Váratlan meghívás érkezett Brüsszelből, egy november közepei rövid látogatásra invitált bennünket Deli Andor, a 751 képviselőből összetevődő Európai Parlament 21 tagot számláló magyarországi csoportjából a néppárti frakcióhoz tartozó, a Vajdaságból egyetlen jelenlevő, a VMSZ színeiben delegált képviselő.
Hajnalban indultunk Budapestről fapadossal, ami számunkra azt jelentette, hogy Újvidékről éjfélkor kellett útnak eredni. Alig kétórás repülés után a Brüsszeltől 70 kilométerre levő Charleroi repülőtéren landoltunk. A megbeszélés szerint a kijáratnál a Leonidas csokizó előtt kellett hogy várjon ránk a minibusz vezetője, kezében egy táblával, azon Deli felirattal. Mint a filmekben. Kicsit késett ugyan a csatlakozás, addig is nézelődtünk, nem aggódtunk, inkább jól szemügyre vettük a csokikereskedés kínálatát.
A brüsszeli látogatásra készülvén az útikönyveket, a propagandaanyagokat lapozgatva kedvcsinálóként mindegyikben első helyen említették a fenséges belga csokoládét, és közölték a tényt, hogy a lakosság átlagos évi csokifogyasztása 8,3 kilogramm, ami nem rossz teljesítmény. Brüsszel kellős közepén áll egy csokimúzeum is (Grand Palace 13 alatt), ami annak a bizonyítéka, hogy eme édesség készítése meglehetősen nagy múltú hagyományokkal bír. Azt is hamar megtudhattuk, hogy a praliné egyedi belga találmánynak minősül. A rutinos csokikészítő belgák a jól bevált recepthez évszázadok óta ragaszkodnak. A titkuk talán, amit féltve őriznek, az lehet, hogy a lehető legjobb kakaóbabot és a legalább olyan minőségű kakaóvajat használják alapanyagként. Azt mondják, még az uniós szabályoknál is szigorúbbak. Vagy az unió engedékenyebb, mint a belgák. Karácsony táján virágzik leginkább ez az iparág, de a csokiklaszterosok Belgiumban év közben sem panaszkodhatnak. A kampánynak és a kiváló terméknek köszönhetően érezhető, hogy aki egyszer beteszi a lábát Belgiumba, az legalább egy kiló édességgel felvértezve távozik. A vámszabályok nem tiltják a kivitelt. Legfeljebb a poggyász súlykorlátozása miatt a repülőtéren kell fizetni egy kis ráadást. Szóval a Leonidasz kínálatát alaposan szemügyre vettük, és számos édességet forgalmazó cég közül végül is ezt a márkát választottuk mi is. Nem bántuk meg. Hiába, az első benyomás sokat tesz.
De máris megérkezett a minibusz, és suhantunk végig az álmos, éppen ébredező belga utakon, ahol szürkébbnek tűnt a táj, mint ahogy elképzeltem. Az épületek magasan és karcsúan bólogattak felénk. Erre később azt a magyarázatot kaptuk, hogy azért ilyen keskenyek a házak Belgiumban, mert egy 16. századi adótörvény szerint nem az épület alapterületére szabták ki az ingatlanadót, hanem az volt a mérvadó, hogy az utcai fronton hány méter hosszú a ház. Ezért emeltek a belgák rendszerint kétablakos, egyajtós, több emeletes épületeket. Kívül keskenyek, udvarra nyúlva pedig belterületileg hosszúak.
Menet közben feltűnt a rengeteg erdő, zöld övezet, növénnyel borított terület, park, sétány, amerre néztünk fák és bokrok bólogattak. Egyértelműen természetimádók lehetnek az ott élők, és csakhamar kiderült az is, hogy jól szervezett, zökkenőmentes a közlekedés.
Már meg is érkeztünk a Rue Royale 120 elé, a Hotel Motel One Brusseles-hez, a szálláshelyünkre. Deli Andor két asszisztense (mert minden európai parlamenti képviselőnek ennyire van joga) várt bennünket, a szabadkai Tóth Laura és a Pozsony környékéről származó, s immár tíz éve Brüsszelben élő Klenovics Gábor. Pillanatok alatt intézkedtek, hogy minden rendben legyen, és városnéző körútra invitáltak bennünket. Egy röpke másodpercre vonzott valamennyiünket a pihenés lehetősége, de ez gyorsan elmúlt, és máris indultunk a város kellős közepe, a Grand Place, azaz a főtér felé, gyalogosan, hiszen húszpercnyire volt tőlünk. Körsétánk során dimbes-dombos terekre épült, flamand és vallon közös történelmi remekműveket és a modern kor épületeit csodálhattuk meg. A városi forgatagot szemlélve megállapítottuk, hogy Brüsszel kozmopolita város, s folyton francia hangfoszlányok ütötték meg a fülünket. Megállapítottuk, hogy itt nemcsak a sok nemzet fér meg kiválóan egymás mellett, hanem a különböző korokban és stílusokban épült házak sokasága is, ami egyedülálló, szemet kápráztató együttest alkot, pl. a főtéren a maga 33 épületével. Nemhiába mondják, hogy Brüsszel a szecessziós építészet és a modern korok stílusát ötvöző vas, fa, fém remekművek városa. A lenyűgöző látványt nyújtó városháza tőszomszédságában minden fontos mesterségnek megtalálható a cégháza, például a sörfőzőké. Állítólag Belgiumban 500 fajta főzött sört készítenek. Valóban minden utcasarkon étterem, kávéház található, s ezekben kínálják a helyi remekműveket a kiváló étel mellé. A belgák mesterien ötvözik a francia konyhát a némettel, olyan módon, hogy francia minőséget kínálnak és német adagot szolgálnak fel a vendégnek, s minden helybeli vendéglőben legalább húszféle hazai sörrel dicsekedhetnek. S az a szokás, hogy az előételtől a desszertig minden fogáshoz más-más fajta sört kínálnak. Úgy, ahogy a franciák teszik a borral.
Természetesen megnéztük az Everaard t'Serclaaest, az 1300-as évek flamand patríciusnak állított emlékművet. Az a fáma kering róla, hogy aki megérinti a szobrot, az visszatér oda. Inkább nem árulom el, hogy mit tettünk. Felkerestük Brüsszel jelképét, a pisilő kisfiút, azaz a Manneken Pis szobrot, amely mindössze 60 cm magas, s a krónikák szerint már a 17. században ott állt a város szívében. Állítólag az 1695-ös francia ostrom idején a lokálpatrióta városlakók elrejtették, nehogy bántódás érje, és ezt követően alakult ki a hagyomány, hogy jelentős események és ünnepnapok alkalmával felöltöztetik. A mendemonda szerint 700 különböző ruhája van. Akad köztük díszegyenruha, labdarúgómez, Elvis- és Miki egér-jelmez. A kabátja 25, a nadrágja pedig 26 cm hosszú. A ruhatárát szintén meg lehet tekinteni a főtéren található múzeumban. Ne higgyük, hogy csak pisilő kisfiú van Brüsszelben, talán a nemi egyenjogúság betartása érdekében egy közeli utcában rács mögött őrzik a guggoló, pisilő kislány, Jeanneke Pis szobrát is. Az egésznapos séta és élményözön közben szinte fel sem tűnt, hogy előző éjjel egy szemhunyást sem aludtunk, annyira lenyűgözött bennünket Brüsszel.
Másnap a parlamentben tehettünk egy körsétát. Az ott dolgozók egymás között csak gyárnak emlegetik. Nem kevesebb mint 6900 foglalkoztatottja van az Európai Parlamentnek, többségük fordító, de számos hivatalnok is ott tevékenykedik. Deli Andorral a parlament éttermében sikerült szót váltani. Felkértük, mondjon néhány szót és furcsaságot a brüsszeli életről.
– Brüsszel nagyon érdekes hely. Én előzőleg csak egyszer voltam itt. Éppen egy évvel ezelőtt, tavaly októberben. Az volt az első találkozásom a várossal. Akkor még teljesen naivan szemléltem a dolgokat, nem sejtettem, hogy hamarosan egy időre ez lesz az otthonom. Első pillantásra számomra az volt a furcsa, hogy nem felelt meg az elképzeléseimnek, hiszen több évi bezártság után ha alkalmunk adódik hogy Európába utazzunk, akkor leginkább Ausztria és Németország a fő uti célunk. Amikor Nyugatra gondolunk, az ottani városok jutnak az eszünkbe. Talán ebből kiindulva erről az európai fővárosról azt hittem, hogy egy mondém hely, legalábbis Párizs színvonalát megüti. Ezzel ellentétben itt szembetaláltam magam egy teljesen más jellegű környezettel. Inkább kertvárosi jellege van, élhető emberközeli hely, egyáltalán nem pretendál arra, hogy egy nagyváros hangulatát keltse. Az a cél, hogy minél kellemesebb közeget teremtsenek az embereknek a mindennapi élethez. Ilyen szempontból a kezdeti meglepetés és a kiábrándulás igazából egy pozitív megelégedésbe csapott át, éppen azáltal, ha az ember a mindennapi életét tölti itt, akkor rájön, hogy menyire jól van ez a város megszerkesztve, kitalálva. A másik furcsaság a francia nyelv, hiszen mindenhol mindenki franciául beszél. Én még oktatási titkár koromból tudom, hogy az egész Vajdaságban 700 gyerek tanult csupán franciául, ebből adódóan mi nem vagyunk túl erősek e nyelv tekintetében. Azt mondták nekünk, hogy az országban az angol nyelvvel viszonylag jól elboldogulunk, viszont sok esetben a beszélgetőpartner, a boltos, a postás, a szerelő csupán csak franciául tud szólni. Remélem, hogy hamarosan elsajátítjuk ezt a nyelvet.
-- Kiköltözésükkor a családi élete bizonyára nagyon megváltozott. Két kislánya van, az egyik elsős, a másik másodikos. Nekik mennyire okoz gondot a közeg és a nyelvváltás?
– Szerencsés körülmény a kiköltözésünkben, hogy éppen abban a korban vannak a gyermekeim amikor a változást könnyebben elviselik. Az óvoda utáni fázisban, az iskolakezdés előtt álltunk, rákészültek az iskolaváltásra, s ezzel együtt a helyszín is megváltozott, amit aránylag könnyen áthidaltak. Sokat emlegetik az újvidéki szobájukat. De abban a korban vannak, amikor a szülők jelenléte igazából a legfontosabb. Ahol a szülők ott vannak, ott van a család és a gyermekek ott érzik jól magukat. Ez megkönnyítette számunkra a dolgot.
– Bizonyára az is könnyítés lehetett, hogy magyar tannyelvű iskolába járhatnak?
– Hogyne. Az itteni rengeteg európai uniós intézménynek köszönhetően és a sok idetelepült európainak is az a hozadéka, hogy van egy európai iskola, amelyben a tagállamok nyelvén folyik az oktatás. Ezért az anyanyelvükön tanulnhatnak a lányaim. Az elsősök 19-en, a másodikosok 16-an vannak az osztályban. Újvidéken sem lennének többen, sajnos kevesebben vannak. Szóval ez nagy-nagy könnyítés volt számunkra.
– Valószínűleg az angol és a francia nyelvet aránylag könnyen elsajátítják, a környezetnek köszönhetően.
– Angolul az iskolában tanulnak, a francia beszédet csak az utcán hallják és az iskolaudvarban. Meglehetősen sok tanterven kívüli aktivitás van az iskolában, ami vegyes csoportokban zajlik. A más anyanyelvű gyerekekkel együtt járnak gimnasztikára, kézügyességi foglalkozásra, s itt többnyire a francia a közös nyelv.
– Milyenek a belgák? Zökkenőmentes az ügyintézés, és gyorsított ütemben folyik a mindennapi életben?
– Nem minden esetben igazolták ezt az elképzelést az eddigi tapasztalataim. Azt hittem, hogy a fejlett Nyugaton mindent ripsz-ropsz el lehet intézni, ehhez képest három hetet vártunk a különböző szerelőkre, és egyéb más szolgáltatások terén lazaság, lassúság tapasztalható. Nálunk otthon sokkal gyorsabban lehet dolgokat megoldani, és egyszerűbben is. Például a kábeltévé bevezetése nagyon sokáig elhúzódott. Viszont azt kell mondanom, hogy a belgákra a bizalom sokkal jellemzőbb, mint miránk. Ha valaki mondjuk elveszíti a telefonszámláját és nem törleszti az adósságát, nem fogják nyomban kikapcsolni, hanem megvárják amíg megtalálja, vagy kap egy kis türelmi időt, hogy rendezze az ügyet. És ez nemcsak a vezetékestelefon-, hanem a mobilszolgáltatásra is vonatkozik, vagy a bankkártya esetén a feleségemnek könnyűszerrel adhattam felhatalmazást, nem kellett anyakönyvi kivonatot, személyi számot és mindenféle más okiratot begyűjtenem, hanem egy cetlire felírtam, hogy mit szeretnék, és máris működött a dolog.
– Állítólag a belgák szeretnek sorban állni és várakozni.
– Igaz. Noha biztos, hogy túlzás, hiszen nem tudom elképzelni, hogy szeretnek, de miután mi a balkáni megkerülős és kiskapus mentalitáshoz vagyunk szokva, nekünk tűnik így. Itt azt tapasztalható, hogy órákat képesek türelmesen várni az emberek, csak azért, hogy vegyenek egy süteményt a cukrászdában. Az utcán tülkölést soha nem hallok. Ha mondjuk valaki elalszik amikor zöldre vált a lámpa, kivárják, hogy az illető elinduljon. A közlekedési kultúra megér egy külön mesét. Ha meglátnak egy gyalogost az átkelőhöz közeledni, nyomban megállnak, és senkit sem zavar a mögötte feltorlódó autósor. Nem fogják megkérdezni, hogy ugyan miért állt meg. Rengeteg a kerékpáros Brüsszelben. Külön kultúrája van a biciklizésnek. Sok a park, és ott is külön kerékpársávot létesítenek, sőt hétvégekor autóutakat zárnak le, hogy a biciklizők nyugodtan élvezzék a pihenést, a hétvégi kikapcsolódást.
– Milyenek a belgák?
– Igazi belgával még nem volt alkalmam találkozni, mert ebben a közegben idetelepült emberek élnek, akiket a munkájuk hozott erre. Kevés az őslakos Brüsszelben, nagy a tarkaság. Számomra ez a sokszínűség a legmegragadóbb. Szinte elvarázsol, hogy létezik Európában egy olyan hely, és tényleg ide jár az egész Európa. Ez valóban Európa fővárosa, ahol a nyelvek, a kultúrák, a hagyományok, szokások sokasága és gazdagsága keveredik.
– A parlamentben, a gyárban mennyi időt töltenek?
– Változó. Van a hétnek intenzívebb és kevésbé intenzív része. A hét második gelében fogynak a feladatok, de ez annak is függvénye, hogy vannak-e bizottsági ülések és plenáris ülés várható-e hamarosan. Mindez befolyásolja a napi feladatok menetét. Nagyon szeretem ezt a munkát, kihívás számomra, újszerű, másféle hozzáállást igényel, mint amikor az ember saját közegében mozog. A 28 tagország mindenféle frakciójából érkező képviselők vesznek körül bennünket, s ennek köszönhetően egy olyanfajta sokszínűség alakult ki, amilyent más nemzeti intézményben nem tapasztalhatunk.
