Ma este mutatják be a Zentai Magyar Kamaraszínházban a Ha mi holtak feltámadunk című előadást, amelyet a budapesti Nemzeti Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában állítottak színpadra. A különlegesnek ígérkező produkcióval avatják fel a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermét, amelyet a Magyar Kormány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata támogatásával alakítottak ki.
A Ha mi holtak feltámadunk című előadás alapjául szolgáló darab Henrik Ibsen 1899-ben írt műve, amely sokak szerint csupán a formáját illetően tekinthető drámai műnek, a lényege szempontjából inkább egyfajta zord lírai költemény, a művészetért önmagát feláldozó ember tragikus csalódásának a kifejezése. A darab főszereplőjét, a korosodó Rubek professzort, a híres szobrászt a Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, Szilágyi Tibor alakítja, aki mellett a Kárpát-medence több intézményének művészei – Diószegi Imola, Major Zsolt, Molnár Anikó, Szélyes Ferenc, Szőcs Erika, Varga Fekete Kinga, Varga Gábor, valamint a régiónkat képviselő Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója – is szerepelnek az előadásban, amelynek rendezője Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója.
– Húsz évvel ezelőtt, Svájcban olvastam először ezt a drámát, amelyet Magyarországon 1899 óta mindössze háromszor tűztek műsorukra a színházak: a ’30-as években a Vígszínházban, később Szolnokon, majd az RS9 Stúdiószínházban volt látható – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Pataki András, az előadás rendezője.
– Amikor elolvastam ezt az anyagot, akkor világosan kiderült, hogy van egy olyan történése, amely a néző számára is könnyebben fogyasztható, annak ellenére, hogy ez a történés elsősorban a viszonyok változásában valósul meg. Amennyiben konstruktivista elemzés mentén közelítünk a szöveghez, megkerülhetetlenekké válnak azok a kérdések, amelyek arra vonatkoznak, hogy bizonyos cselekvéseink, illetve hibás döntéseink milyen módon tudják befolyásolni, vagy ha úgy tetszik, amortizálni az életünket. A drámában egy világhírű szobrászművész élete tárul elénk, egészen pontosan az életének az utolsó időszaka. Kiderül, hogy a múltban gyökerező események mennyire meghatározóak voltak az életében, és mindeközben egyre hangsúlyosabb szerep jut annak a kérdésnek, hogy egy, az életét a művészetért feláldozó ember mindennapjaiban, amikor az élet már szinte teljesen elment, találunk-e valamit, amiről azt gondoljuk, hogy fontosabb, mint az élet, hiszen miközben az élete odalesz, az ember egyszer csak rájön arra, hogy a szeretet és a szeretetteljes élet, amit az alkotásra hivatkozva nagyon gyakran elmulasztunk, felér, sőt egyet jelent egy feltámadással – magyarázta a rendező, hozzátéve, a próbafolyamat során az jelentette a legnagyobb kihívást számukra, hogy meg kellett találniuk azt a stílust és játékmódot, amely egyszerű, hiteles, őszinte, ugyanakkor mégis teátrális, vagyis – ahogyan fogalmazott – a játék nélküli játék rendszerét.
– Mindez azért volt fontos számunkra, mert a darab történései elsősorban a lélekben játszódnak le, éppen ezért olyan játékminőséget kellett elérnünk, amely lehetővé teszi, hogy a drámában fellelhető viszonyrendszert, illetve a mögötte meghúzódó gondolatiságot és üzenetet hitelessé és meggyőzővé tegyük – szögezte le a rendező, aki elmondta, ezt a célt szolgálja az a konstruktivista látványvilág is, amely az előadás általa megálmodott díszletének köszönhetően tárul a nézők elé.
– Úgy gondolom, hogy az darab üzenetét tizennyolc év felett lehet igazán célba juttatni, ami nem jelenti azt, hogy fiatalabbak nem nézhetik meg az előadást, hiszen az nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek korhatárosak lennének, az azonban nyilvánvaló, hogy nem a tinédzsereket foglalkoztató kérdésekkel találkozhatnak benne a nézők, hanem inkább olyan kérdésekkel, amelyek arra utalnak, hogy a valamikor elmulasztott pillanatokat vissza tudjuk-e hozni az életben; az a fajta feltámadás, ami a kiüresedett és elengedett élet minőségivé tételére irányul, az életben vagy a halálban realizálódik-e; illetve milyen az a pillanat, amikor azt mondjuk, hogy ha csak egyetlen percet élhetek minőségesen, akkor is megéri – tette hozzá Pataki András, az előadás rendezője.
A Ha mi holtak feltámadunk című előadást a bemutatót követően október 20-án, pénteken és 21-én, szombaton, illetve 26-án, csütörtökön 27-én, pénteken, 28-án, szombaton és 29-én, vasárnap is láthatja majd a közönség a Zentai Magyar Kamaraszínházban. A darab soproni bemutatóját november 3-án tartják, a budapesti Nemzeti Színház pedig a tervek szerint a tavasz folyamán tűzi műsorára a különlegesnek ígérkező produkciót.
