Hogy mikor születnek a – nevezzük így – furcsa politikai kijelentések a leggyakrabban? A tapasztalat azt mutatja, akkor, amikor egy nem várt újságírói kérdésre kell azonnal válaszolnia a tisztségviselőnek, meg akkor, amikor valami „nagyot”, súlyosat szeretne mondani, olyasmit, amire mindenki fel fog figyelni. Nos, az efféle kijelentésekre valóban mindenki fel is figyel, csak végül nem éppen amiatt, ami miatt azt az illető nyilatkozta. Az idei év sem szűkölködött érdekes megnyilvánulásokban, hiszen – ahogyan minden korábbi évben – a szerbiai politikusok is érezték magukat kelletlenül is, meg túl fontosnak is 2019-ben, olyankor is, amikor nem kellett volna. Csak a decemberi termést elég végignézni, s ez már elegendő jel arra, hogy tudjuk, a korábbi hónapok sem lehettek unalmasak. A hónap derekán egyik nyilatkozatában a politikai erővel már nemigen, sziporkázó gondolatokkal azonban annál is inkább rendelkező Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke például kijelentette: ebben az országban két és fél igazi politikus van, Vučić, Dačić meg ő maga. Sajnos az elhangzott mondat után, a politikai erőviszonyok fényében, mindenki azt hitte, hogy a fél politikus bizonyára az utolsónak említett „én magam” lesz, csak a következő mondatokban pontosította megítélésének részleteit az ellenzéki – akit egyébként azzal heccel az ellenzék egész évben, hogy már rég nem számít ellenzékinek –, hogy ő voltaképpen Dačićot veszi félszámba. Így vagy úgy, az teljesen biztos, hogy a badarságokat a fél és az egész politikusok is képesek bármikor elővenni a mellényzsebből. A vezető politikusoknak annál egyszerűbb, hiszen eleve gyakrabban kérdezik őket. Maguk is lépten-nyomon sajtótájékoztatókat tartanak, így hát a hibalehetőség is eleve magasabb. Ana Brnabić kormányfőt nem kímélte a média egyes megnyilatkozásai kapcsán az idén. Egyes válaszai mintha csak a gondolkodási idő hosszabbítását szolgálták volna, ilyennek tűnik az újságírói kérdésre adott egyik magvas gondolat: „Nekem meg kell értenem, ö…, azt, hogy hogyan kell ezt értenem...” Korábban, amikor a Szerb Haladó Párt digitalizációval kapcsolatos reklámfilmjében szerepelt, s az újságírók arra voltak kíváncsiak, mi köze van ehhez a filmhez egészen pontosan, Brnabić teljesen felvilágosító választ nyújtott a média képviselőinek: „Van közöm hozzá, de nincsen hozzá semmi közöm.” A kiváló feleletek ékes példája ez, így ugyanis mindenki azt vesz ki belőle amit akar, a kormánynak szurkoló média a mondat első felét hagyja ki a híradós bejátszásból, az ellenzéknek drukkolók meg azt hagyják benn, s meg is van oldva.
Már megint az a fránya televízió (Beta)
Azt mindenki tudja, hogy Aleksandar Vučić államfőnek a haja szála is az égnek áll, amint megpillantja az N1 hírtévé valamelyik újságíróját. Éppen egyikükkel vitatkozott a Krušik fegyvergyár körüli botrány kapcsán, amikor azt mondta: nem látja elolvasni a telefonon a kérdéses szerződést, mert éppen szemüveg van rajta… Általában fordítva szokott lenni, de ha tényleg a szemüveg zavarta, bizonyára le is vehette volna egy pillanatra, ha látni szerette volna, amit az újságíró prezentálni próbál.
Az államfő az év végén azonban nem újságírói nyilatkozatokkal szórakoztatta a közösségi hálózatokat, hanem a kínai elnökhöz kínaiul, robothangon intézett üzenetével. A rosszul elmondott sorokból csakhamar remixváltozatok készültek, úgyhogy most már a flaszterkoptató városi kölykök is Vučićra nyomják a ritmust a Twitter lángra lobbanásának köszönhetően, éppen jókor, szilveszter előtt valamivel esett meg ez a Pekingbe küldött szívélyes, slágerré vált üzenet. A Pink tévén vendégeskedve, hosszú monológjai alatt az államfő, többek között, arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a Demokrata Párt idejében „egyik újság sem merte megírni, hogy nem Dragan Đilasnak van a legszebb frizurája és a legszebb orra, álla...” Hát, ezzel valóban nem sokat foglalkozott a sajtó, sem a DP, sem az SZHP idejében, ami igaz, az igaz. Amikor a belügyminiszter édesapjának fegyverüzletbe keveredésétől volt hangos a média, megint csak az „amerikai hírtelevízió” újságírójával ütközött össze Vučić, megvádolta ugyanis Marinika Tepićet, a botrány kapcsán rendszeresen új információkat köztudatba emelő ellenzéki képviselőt azzal, hogy hat vagy hét pártot váltott már életében, s feladta az újságíróknak a leckét: „ugyan mondjanak már csak még egy személyt, aki ennyi pártot cserélt karrierje alatt”. A kolléga azonnal rávágta: Maja Gojković. A válasz nemigen nyerte el az elnök tetszését, hiszen a köztársasági parlament jelenlegi haladó párti elnöke valóban annyi pártot kicserélt már életében, hogy se szeri, se száma a bejárt szervezeteknek. A vita azzal ért véget, hogy Vučić szerint a fiataloknak kicsit tisztelettudóbbnak kellene lenniük. S bizonyára az sem ártana, ha kritikus időkben hallgatnának olykor…
Siniša Mali pénzügyminiszternek a megsemmisített doktori disszertációja okozott fejfájást az idén (Beta)
Van a szerbiai politikusoknak egy olyan köre, amelyik mintha csak azzal foglalkozna, hogy védje az államfő tekintélyét. Az ennek érdekében tett nyilatkozatok aztán, természetesen, néha kissé érdekesnek, sőt morbidnak bizonyulnak. Aleksandar Vulin védelmi miniszternek például mély meggyőződése, hogy „a horvátok azt nem tudják még a mai napig sem megbocsátani Aleksandar Vučićnak, hogy az édesanyja méhében megszökött annak idején az usztasa kivégzések elől”. Nem kitérve arra, hogy mennyire dönthet valaki az anyja méhében szökés mellett vagy ellen, tovább is mehetünk a védelmezők táborában, s olyan személynél kötünk ki, aki inkább támadásairól, veszekedéseiről ismert, mintsem mások mentéséről. Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke azonban úgy döntött, hogy mond valamit a nemi zaklatás vádjával terhelt korábbi brusi polgármester, Milutin Jeličić Jutka érdekében. Védőbeszédje a következőképpen hangzott: „Amikor egy férfi a nő szépségére, vagy nemi kapcsolatra gondol, amikor a nő felkínálja számára a lehetőséget, a szervezet azonnal felerősíti a tesztoszteron-termelést. Ha két év alatt ő (Milutin Jeličić Jutka) valóban 15 ezer üzenetet küldött volna csak egy nőnek, két tonna tesztoszteront kellett volna termelnie, ami abszolút lehetetlen!” Mindenki értékelje maga, egy hasonló radikális párti elemzés mennyire segít majd a bíróságon az érintett, botrányba merült politikuson.
A tesztoszteron ügy védence és védőügyvédje (Beta)
Siniša Mali pénzügyminiszternek nem az ország pénzügyei okoztak fejfájást az idén, hanem elsősorban a megsemmisített doktori disszertációja. Az viszont tény, hogy minden mindennel összefügg, így az egyik képviselőházi beszédében meglehetősen furcsa számadatokat közölt az állam éves exportjának alakulásáról. Az egyik évben millió dinárokról, a következőben több millió milliárd (!) dinárról, majd visszafogottabban ezer milliárdokról, s végül szerényen milliókról számolt be, egyik adat sem lehet helyes, s a szám végi nullák alapos elszámolását tükrözi a kijelentés. Volt már olyan miniszter (Milan Bačević), aki öt évvel ezelőtt tízezer milliárd eurós beruházásokat ígért, csak remélni tudjuk, hogy jelenlegi pénzügyminiszterünk nem sokáig követi az efféle adatközlési trendeket, mert sokat kell az újságíróknak számolniuk, mire rájönnek, mi lehet a valóság. Ha már képviselőház: Marko Atlagić haladó párti képviselő felszólalásában leegyszerűsítette a dolgokat, s mélyen elítélte az „Aleksandar Vučić és Aleksandar Brnabić” elleni fenyegetéseket.
Amikor Nenad Čanakot, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökét arról kérdezte a Happy Televízió reggeli műsorának vezetője, hogy megítélése szerint milyen a politikai helyzet ma Szerbiában, a vajdasági politikus azt válaszolta: „Marić elvtárs, a helyzet olyan, hogy te még mindig szabadlábon vagy.” Milomir Marić, a Happy kulcsembere erre azt válaszolta, ez akkor azt jelenti, hogy az ország szabad. Nem, válaszolta Čanak, ez csak azt jelenti, hogy nagyon mély a krízis…
Az ellenzék táborából hasonlították az idén még a magyarokat a bevándorlókhoz, tévés műsorvezetőket örömlányokhoz, ezek a kijelentések azonban inkább esetlenek, sértőek, s figyelmet nem érdemlők, mint nevetségesek vagy ironikusak. Ha figyelembe vesszük, hogy még csak az ünnepek után indul majd el a választási kampány, egészen biztosak lehetünk benne, hogy sajnos mindkét fajta nyilatkozatba belebotlunk majd bőven.
