„A vidék a bölcső”

A IV. Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napok keretén belül adta elő az Ivancsics Ilona és Színtársai Móricz Zsigmond: Magyar mesék című darabját. Az előadás négy egyfelvonásos jeleneten keresztül mutatta be a magyar vidéki férfi és nő száz évvel ezelőtti életét és ma is aktuális gondolatait, egymáshoz való viszonyát. A Lélekvándorlás Asszonyát és a Kvitt Bugyiknéját Csomor Csilla alakította, akihez igencsak közel áll a móriczi vidéki környezet, hiszen maga is falun, Jászfényszarun nőtt föl. A színésznőt a vajdasági közönség elsősorban a Barátok közt című sorozatból ismerheti, ahol Berényi Zsuzsát, az egyik főszereplőt alakította. Színpadi szerepei mellett több filmben is föltűnt. 1997-ben őt jutalmazták a Farkas–Ratkó-díjjal, 2006-ban pedig megkapta a Magyar Színház Főnix díját női főszereplő kategóriában.

A művésznőt zentai vendégszereplése alkalmából kérdeztük az előadásról és az általa bemutatott jelenségekről.

Az előadás a magyar vidéki életet eleveníti föl, ahol ön is fölnőtt. Mit jelent az ön számára a vidék?

– A vidék nekem az otthon, a bölcső. Ez a kultúra és a móriczi világ különösen közel áll hozzám. Már gyerekkoromban találkoztam Móricz ezen írásaival. Sőt a pályámat amatőr színjátszóként kezdtem, és a Dinnyék című egyfelvonásosban én játszottam a szépasszonyt még tizenhat-hét évesen. Tehát elég korán kerültem kapcsolatba a móriczi világgal, egyrészt az amatőr színjátszó múltamnak köszönhetően, másrészt ez mindig is érdekelt engem, hiszen onnan jövök.

Móricz vígjátékai nem könnyed bohózatok, hanem van mondanivalójuk is.

– Móricz úgy fogalmazott, hogy ő az urakról szóló fricskák kifigurázására írta ezeket a paraszti vígjátékokat. Ezek egyfelvonásos vígjátékok, de mély tartalommal és mondanivalóval. Mindegyiknek van egy olyan alapigazsága, ami nemcsak önfeledten kacagtat, hanem igenis elgondolkodtat.

Mennyire volt nehéz vidéki nőként Budapesten, a színházi világban érvényesülni?

– Tizennyolc évesen kerültem fel vidékről a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Az egy nagyon nagy ugrás, változás volt számomra, egy egészen más dimenziót jelentett. De elég hamar beilleszkedtem a városi forgatagba, hiszen csak két lehetőségem volt: vagy lemaradok és kimaradok, vagy felveszem ezt a ritmust, és elfogadom, hogy ez a világ egy picit más, mint ahonnan én jövök, gyorsabb és pörgősebb. Nem volt ezzel különösebb gondom. Több mint 25 éve élek Budapesten, de még mindig vidékinek érzem és vallom magam. A szüleim vidéken élnek, heti rendszerességgel otthon vagyok, az ottani volt csoporttársaimmal, vezetőmmel, barátaimmal mindmáig tartom a kapcsolatot. Nem tudtam és nem is akarok elszakadni a vidéktől, és azt sem tartom kizártnak, hogy majd később újra a vidék lesz az igazi otthonom. Nem tudok elszakadni a vidéki tisztaságtól, simaságtól, szeretettől, egyszerűségtől. És ezt mind nagyon jó értelemben mondom.

Máshogy reagál erre a darabra a közönség a fővárosban és egy vidéki helyszínen?

– A Magyar meséket Budapesten még nem mutattuk be, eddig csak vidéki helyszíneink voltak. A közönség maradéktalanul át tudta venni azt a ritmust, azt a mondanivalót, azt az örömöt, amit ezzel a négy egyfelvonásossal közvetíteni próbálunk. Az a megmérettetés még várat magára, hogy kiderüljön, hogy fogad majd bennünket a budapesti közönség. Bízom benne, hogy ott is egy rést fogunk kitölteni, és vissza tudjuk tükrözni az általunk képviselt szeretetet és értéket.

A Magyar mesék nemcsak a vidéki életről szól, hanem a párkapcsolatokról is. Hogy látja, mennyire reálisan ábrázolja Móricz a párkapcsolatok dinamikáját?

– Nagyon nagy változás a száz évvel ezelőtti helyzethez képest nincs. A férfi és a nő, az ő kapcsolatuk, az egyensúlykeresés, az egymásba való kapaszkodás mindig is aktuális téma volt. Teljesen mindegy, hogy ezt Móricz tollából kapja meg az ember vagy például Máraiéból. A férfi és a nő alapproblémája egymás keresése, önmagam megtalálása a másikban, hogy passzolunk-e egymáshoz. Ez nemcsak a kémiát jelenti, hanem a lelkek egybeolvadását is. Amióta világ a világ, a férfi és nő mint téma kimeríthetetlen tárház. Ez egy örök körforgás, hiszen mindig visszatérünk ahhoz a kiindulóponthoz, hogy férfi és nő hogyan is érthetné meg egymást? Hisz mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit.

A négy történet közül van-e kedvence?

– Nem tudom megmondani, hogy melyik áll hozzám legközelebb, mert mindegyiknek más a mondanivalója. Én két jelenetben dolgozom, a Lélekvándorlásban és a Kvittben. Maga a koncepció, hogy ezt a négy történetet így és ilyen sorrendben fűztük egymás után Ivancsics Ilonának köszönhetően, egy nagyon jó lélektani és párkapcsolati fejlődést tud felmutatni. Az első szerelemtől, a házasságtól eljutunk a gazdasági kapcsolatig. Egy viszonylag normális párkapcsolat is óhatatlanul eljut idáig. Nehéz kiemelni egyet ezek közül, de talán a Lélekvándorlás az, amelyik lelkileg a legközelebb áll hozzám.