Nyitott ajtók otthona

A diákotthonban készített videónkat ITT tekintheti meg.

Az ország egyetlen szárazon álló gyalogos hídjának közelében parkolunk le Nagybecskereken. Innen már látni azt az impozáns épületet, amely elsősorban a bánsági lányoknak nyújt lakhatási lehetőséget a tanulmányaik idejére. Közelebb érve feltűnik a korszerű kapucsengő, amely mellett hatalmas, régi kilincs parancsol tiszteletet azoknak, akik átlépik a küszöböt. A belső tér nyugalmát a régmúlt idők nagy tereit betöltő modern felszerelés biztosítja. A gyönyörű, patinás épületet 2020 szeptemberében adták át rendeltetésének – meséli immár a tágas, elegánsan berendezett ebédlőben Karl Jenő, a Szathmáry Karolina Kollégium igazgatója. A diákotthon vezetői ugyanis bánsági vendégfogadással vártak bennünket, így megtapasztalhattuk a kollégium konyhájának kiváló kínálatát is.

Már az irodában beszélgetünk, amikor az igazgató elmondja, hogy a beköltözés elánját derékba törte a koronavírus-járvány, de ezt követően még nagyobb örömmel tértek vissza a lányok a magyar kormány támogatásával felújított épületbe.

– Jelenleg is a SPES Alapítvány működteti az egyházi alapítású kollégiumot. 61 férőhellyel rendelkezünk, és idén nagy örömünkre teljes kapacitással dolgozunk. Az elsődleges felvételi szempont továbbra is az, hogy a jelentkező tudjon magyarul beszélni. A pályázásnál nem kizáró ok az sem, ha nem katolikus a tanuló: vannak református diákjaink is. Idén Székelykevéről, Torontálvásárhelyről, Magyarittabéről, Hetinből, Magyarcsernyéről, Ürményházáról, Nagykikindáról, Törökbecséről, Kisoroszról, Tóbáról és Töröktopolyáról is jelentkeztek bánsági gyerekek, de vannak adai, óbecsei, moholi, péterrévei és szenttamási lakóink is. A célunk továbbra is az, hogy a szórványban megtartsuk a magyar iskoláztatás lehetőségét, és ezáltal biztosítsuk a magyarság megmaradását – mondta Karl Jenő. Majd büszkén hozzátette: a kollégium tavaly ünnepelte a fennállásának 25 éves évfordulóját.

ÉVSZÁZADOS HAGYOMÁNY ŐRZŐI

Az igazgatóval elbeszélgetünk a kezdetekről is: Nagybecskereken 1996-ban alapította meg Gizella nővér az első leánykollégiumot. Főleg a bánsági lányoknak igyekezett otthont nyújtani, hisz a környéken Nagybecskerek az egyedüli város, ahol még magyar nyelven középiskolai oktatás folyik. A kis, falusi környezetből érkező diákoknak sokszor gondot okozott az, hogy megoldják a lakhatást. Ugyanakkor a csaknem másfél évszázada szolgálatot teljesítő iskolanővérek létszáma jelentősen csökkent. Ez egybeesik a délszláv háború időszakával, amikor attól tartanak, hogy az egyház tulajdonában levő épületüket kisajátítják, és katonai célokra használják – tekintett vissza a kezdetekre az igazgató.

Közben Julianna nővér is csatlakozott hozzánk. Elmesélte, hogy a kezdetben befogadott három lány híre robbanásszerű reakciót váltott ki a környéken, és pillanatok alatt megtelt diákokkal a régi épület.

– A kétezer-tízes évek végére elértük a határainkat is: volt olyan év, amikor 70 lányt szállásoltunk el. Ez már túlzsúfolt szobákkal járt, de ennek ellenére nagyon szerették a lányok, mert jó közösségi élet zajlott. A szülők pedig továbbra is hálásak voltak azért, hogy gyermekeiknek van hol lakniuk az iskoláztatásuk ideje alatt – emlékszik vissza Koncz Julianna.

A magyarországi származású nővér már Vajdaságban teljesített szolgálatot akkor, amikor országunkban elindították a vagyon-visszaszármaztatási eljárásokat. Az iskolanővéreknek így sikerül visszakapniuk az épületnek azt a részét, amelyben korábban többek között a nagybecskereki egészségügyi, majd a mezőgazdasági középiskola működött. Az akkor tapasztalt állapotban használhatatlan volt a visszaszerzett vagyon – számol be a 2016-os becslésekről Julianna nővér.

– Ekkortájt a vajdasági magyar közösség elhatározta, hogy magyarországi támogatással megpróbálja felújítani az épületet, és továbbra is helyet biztosít a szórványból érkező diákoknak Nagybecskereken. A négy évig tartó kitartó munkának köszönhetően végre egy gyönyörű, kényelmes épületben folytathattuk a szolgálatunkat – meséli a nővér, akit mély tisztelettel szólítanak meg úgy a kollégium nevelői, mint a lakói is. Ő foglalkozik ugyanis mindazokkal a feladatokkal, amelyek a kollégium létszükségleteit biztosítják. A pályázatírás mellett pedig pedagógia tanácsadóként is felkereshetik a lakók, de a programokat is ő szervezi a közösségnek.

IDENTITÁST ERŐSÍTŐ ELHIVATOTTSÁG

A rendszeres hitéleti foglalkozások mellett havi szinten énekórán vesznek részt a lányok, de egy-egy vasárnap közösen látogatják a szentmiséket is. Emellett kreatív esteken vehetnek részt karácsony és húsvét táján, minden nagyobb nemzeti ünnepről megemlékeznek, de lelki napokat és egy mozgótábort is szerveznek az év folyamán. Nemrégiben megünnepelték a Magyar Kultúra Napját, a végzősök pedig jelenleg is együtt készülnek a muzslyai Emmausz Kollégium fiú lakóival a szalagavató bálra – tudtuk meg Julianna nővértől és a kollégium főnevelőjétől, Halász Angélától.

Érdekel, hogy a digitalizált és korlátlan világunkban hogyan fogadják el az érzékeny korban levő középiskolások azokat az értékeket, amelyeket az egyházi alapítású kollégium ké

pvisel és közvetít feléjük. Meglepetésemre Angéla azzal kezdi válaszát, hogy a nevelők szerencsések…

– Nagyon jó lányok érkeznek hozzánk. Már a jelentkezésnél kérünk lelkészi ajánlólevelet. Tehát már odahaza kapcsolatuk van az egyházzal, és általában vallásos családi nevelésben részesülnek. Sokszor beszélgetünk az elvárásokról, illetve arról is, hogy ők mit tartanak lényegesnek, miért fontos beilleszteni az Istennel és az egyházzal ápolt kapcsolatot a mindennapokba. A beszélgetéseinket megerősíti az is, hogy heti rendszerességgel hitéleti foglalkozáson vesznek részt. Emellett mi, nevelők is arra törekszünk, hogy minél személyesebb kapcsolatunk legyen velük. Az ajtónk a szó szoros értelmében a nap 24 órájában nyitva áll. Pontosan tudják, hogy bármikor és bármivel felkereshetnek bennünket. Sokszor nem is kérdéssel érkeznek, csak elmesélik, hogy mi történt velük aznap, vagy milyen osztályzatot kaptak. Így az egész folyamat természetesen zajlik, és az itt eltöltött négy év alatt apránként beépül az életükbe az az értékrend, amelyet a diákotthon képvisel – meséli a nevelő, aki öt éve foglalkozik a lányokkal.

Váratlanul szegezem neki a kérdést: mit jelent számára a munkája? Gondolkodás nélkül, meghatódva vágja rá: – Juj, mindent! Tényleg mindent… Nagyon kötődök a lányokhoz, szeretem a munkám és kiteljesedek általa.

OTTHON, AMELY HAZAHÍV

A diákotthonnak 28 alkalmazottja van: a nevelők mellett a lakók ellátásáról a konyhai személyzet és a takarítók gondoskodnak, a biztonságukat pedig a karbantartók és portások biztosítják. A kollégium rendelkezik könyvtárral, tanulószobákkal, közösségi térrel és konditeremmel is. A lakók fürdőszobával ellátott két-, három- és négyágyas szobákban élnek – tudtuk meg Pozsár Beátától, aki második éve lakója a kollégiumnak. Kisoroszról érkezett Nagybecskerekre azért, hogy az egészségügyi középiskola gyógyszerészeti szakán szerezzen képesítést.

– Mindenképp a gyógyszerészet vonzott, és ezt a szakot az otthonomhoz legközelebb Nagybecskereken tudtam beírni. A lakhatást a kezdetektől ebben a kollégiumban képzeltem el, hisz korábban is voltak kisoroszi lakói, akik sokat meséltek az itteni életről. Először a Hazataláló táborban láttam a diákotthont, és már akkor lenyűgözött. Tudtam tehát, hogy hova jövök. Egy kicsit nehéz volt megszokni az együttélést, hisz akkoriban új volt az iskolai közeg is, a város is idegennek számított. Ma már teljesen otthon érzem magam. Életre szóló barátságok születnek itt azáltal, hogy együtt élünk – utalt azokra a jókedvű közös időtöltésekre a lány, amelyek a lakók mindennapjait jellemzik a diákotthonban.

Hasonló élményekről számolt be Nagy Emese is, aki három évvel ezelőtt Szenttamáson fejezte be az általános iskolát. Bár Bácskában voltak más lehetőségei is, mégis Nagybecskereken akarta folytatni a tanulmányait.

– Nagyon sokan nagyon sok jót meséltek nekem erről a diákotthonról. A mai napig tisztán emlékszem az első napomra: bár erős szándékkal érkeztem, az otthontól való elszakadás mégis fájdalmas volt. Kellett egy kis idő, de rájöttem, hogy a nevelőim mellettem vannak. Ők segítettek abban, hogy megszokjam az új közösséget. Azóta a szeptemberi beköltözés az itteni barátokkal való találkozás örömét jelenti számomra. Szeretem az estéket is, amikor közösen alkotunk és mindannyian együtt vagyunk – mondta a szenttamási lány, aki az egészségügyi középiskola magyar osztályába jár.

Nagybecskereken az egészségügyi és az elektrotechnikai középiskola mellett magyar nyelven a gimnázium nyújt négyéves képzést, a közgazdasági középiskolában pedig hároméves szakok nyílnak meg magyarul. A város lehetőségei és a kollégium volt az elsődleges szempont Dobó Anitánál is, amikor négy évvel ezelőtt Székelykevéről nekiindult a nagyvilágnak.

– A diákotthon vonzott ide leginkább, hisz a testvérem is kollégista volt. Az első évemet még az öreg épületben töltöttem el. Az ottani életvitel nagyon különbözött a mostanitól: közös fürdőszobánk volt, és furcsa volt megszokni, hogy sort kell várni a tisztálkodásra. Mások voltak a szabályok is, például az töltötte meg a tálat, aki utoljára szedett belőle. Ez családias hangulatot adott az ott élésnek. Itt viszont teljesen más élet zajlik: tágasak a szobák, nagy az épület. Sokkal kényelmesebb, és nagyon jó nevelőink vannak. Nehéz lesz négy év után itt hagyni a közösséget… – mondta a székelykevei lány.

Meghatódottsága csendet követelt. Pár perc után azonban ködös tekintettel vallotta:

– A nevelőink megmutatták nekünk, hogy milyen úton járjunk. Itt tanultam meg, hogy mi a szeretet, mit jelent közösséghez tartozni, és milyen élet várhat rám, ha hű maradok magamhoz és társaimhoz.

Sorozatunkban azokat a Vajdaság területén működő diákotthonokat látogatjuk meg, amelyek bentlakást biztosítanak a magyar ajkú diákjainknak. A lehetőségek mellett elsősorban azt a hangulatot szeretnénk bemutatni, amely a közösségi életet jellemzi. Ezt a helyszíneken készített felvételekkel igyekszünk közel hozni olvasóinkhoz a honlapunkon megjelenő Magyar Szó Extra mellékletünkben. Kövessen bennünket!