Azoknak a székvárosiaknak, akik látták, nagy élményt jelentett a Rinocéroszok c. abszurd dráma bemutatója, Nikita Milivojević rendezésében. Az Újvidéki Színház közönsége vastapssal jutalmazta Eugène Ionesco román–francia író darabjának ragyogó alkotógárdáját.
A rendező és néhány színész benyomásaira voltunk kíváncsiak.
Fotó: Bozsoki Valéria
Nikita Milivojević: ‒ E produkcióval kapcsolatban az együtt alkotás hihetetlenül nagy vágyára fogok emlékezni, amely minden nehezítő körülmény ellenére élt bennünk, és nem csupán azért, mert olyan előadást készítettünk, amely számunkra nagyon fontos, hanem mert olyan időszakban került rá sor, amikor a védőmaszkok viselésével mind egymásra hasonlítunk. Ionesco amikor a darabot írta, a fasizmusra gondolt. A mi előadásunk az életünk színpadán történő értelmetlen dolgokról szól. Engem ebben az időszakban az érdekel, hogy mi lesz a színházzal, mi lesz a kommunikációval, erőfeszítéseket teszünk, hogy megértsük, mi történik, és valamilyen megoldást igyekszünk találni a színházművészet eszközeivel. A színházban, a nézőtéren mindenki maszkban ül, mi pedig a színpadon anélkül játszunk. Meg kell találnunk a saját szabályainkat, amikor azt a produkciót játsszuk, amelyben feltevődik a kérdés: mi történt, hogy a helyzetet, amikor a nem normális vált normálissá, normálisnak kell elfogadni.
Balázs Áron (Béranger): ‒ Ebben az időszakban nagyon sok területre érvényes az abszurditás: a társadalmi-politikai életre, az egyéni életre. Örülök, hogy abszurd darabbal foglalkozunk, amelyben a nagyon logikátlan és természetellenes dolgokat az ember normálisnak, hétköznapinak fogja fel. Az előadás első részében lehet hahotázni, a második részben meg párhuzamot vonni a mai világgal. Az előadás készítése közben nagyon sok dolgot megkérdőjeleztem a világgal, a hétköznapi dolgokkal kapcsolatban. A hírözön hatására az emberben megfogan az a gondolat, hogyan tud minden visszaállni a régi kerékvágásba. Az emberek alkalmazkodnak, tudomásul veszik a helyzetet, vannak kivételek is. Én azon vagyok, hogy próbáljunk egymásra vigyázni. Nehezebb azonban úgy dolgozni, hogy az embert a kisagyában a veszélyérzetet jelző pislákoló kis lámpa állandóan arra figyelmezteti, valami láthatatlan ellen próbáljon védekezni.
Fotó: Bozsoki Valéria
Mészáros Árpád: ‒ A főszerepem egy kikent-kifent Ficsúr, és van mellette egy picike szerepem, a Tűzoltó. A tizenötéves pályám alatt soha nem kaptam még ennyire hálás szerepet, mint amilyen ez a Ficsúr. Nagy kihívás a színésznek nyílt színen megcsinálni, hogy átváltozzon rinocérosszá/orrszarvúvá. Nagy kihívás, de olyan partnerrel, kaliberű színésszel játszani, mint Balázs Áron, az ember ennél nem is kívánhat jobbat. Hálás vagyok a rendezőnek, hogy ilyen fontos szerepet bízott rám. Nagyon jó volt a csapattal együtt dolgozni.
Megjelenik a világban egy nagyon pusztító ideológia, a darabból látjuk, hogy az emberek ennek hatására hogyan őrülnek meg, hogyan válnak részévé az ideológiának. A darab mindig időszerű, ugyanis mindig fennáll a veszély az ember feje felett lebegő ideológiának a megvalósulására, amely nagyon durva módon tudja negatívan befolyásolni az életünket. Ez ellen tudunk küzdeni a magunk módján. Ha felhívjuk a figyelmet a veszélyre, akkor már valamit tettünk ellenében.
Fotó: Bozsoki Valéria
Német Attila: ‒ A Logikatanár és a Főorvos szerepét alakítom. A szerepek Ionescónak, a dráma szerzőjének karakterisztikus vonásait viszik magukon. Nem egyszerű emberek, hanem erős jellemű, illetve eltorzított képű emberekről van szó, ezek megformálása nem igazán volt nagy probléma számomra. A legnagyobb probléma számomra a próbafolyamat volt, amely a „korona” miatt megszakításokkal zajlott. Az volt az érzésem: lehet, hogy nem kerül sor a bemutatóra, becsukják a színházat.
Nagyon nehéz volt maszk alatt próbálni és artikuláltan beszélni, arra gondolva, hogy tizenöt méterre a közönség is majd hallja, mit beszél a színész.
A produkció kapcsán megfogalmazódott bennem, hogy 70 évvel a darab megírása után is sajnos ugyanezekkel a problémákkal szenvednek az emberek a társadalomban, mint akkoriban, mert nem tanulunk a hibáinkból.
Örülök, hogy megtaláltuk az előadás hullámhosszát. A főpróbát megtekintő kollégáink azt mondták, nevettek is, de közben sírtak is. A mai korban is a rinocérosz-probléma metafora a metaforák hátán, mindenki tudja, érti, hogy a drámaíró mire gondolt.
Eugène Ionesco Rinocéroszok c. előadásának egyik jelenete (Fotó: Bozsoki Valéria)
Eugène Ionesco: Rinocéroszok
Rendező: Nikita Milivojević m. v. Szereplők: Béranger ‒ Balázs Áron m. v. Étteremtöltelékek, doktorok, kórházi dolgozók, páciensek, tűzoltók, de főleg rinocéroszok: Bíró Alekszandra, Dienes Blanka f. h., Ferencz Ágota, Krizsán Szilvia, Mészáros Árpád, Német Attila, Ozsvár Róbert, Sirmer Zoltán, Tóth Dániel f. h. Adaptáció és díszlet: Nikita Milivojević, magyar fordítás: Lénárd Róbert, színpadi mozgás: Amalia Benett, m. v., kosztüm: Marina Medenica, m. v. hang: Vukašin Vojvodić, fény: Illés Attila, smink: Bojana Radović ügyelő, súgó, rendezőasszisztens: Bíró Alekszandra.
