilyen szerepet kell játszani, én azt játszom.
A Palacsintás király gyerekelőadás, ön korábban gyereklemezeket is adott ki. Fontos az ön számára a gyerekek megszólítása?
– Nagyon fontos volt számomra. Bejártam az országot, és a Magyarország körüli országrészeket is gyerekműsorral és felnőttműsorral egyaránt. A gyerekekből lesz a felnőtt, belőlük lesz a néző, aki beül az előadásra, és azt mondja, „Juj, láttam a művésznőt a színpadon!”.
Mint hosszú ideje a szakmában lévő, megbecsült művésznő hivatásának érzi a fiatal színésznövendékekkel való foglalkozást?
– Abszolút nem. Csak azzal, aki kíváncsi rám, aki kíváncsi a véleményemre. Tehát senkihez nem megyek oda, hogy szerintem neki mit kéne csinálnia. Ha ő igényli ezt, és megkérdezi, hogy szerintem hogyan kellene csinálnia, arra boldogan válaszolok. Ilyenkor boldogan tanítok. Tanítottam is, de abbahagytam, mert nem érdemes tanítani azt, aki nem akar tanulni.
