Magyarcsernyéhez odatartoznak a mindennapok aprócska történései, a szikár mozzanatok, mellettük kertes, város végi házak, a Petőfi utcára élesen bevetődő fénynyaláb, a karcsú tornyú templom keresztje fölött sötétlila felhőfoszlányok úsznak.
Az általános iskola Petőfi Sándor nevét viseli, szép, nem is olyan régi épület. Világos, vidám a vakolata, nagy ablakai ragyognak a tisztaságtól. Ahogy a folyosón hancúrozó gyerekek tömött rajzait nézem, éppen megfelel ennek a közösségnek.
Egy napra beköltözöm a magyarcsernyeiek közé, legalábbis olyan értelemben, hogy közösséget vállaljak az ottani földdel és éggel. De bármennyire igyekszem bepásztázni a terepet, az iskolaudvar terét sajátosan kitöltő Petőfi-mellszobor kimunkált, bronzba öntött arca vonz leginkább. Az égboltot összekötő, erőteljesen anyagszerű szobor a talpazaton, amit beleng egy sajátos szellemfény, egyfajta kékes ragyogás. A szobor világa statikus, inkább a gondolat mozdul benne előre-hátra.
Vera Počuča készítette a 2014-ben felállított szobrot (Fejős Csilla felvétele)
A bronzból készült szobor Antal Mihály szabadkai öntödéjében készült, ott kapott végső formát. Eredetileg Szabadkán kellett volna felállítani, de erre valamilyen okból nem került sor.
Bicók Tibor, Magyarcsernye helyi közösség elnöke, a község elnökhelyettese szeme elrévedez.
– 2013 telén az Ady Endre Művelődési Egyesület emléktáblájáért utaztunk el a szabadkai Antal Öntödébe, ahol a rokonszenves öntödés, Mihály, a figyelmünkbe ajánlotta a náluk közel nyegyven éve porosodó Petőfi-szobrot. Akkor döntöttem el, nem adom fel a reményt, hogy hozzánk kerüljön. Szinte ajándékba kaptuk, ha jól emlékszem, százezer dinárért. Amikor hazaértünk, meghánytuk-vetettük a dolgot, és legközelebb már el is mentünk érte. A szövetkezet térköveteit önkéntes munkával felszedtük és abból építettük fel a talpazatot meg a körülötte levő zsebkendőnyi mozaikteret. Cipőboxal bekentük a szobrot, a fénye ezüstösen kavargott.Higgye el, Petőfi-szobor nem kerülhetett volna jobb helyre, mint ahova került. Megjegyzem, ez a falu első köztéri szobra.
A szabadkai Antal Öntöde kapuja nyitva, amikor belépek. Antal Mihály megmutatja a csarnokot, amint rá-rápilllant a megfeszített munkára, felderül az arca. Oyan ez a hely, mint egy homoktenger, túlméretezett szobrokkal. Teljesen megigéz a látvány, dübörög a nagykalapács, száll a por, a forró fém melegét is érzem.
– Nem árulom el önnek a megrendelő nevét, nem hozható nyilvánosságra – mondja némi éllel Antal Mihály. A szobor az öntödénben várta, hogy rábízza magát valakire és elkezdődjön az igazi élete. A magyarcsernyeiek vitték magukkal. Megmaradása egy csoda. Az avatási ünnepségen mi is ott voltunk a feleségemmel. Nehezen tudnám élményeimet osztályokba sorolni, de ezt az ünnepséget nem lehet elfelejteni.
Bicók Tibornak elcsuklik a hangja, emlékezik.
– Visszatekintve a 2014-es felavatásra, a lelkemet mindig eltölti a szeretet. Összegyűlt a falu apraja-nagyja, annyian, mint amennyien most élünk itt a faluban. Aki csak egy kicsit is magyarnak érezte magát, az mind eljött. A gyerekek is olyan büszkén álltak ki népviseletben szavalni, elénekelni egy dalcsokrot. Amikor elmegyek az iskola meg a szobor előtt, benézek és azt érzem, Petőfi minket néz. Makacs, nyers, kitartó, bizakodó magyar közösség él itten. Amit eltökél, azt végig is viszi. Mintha Petőfinek a csernyeiek rokonai lettek volna, fellángolnak, felbuzdulnak.
Várady Emil, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első titkára, Pásztor István, a VMSZ és a tartományi képviselőház elnöke, és Juhász Attila, akkori tartományi képviselő leplezte le a szobrot (Archív felvétel)
Csányi Mihály nyugalmazott iskolaigazgató is saját élményeiről mesél.
–1965-ben vette fel iskolánk Petőfi Sándor nevét. Én mint fiatal és lelkes magyartanár,nagy rajongója voltam Radnóti Miklósnak és az ő nevéért harcoltam, hiszen ezen a vidéken hajtották keresztül a bori koncentrációs tábor foglyait észak felé. Politikai ügy lett belőle. Magához hívatott a Szocialista Szövetség akkori elnöke, és a tudtomra adta, hagyjak föl az erőlködésemmel, mert Radnótit nem ismerik az emberek, a szerb elvtársaknak pedig éppen elegük van az újkori történelmünkben egy Miklósból, nem kell még egy. Belenyugodtam. Magyarcsernyén ahol könyv van a házban, az imakönyv és a kalendárium mellett ott található egy Petőfi-kötet. A költő soha nem látott népszerűségnek örvendett a csernyei olvasók körében. Az első vers, amit megtanítanak a gyerekekkel, az Anyám tyúkja. A szülők iránti szeretetet ki tudta-e úgy fejezni valaki, mint Petőfi? Szerelmes versei pedig a világirodalom gyöngyszemei.
Petőfi mellszobra közvetlen utat talál közönsége érzelmeihez. A közönség mindig azokból áll, akik érdeklődnek iránta, akiket magával tud ragadni.
Hódi Judit, az Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke szerintaz igazi művészet nincs korhoz kötve, de minden kor számára van mondanivalója. Közölni, kifejezni, jelenteni. Bárki szemléli meg a szobrot, megannyi feltétellel kell számolnia. Az illető emlékhalmazával, pillanatnyi hangulatával.
A mellszobor megalkotója Vera Počuča volt. Nem egyedi a szobrászok közül, aki e téma kesztyűjét felveszi és a szokottnál is eredetibben éli meg. A vonalak rajzát makacsul követi Petőfi arcán, ami meglepő valóságközelségről tanúskodik. Az elszánt fejtartás, a mozdulatlanságából kitörni készülődés vaskos jelenlétre figyelmeztet. Počuča realizmusa mondhatni a puszta szikláké, földhözragadt művészet az övé. Telefonon hívom fel.
– Fontos a kézség és a belső hajtóerő – mondja Vera. Hogy miért csinálok meg egy portrét két délelőtt és egy másikat hetekig? Erre nem tudok pontos magyarázatot adni. Nem lehet látni a munkán, hogy az egyik frissebb, a másik fáradtabb. Először kitalálom, milyen karaktert szeretnék mintázni. Petőfivel kapcsolatban elolvastam, amit csak találtam a róla szóló szakirodalomban, dokumentumokban, ami egy újabb lendületet adott. A megmarkolható dolgokat szeretem a művekben, nem az áttekinthetetlent.
A szobor avatásán az iskola tanulói álltak díszőrséget
Bacsik Lőrincz Natália magyartanár Kisoroszról származik.
– Tíz éve tanítok és öt éve élek Magyarcsernyén. Amikor jobban megismertem az embereket, meglepődtem, hogy a falubelieknek szinte ideforrtak a gyökerei. Ugyan kenyérrel él az ember, de akik megtanulták az anyanyelvüket, megismerték a hagyomány, az irodalom, a történelem ízét-zamatát, azok hisznek, leginkább önmagukban. Amikor Petőfit tanítom, azt szoktam mondani a szegényebb diákoknak is, hogy adott a lehetőség arra, hogy valamit elérjenek az életben. Ha nem is lesz belőlük híres ember, maradjon meg bennük a ragaszkodás a szülőföldhöz. Jóra jött, kiegyenesedett sorsú emberek válnak majd belőlük.
Március 15-én játékos vetélkedőt szervezünk a tanulóknak arról, mit tudnak Petőfi életéről. A csapatok a vándorszínész, a márciusi ifjak, a Pilvax kávéház és hasonló, Petőfihez köthető neveket viselnek.
Amikor a helyi színekről vagy a hely jellegzetességeiről beszélünk, a diákok mindig megemlítik, milyen jó, hogy a faluban van egy Petőfi-szobor. Az is foglalkoztatja őket, vajon eltekinthet-e az utókor a költő ihletének forrásától. Különválasztható-e a művész és a mű?
Korpa Zsuzsanna, magyarcsernyei lakos nem kerülgeti a forró kását, amikor Petőfiről kérdezem.
– Sebezhetetlennek hittem a nagy írókat, költőket. Nekem az jelentette az élet különös változatát, hogy ők már eljutottak önmagukhoz önálló létezést nyert műveikben. Fontos a Petőfi-szobor, amelyet szemügyre lehet venni, meg lehet símogatni. Magyarcsernye legdrágább kincsei közé tartozik.
A lírának nem csupán a költő élete olyanféle “anyaga”, de a köz élete is. Nagy Erzsébetnek, a Petőfi Sándor általános iskola titkárának, a Csernyei Újság főszerkesztőjének lelkes a hangja miközben hellyel kínál.
– Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával és alkalmi műsorral emlékezünk az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra minden évben. Ilyenkor az iskolánk napját is megünnepeljük. Erről mindig beszámolunk a helyi újságban. Amikor külföldről érkeznek vendégek, kíváncsiak a Petőfi-szoborra, lefotózzák. És ott történik a közös fényképezkedés is.
Aprópénzért vették meg a csernyeiek a Szabadkán kallódó szobrot
Pici korom óta ismerem Petőfi verseit. Amikor Petőfi nevét kimondja valaki, nagyot dobban a szívem. A bátorság, a lendület, a szabadság iránti vágy jut róla az eszembe. A Petőfi-iskolák találkozójának mindegyikén részt vettem, amíg általános iskolába jártam. 1973-ban kezdődött. Nekem nagy élménnyé vált. Nem lehet közömbös az, hogy egy fiatal milyen értékrendben gondolkodik. A magyarcsernyei iskola a doroszlói, kúlai, becsei, kórógyi iskolákkal tartott kapcsolatot: 12 gyerek utazott ezekbe a falvakba, tőlük is minden alkalommal jött egy csoport gyerek. Emlékszem, meg kellett tanulnom a Petőfi él kötet verseit. A legnagyobb élményem Kórógyon volt, ott Szlavóniában más volt a nyelvjárás, mint mifelénk. Egy családnál, Paprika Elizabettáéknál voltunk elszállásolva. Mi is fogadtunk vendégeket. Kerestük egymással a baráti kapcsolatot. Emlékszem, valamennyi találkozón ültettünk egy fenyőfát.
A kétezres évek körül Szilágyi Mária magyartanárnővel a magyarcsernyei színjátszók három éven át elutaztak Kiskunfélegyházára. Ott meg Petőfi állószobra található, azt mondják a legszebb mind közül. Az én szívem Csernyére húz.
A város erőteljesen lélegzik, a magyarcsernyei világ hozza-viszi szédítő ingereit az időnek. Fölnyerít egy táltos csikó, csillagot hullat a csillagszemű juhász. Ami másutt hamarabb eltűnt, itt fönnmaradt. Talán az ingázósors itt is tapintható. Vajon ezt pótolhatja egy jelkép vagy tárgyi emlék? Az érzelmi tűz ébrentartására jó, s legtöbbször érezzük is ezt.
Nyitókép: A Petőfi-szobor Magyarcsernye első köztéri szobra
