Az indoklás szerint Lajkó Félix olyan tiszta zenét játszik, melyet önmagán keresztül szűr át. Legyen az népzenéből, bluesból vagy dzsesszből merítkező zene, ha tőle halljuk, azt mondjuk rá, hogy ez a „Félixé”, és általa a miénk is. A Vajdasági Magyar Művészeti Díj térségünk egyik legrangosabb elismerése, ezzel kezdtük a beszélgetést Lajkó Félixszel.
Palicson élsz, idehaza alkotsz. Mit jelent számodra Vajdaság?
– Otthont. Mindenféle szálon kötődök ehhez a térséghez, mivel pedig sokat utazok, még inkább otthonomnak érzem, ahova lehet visszatérni. Palics nyugodt és inspiráló, de ezt más helyekről is elmondhatom. Ahonnan a feleségem való, Pecelló, illetve Péterréve, a Tisza, a szüleim származási helye, Kavilló, Gunaras környéke, Kishegyes, ahol a gyerekkorom nagy részét töltöttem és akár Szabadka is.
Együtt lépsz fel vajdasági előadókkal. Milyen projektekben veszel rész mostanában?
– Sok kiváló művésszel játszottam. Az itteniek közül Brasnyó Antallal, Csizmadia Annával, ők is benne vannak a népi projektben, amiből nemsokára lemez is lesz. Valószínűleg februárban jön ki, majd pedig áprilisban a budapesti Arénában a táncháztalálkozón tartjuk meg az album bemutatóját. Más esetekben is megtapasztalhattam az együtt zenélés örömét. Nemrég játszottam ismét a Dohnányi Zenekarral, az Erkelben, előtte Jojo Mayerrel a MÜPA-ban, és persze Balázs Jánossal, akivel már több éve lépünk fel együtt. A Szimfonik is pörög, és nemcsak Magyarországon. Más zenekarokkal és karmesterrel játszom ugyanazokat a dalokat, de mindig másképp.
Mennyire lesz zsúfolt számodra az ünnepi időszak?
– Volt már sűrűbb is a program. Az évzáró valójában a Dohnányi Zenekarral megtartott fellépés volt, azután december 28-án az IH Rendezvényközpontban (volt szegedi Ifjúsági Ház) lépünk fel a Folk-programmal mintegy évzáróként. Az új évben, rögtön január 3-án évadnyitóra kerül sor Budapesten a Zeneakadémián. Ugyancsak évadnyitónak számít egy bécsi koncert februárban és indul a szezon. Elég sűrűnek ígérkezik, tervbe lett véve angliai, svédországi, spanyolországi, németországi és svájci fellépés is. Ajánlatok vannak, de leginkább februárban derül ki, hol lépünk majd fel. Párizsban ősszel játszottunk, oda is visszavárnak, de a budapesti Womex vonalról is sok meghívás érkezik, köztük Japánból, Amerikából és számos európai országból. A távoli utazások sokkal fárasztóbbak, de mindenképpen megéri. Japánban Balázs Jánossal, azaz hegedű és zongora felállásában játszanánk. Csaknem minden évben kapunk felhívást, de elég nehezen jön össze.
Említetted, hogy lemezbemutatóra is sor kerül…
– A Folk-programot a Fonóban vettük fel májusban, az egy koncertfelvétel lesz, ezenkívül Bartos Erika gyermekverseit zenésítettem meg, a dalokat pedig Tintér Gabriella énekelte fel. Az is készen áll.
Milyen volt gyermekversekkel foglalkozni?
– Nagyon jó élmény, de nem hiszem, hogy ez egy hagyományos gyermekvers-lemez lesz. Meg kell hallgatni. Elképzelhető, hogy a gyerekek szeretni fogják, de a szüleik is. Nagyon szeretném, ha lehetne vajdasági gyerekek közt népszerűsíteni.
Több mind húsz éve aktívan zenélsz. Akik kísérik a zenei pályádat, jobbára már családosok. Belegondoltál abba, hogy a mostani gyerekek a zenéden nőnek fel?
– Hallottam olyanokról, akik így kaptak kedvet a zenéléshez. Örülök neki, annak különösen, hogy a gyerekeknek is bejön ez a zene. Volt aki azt mondta, hogy legjobban „Mozartot és Lajkó Félixet szeret hallgatni”. Mondjuk én nem tennék ilyen összehasonlítást, nem tenném a nevemet Mozart mellé, de nagyon jó ezt hallani.
Mit ajánlasz azoknak a fiataloknak, akiket a sikereden felbuzdulva a zene érdekel?
– Nincs nagy titok. Ez egy játék, vagyis játéknak kell lennie, aki zenél, az soha nem nő fel igazán, és ez is nagyon jó.
Mi az, ami ennyi év után még inspirálni tud?
– A nyugalom és a pörgés váltakozása, a zene, egy jó koncertterem, egy jó zenekar, egy jó zenei partner, a hangszer, tulajdonképpen bármi.
Milyen zenét hallgatsz?
– Klasszikusat, de bekapcsolom a rádiót is, meghallgatom az új dalokat, mi megy a világban, és kiszűröm mi tetszik nekem. Nem teszek különbséget műfajok közt.
Régebben mit hallgattál?
– Mindenfélét. Egy időben szinte csak a népzene érdekelt, de klasszikus zenei-, és rockkorszakom is volt. Most nem érzem úgy, hogy külön korszakom lenne, inkább mindent hallgatok, mindenből egy keveset.
Lányodat, Lédát is érdekli a zene…
– Ő most tízéves, szereti a népzenét, nagyon szépen fuvolázik, táncol és énekel is. Szerintem tehetséges, de semmit sem erőltetek rá. Engem sem hajtottak soha, ez tőlem is távol áll. Néha persze emlékeztetni kell, hogy gyakoroljon, de a sok gyakorlást tőlem is látja. Az utazások és fellépések közti időszakban, amikor otthon vagyok, akkor gyakorlás van. Ez persze nem jelenti, hogy ilyenkor csak bezárkózunk. Családunkban jelen van a színházművészet is, így eljárunk színházba, de egyébként is érdekelnek az előadások. A feleségem, Laura nélkül semmi sem menne, a családösszetartás szempontjából ő a csúcs.
Apaként azért minden bizonnyal vágysz arra, hogy egyszer majd fellépj a lányoddal…
– Nagy élmény lenne, ha valamit együtt lehetne előadni, de majd még kiderül, hogy őt ez mennyire inspirálja. Karácsonykor majd talán zenélünk kicsit a családnak.
Hol ünnepeltek?
– A karácsonyt családi körben tartjuk, újévre pedig összejövünk a barátokkal a tanyán egy jó kis mulatozásra és malacsütésre.
