A magyar dráma napján az Újvidéki Színház társulata nagy sikerrel mutatta be az újvidéki közönségnek a Pintér Béla Parasztopera c. műve alapján készült előadást, Keresztes Attila rendezésében. A Darvas Benedek által írt zenét élőben Klemm Dávid zenei vezető és zenekarának tagjai, Benák Gabriella, Bolyos Miklós, Fedor Raškuc, Schwann Ernő adták elő. A díszlet Fodor Viola m.v., a jelmez Papp Janó m.v., a fény Varga Somogyi Bálint, a hang Dienes Ákos munkáját dicséri.
Az újvidéki Parasztopera c. előadás egyik jelenetében László Judit, Figura Terézia, Pongó Gábor, Szalai Bence és Mészáros Árpád (Fotó: Bozsoki Valéria)
Az előadás magyarországi premierjére, a Szegedi Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójára, eredeti felállásban – szintén Keresztes Attila rendezésében – a tervek szerint 2021 tavaszán kerül sor, és azt a „változatot” is láthatja majd az újvidéki közönség.
Keresztes Attila rendező, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője, az újvidéki bemutató megvalósításához a szegedi produkcióban szereplő vajdasági színészekhez – Sz. Elor Emina/Tündérke, Huszta Dániel/Feri, Pongó Gábor/Apa, László Judit/Etelka és Káli Gergely m.v./Cowboy – új partnereket választott Figura Terézia/Anya, Szalai Bence/Roland, Dienes Blanka/Julika és Mészáros Árpád/Állomásfőnök személyében.
– A Parasztopera előadásnak a formája megvolt, a feladatok, az irányok megvoltak. Ilyenkor csak a belső szándékokat kell természetesen személyre szabnia a rendezőnek. Amit például a szegedi gárda lélektani tartalmilag-emberileg képviselt, azt úgy egy az egyben nem is lehet, nem is szabad elvárnom az újvidéki gárdától – emelte ki a rendező. – A dalok és a szövegek megtanulásához, azt hiszem, egy hónap állt a rendelkezésükre. Mire én megérkeztem, már mindenki tudott mindent, nagyjából az egésznek a koreográfiáját is, csak az előadást kellett összeállítanunk. A tartalmakra összpontosítottunk, hogy a színész maga tudjon jelen lenni ebben, nem pedig valaki mást eljátszani az ő saját problémáival.
A legfontosabb, hogy minden leülepedjen a színészekben, és hogy tudják ezt a darabot jókedvvel játszani. Mert, ugye, a nagy drámákhoz is jó diszpozíció kell, ahhoz meg biztonság. Ezt a darabot játszani kell, s akkor helyére kerül minden – hallottuk Keresztes Attilától.
Szalai Bence: – Először egy kicsit félve fogadtam a hírt, hogy szerepet kaptam a Parasztopera újvidéki változatában. Kettős érzés munkált bennem: négy másik ember hónapokat áldozott rá, munkát, időt, energiát adott bele, és megszerették ezeket a karaktereket, most meg nem mutathatják be a koprodukciós előadást. Sajnáltam, ami lehetett volna, ugyanakkor meg tudom, nagy lehetőség szerepelni ebben a kiváló előadásban. Keresztes Attila fantasztikus rendező, már csak ezért megérte belevágnom, és nem feladnom.
Eddig nem foglalkoztam népdalénekléssel, néptánccal sem, de hát az ének az ének, a színész meg színész. Zsiga (Kiss Zsélykó) segített nekünk belejönni a koreográfia alaplépéseibe. Nem tudom, mennyire elégedett velünk, de a cél nem is az volt, hogy néptáncosokká váljunk három-négy nap alatt, hanem hogy valamilyen életérzést adjunk át a mozgás segítségével is. Lényegében jól érzem magam, illik a habitusomhoz ez a szerep. Talán hogyha eredetileg én kapom, akkor van még másfél hónapom agyalni rajta. Lehet, hogy akkor egy kicsit más íze lett volna, de hát így is amit tudtam, kihoztam belőle.
László Judit: – Amennyire rövid ez az előadás, annyira tömény, nagyon meg is visel. Egy olyan témát jár körül, ami igazán nagyon közel áll a mindennapokhoz, és mégis, amikor szembesülünk vele, nagyon nehéz földolgozni, és mindig sírok a végén, nem tudom abbahagyni. Ez az egy óra tíz perc játék annyira fárasztó, kimeríti az energiatartalékaimat, meg most a hangommal is hadilábon állok egy kicsit, próbálok vigyázni rá, spórolni. Egyébként jól érzem magam, mert nagyon szeretem játszani ezt az előadást, mert amennyi energiámat elvesz, dupla annyi élményt jelent nekem.
Amikor elterjedt a hír, hogy itthon, Újvidéken is elkészítjük a Parasztoperát, arra gondoltam, hogyan fog ez megszületni, amikor Szegeden olyan nyugodalmas, családias, feszültség nélküli hangulatban jött létre a koprodukciója. Attól tartottam, hogy ez a pár próba, ami a rendezővel a rendelkezésünkre áll, elképesztő idegességben fog zajlani. Aztán mégsem így történt, nagyon felkészültek a szerepekbe beugró újvidéki kollégák, elegendőnek mutatkozott a néhány próba. Nem tudok dönteni a két felállás között, melyik a jobb, mert mind a kettő más. Ez várható volt, és így van rendjén.
Etelkát, a menyasszonyt játszom. Én vagyok talán az egyetlen, akinek a jelleme szempontjából van egy teljes íve: a nagy boldogságból jutok el a kétségbeesésig, a fölismerésig, hogy itt igazából semmi sem olyan rózsaszínű, ahogyan én elképzeltem. Végül tragédiába torkollik az egész életem, míg a többiek már eleve valamilyen problémával küzdenek. Én vagyok az egyetlen, akinek felhőtlen a kedve és az élete mindaddig, amíg bele nem folyunk a lakodalom bonyodalmaiba. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert van mit építgetni a szerepben, viszont a felhőtlen boldogságot is elég nehéz hitelesen színre vinni. Ezzel nagyon sokat küzdöttem, de szerencsére Keresztes Attila rendezőre teljesen rábízhatja magát a színész. Ő nem sok instrukciót adott, de amennyit adott, az elég volt, és helyén volt, hogy meg tudjak birkózni a feladattal.
