A leggyakoribb halálokok mind összefüggésben állnak az életmóddal. Minden krónikus betegség hátterében megfigyelhetünk ugyanis valamilyen életmóddal összefüggő problémát. De annak ellenére, hogy tisztában vagyunk a viselkedésünk következményeivel, nagyon nehéz rávennünk magunkat, hogy változtassunk. Ha mégis belevágunk, rendre kudarcba fulladnak próbálkozásaink, és nem lesz hosszú távú a változás. Miért kell a végső diagnózisig várni, miért olyan nehéz rávennünk magunkat arra, hogy megelőzésfókuszúan cselekedjünk?
Ha például a dohányzásról van szó, sokaktól hallani azt a véleményt, hogy „valamiben úgyis meg kell halni". Mégis feltehetjük a kérdést, hogy ha már tudunk tenni azért, hogy ez ne a legrosszabb módon történjen, ha van lehetőségünk változtatni, akkor miért ne tennénk. A cigaretta letételével ugyan a hosszabb élettartamra nincs garancia, a jobb életminőségre viszont igen.
Sokáig az orvos-beteg kapcsolatban compliance-nak hívták a páciens és kezelője közötti együttműködést, amelyet ma már inkább egyfajta szolgai, rapszódikus követésnek tekintenénk. E szerint a meglehetősen paternalisztikus modell szerint az orvos (illetve más egészségügyi szakember) felel a betegért, és a páciens szerepe a gyógyulás folyamatában csupán járulékos.
Az orvosok etikai kódexének egyik legfontosabb elve a „nil nocere!", azaz „ne árts!", ugyanakkor az alapelvek között szerepel a páciens autonómiájának tiszteletben tartása is. Az elmúlt évek során sokat változott az, ahogyan az orvos páciensével bánik, és egyre elterjedtebb az a nézet, mely szerint addig, amíg a beteg nem hajlandó saját maga is felelősséget vállalni az egészségéért, energiát, aktivitást, időt belefektetni a saját testi és lelki jóllétébe, addig nem valószínű, hogy tartós változás bekövetkezne az életmódjában.
Az orvos-beteg kapcsolat változását tükrözi az a fogalomhasználatban megfigyelhető változás is, hogy újabban a compliance helyett inkább az adherencia fogalmát szokás arra használni, hogy az orvos és a páciens közti együttműködést leírjuk.
Mindez egy a korábbi szolgai követés helyett a páciens saját felelősségét hangsúlyozza az együttműködésben. Az életmódváltásra kivetítve ez azt jelenti, hogy a beteg maga is felismeri, hogy miért lenne szüksége a változtatásra, és készen is áll arra, hogy aktívan együttműködjön a közös cél (illetve saját jobbléte) érdekében.
Miért nehéz életmódot váltani?
Nap mint nap rengeteg környezeti hatás ér bennünket, és sok mindenre egyáltalán nem vagy csak kissé lehetünk hatással. Ezekkel kapcsolatban egyfajta tehetetlenségérzés alakul ki, ami hatással van egyéb életmódbeli tényezőkre is.
Ha életmódváltásról van szó, a betegek részéről gyakran hiányzik a változás fenntartásához szükséges önfegyelem és az egészségtudatosság, a szokások ugyanis elképesztő erővel tudják irányítani a mindennapi tevékenységeinket. Az évtizedes hagyományokat, transzgenerációsan továbbörökített életforma-jellegzetességeket óriási erőfeszítésbe kerül felülírni és megváltoztatni.
Gyakori probléma a környezet nem megfelelő támogatása is. Előfordulhat például, hogy csupán látszólag szupportálják az érintett változtatási vágyát, szavaikkal biztatják őt a diétája fenntartásában, ők maguk viszont az életmódváltó szeme előtt csemegéznek a „tiltólistás" ínyencségekből. Az életmódváltáshoz elengedhetetlen a személyes elköteleződés, hosszú távon azonban nagyon sokat jelenthet a hozzánk közel állók valós támogatása, hiszen ők segíthetnek átbillenni a mélypontokon, merthogy arra jó felkészülni, hogy nehézségek bizony lesznek.
Példaként vegyük a testmozgást mint egészség klasztert, amelyen változtatni szeretnénk! Ahhoz, hogy holnaptól kezdve a jobb közérzet/vérkép/fittség érdekében sportolásba kezdjünk, a következő tényezők játszanak közre:
Egyéni jellemzők
Az életmódváltás főszereplője mi magunk vagyunk, ezért fontos, hogy mi milyen elképzelésekkel, elvárásokkal állunk a rendszeres testmozgás elé. Hogyan állunk ehhez a témához? Mennyire belső elhatározásból kezdjük el? Mit várunk, sikerülni fog, vagy rögtön azt vételezzük előre, hogy biztosan kudarcot fogunk vallani? A támogató, bátorító környezet jól jön, de ha nem születik meg a belső elhatározás, és nem ismerjük fel azokat az előnyöket, amelyek hosszú távon átsegíthetnek a nehéz időszakokon, akkor nagy valószínűséggel a kezdeti lelkesedés alábbhagyása után nem fogunk tudni kitartani.
A terápia kockázatai, mellékhatásai
Ha azért kezdünk rendszeres mozgásba, mert egy szűrővizsgálaton kiderült, hajlamosabbak vagyunk a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, és részletes tájékoztatást is kapunk a mozgásszegény életmód kockázatairól, valószínűbb, hogy ténylegesen belevágunk a sportolásba. Ha nem kapunk megfelelő tájékoztatást, és nincs bennünk kellő motiváció arra, hogy ennek utána járjunk, akkor kisebb eséllyel lesz tartós a változás.
Társadalmi-gazdasági tényezők
A jelenlegi járványhelyzet elleni védekezés fő eszköze a védőoltás. A vakcinafelvétel ingyenessége jó példa arra, hogy az egészségünkkel kapcsolatos megelőző szolgáltatásokat szívesebben vagy könnyebben vesszük igénybe, ha azokért nem kell fizetni. Ez az egészség társadalmi-gazdasági kontextusba ágyazottságát bizonyítja.
Tévhitek az életmódváltással kapcsolatban
Tévhit: Az életmódváltás attól lesz sikeres, ha a szakember minél több okot felsorakoztat, hogy az adott dolog miért tesz majd jót az életmódváltónak.
Az életmódváltás szempontjából bizonyítottan mindig az intrinzik, azaz belső motiváció a legelőremutatóbb. Mindig azt kell tehát megtalálni, hogy mi motiválja az adott személyt, majd ezt kell benne megerősíteni, akár szakemberként, akár hozzátartozóként vagyunk mellette. A tartós életmódváltás kulcsa a belső motiváció, valamint az, hogy a személy énkongruensen, azaz belső értékeivel összhangban tűzze ki a célját.
Tévhit: Az életmódváltás azon a napon kezdődik, amikor a beteg a döntő lépést megteszi, azaz például dohányzásról való leszokás esetén akkor, amikor leteszi a cigit.
Az igazság az, hogy az életmódváltásnak több szakasza van, melyek alatt speciális lélektani változások mennek végbe a személyben. Az első fázis, amikor először felmerül a személyben annak a gondolata, hogy nem egészen elégedett a jelenlegi életvitelével. Ezt hívjuk a töprengés időszakának, amikor fokozatosan felerősödik a bizonytalanságérzet azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e ugyanúgy tovább folytatni az életet, mint ahogyan addig.
A következő szakasz az előkészületeket foglalja magában, amikor elkezdünk lépéseket tenni az életmódváltás érdekében. Ez egy rendszeresebb testmozgást kitűző esetében azt jelentheti, hogy megveszi a bérletet a konditerembe, vagy befektet egy jógamatracba, amin otthon tud tornázni. Ezek a kezdeti lépések általában már a környezet számára is jól láthatók.
A tényleges akcióterv kidolgozása és elindítása a következő szakaszokban valósul meg. Fontos tisztában lenni azzal és felkészülni rá, hogy az életmódváltás természetes velejárói a kudarcok, a visszaesések is.
Ha társunk még a töprengés szakaszában tart, beszélgethetünk vele arról, hogy szerinte miért lenne hasznos számára a változtatás, milyen rövid és hosszú távú előnyökkel járna az az ő egészségére nézve. Ráirányíthatjuk a figyelmét arra is, hogy a jelenlegi életmódja milyen hátrányokkal, kockázatokkal jár. Végül pedig érdemes vele arról beszélgetnünk, hogy mi akadályozza őt abban, hogy változtasson.
Tévhit: Egy új magatartásminta stabilizálódásához elegendő néhány nap.
Ahhoz, hogy egy viselkedés tartósan megváltozzon, minimum 21 napra van szükség, de egy teljesen új magatartásminta stabilizálódáshoz még ennél is több időre, nagyjából fél évre. Fontos tehát a kitartás, az apróbb célok kitűzése és a mérhetőség, hiszen ezek tudnak erőt adni, míg nem válik természetessé a mindennapokba beiktatott tevékenység.
Hogyan támogassuk hozzátartozónkat az életmódváltásban?
Ha még látszólag nem merült fel benne, hogy jó lenne változtatni, együttérzőn, egy jó pillanatban, hozzuk fel a témát, például így: „Gondoltál már esetleg arra, hogy a rendszeres testmozgás segítene, hogy jobban aludj és kipihentebb légy?"
Biztosítsuk róla, hogy jó az elhatározás, amit tett, és mi mellette leszünk. „Szeretném, hogy tudd, támogatlak ebben a célban, itt leszek veled, és segítek, ahogy tudok."
Ha bizonytalanságok merülnek fel, ajánljuk fel segítségünket: „Itt vagyok, együtt is utánanézhetünk, milyen mozgásformák vannak, biztosan találsz egy olyat, ami megfelel, és amit rendszeresen végezhetsz."
Biztassuk, bátorítsuk, a célkitűzés kezdeti szakaszában és a folyamat alatt egyaránt: „Biztosan sikerülni fog. Ez lesz életed legnagyobb döntése. Hiszek benned."
Az idő előrehaladtával is fontos emlékeztetnünk, miért vágott bele. Érdemes lélekben felkészülni rá, hogy nem fog mindig minden úgy alakulni, ahogyan eltervezte, valószínűleg lesznek kudarcok, de az élet megy tovább. Arra a motiváló erőre hivatkozzunk, ami miatt elkezdte az életmódváltást. „Hidd el, ha minden egyes nap megteszed, jobban leszel!"
