Így írtak a nagy költőről

A XX. század 30-as éveiben a jugoszláviai magyar irodalom két jelentős és színvonalas irodalmi folyóirattal büszkélkedhetett. Az 1932-ben megjelent Kalangya és az 1936-ban megjelent Híd. Milyen írások jelentek meg ebben az időben Petőfiről a két folyóiratban? Mit írtak a nagy költőről? Mely verseit közölték a lapok hasábjain? A kérdés azért is releváns, mert ebben az időben többek között két Petőfihez köthető esemény is történt, mégpedig 1936-ban kiadásra került Illyés Gyula Petőfi-monográfiája, valamint 1939-ben volt Petőfi Sándor halálának 90. évfordulója.

EGY KÖNYVISMERTETŐ A KALANGYÁBAN

A Kalangya első száma 1932. május elsején jelent meg a Reggeli Újság című újvidéki lap kiadásában. A folyóirat szerkesztője Szenteleky Kornél volt, a vajdasági magyar irodalom szellemi atya. Társszerkesztői Csuka Zoltán költő, műfordító és Bencz Boldizsár költő, színműíró voltak. A folyóirat jelszava: Gyűjtsd a termést kalangyába! A lap több volt, mint folyóirat. Mozgalom volt, amely a jugoszláviai magyar irodalmi élet szemléje, gyülekezőhelye és mozgatója kívánt lenni.

A Kalangya egészen 1944 őszéig fennállt. Ez alatt az idő alatt verset Petőfi Sándortól nem közöltek a folyóirat hasábjain. A nagy költőről egy írás jelent meg csupán, mégpedig az 1937. áprilisi számban, amikor is Kázmér Ernő irodalmi szemléjében Illyés Gyula 1936-ban megjelent Petőfi-monográfiáját ismertették. Ebben az írásban Kázmér Ernő kiemelte, hogy a Petőfiről szóló munkák nagy száma ellenére, e művek sokasága nem adott teljes képet Petőfiről.

„A Petőfi-irodalom nagy. Volumenjében a leggazdagabb magyar irodalomtörténeti anyag van összehordva, de sem irodalmunknak, sem a világ irodalmának nincs még egyetlen ilyen figurája, akit ennyire más-más képre formáltak, magyaráztak és a legkülönbözőbb szemléletek plakátalakjává harsonáztak volna. A költő, akinek látomásos alakja legerősebben és legigazabban verseiben él, az irodalomtörténetben ezerarcú lélek, pedig csak irodalmi szegénylegénye volt a kiváltságosak Magyarországának, hogy keserűséggel, daccal, forradalmi lendülettel a minden magyar országát énekelje. Nem is lehetett teljes a kép, amit a Petőfi-irodalom adott. Az előző század magyar szellemvilágának kutatói valami byroni spleenbe burkolódzott népies Heinének tüntették fel, szerelmi líráját biedermeier-idillnek látták, s a népköltőt, aki az ősi magyar folklórt a világirodalom síkjába illesztette, lenézték. Csak Ady látta igazán, aranyos, csúnya, diákos, magyar Apollóként, szilaj nagy gyermeknek, mint egy őszinteség-Etna, mely nem tud úgy haragudni s tombolva rombolni, hogy ez neki ne fájjon legfájóbban” – olvashatjuk Kázmér Ernő sorait a Kalangyában.

A Kalangya írója úgy látta, hogy Illyés Gyula a Petőfiről szóló könyvek sokaságában is tudott újat nyújtani.

„...Illyés nem csak a forradalmárt mutatja be, hanem a tévelygő az egyéni fejlődésben új pszihét kereső fájdalmasan felfakadó költőt is. A nagy lírikust látja a zseniben, azt a lírikust, aki a százada folytonosan irradiáló érzelmi erőinek lírai kisugárzója, de meglátta abszolút lírai életét is, amilyennél líraibb el sem képzelhető. Ezekben az életrajzi jelenetekben él a legmélyebbre Illyés Gyula, itt tör fel a szándék, hogy hű ábrázolással, s lelki rejtelmek fölé emelkedő stílussal elérje az igazi Petőfit. Illyés hűen mutatja be a költőideál emberi képét, de festőjét is, aki csodálata palettájának színeiből festette az oltárképet, hogy előtte, mint megtépázatlan eszmény előtt, minden idők minden magyar költője leboruljon” – értékelte Illyés Gyula kötetét Kázmér Ernő.

A BETILTOTT PETŐFI-VEZÉRCIKK

A Híd című irodalmi folyóiratot 1934-ben Szabadkán alapították fiatal baloldali írók és értelmiségiek.

„Hidat verünk a keserű ma és az ígéretes holnap között tátongó szakadék felett, hogy elérjük a boldogabb jövőt. Hidat verünk a régi és az új kultúra, az idősebb és az ifjú nemzedék életfelfogása közé, mert meggyőződésünk szerint az ifjúságnak nem az a feladata, hogy romboló csákánnyal rohanjon mindannak, amit a régiek építettek, hanem az, hogy a munkát ésszel és erővel a saját és az eljövendő nemzedék igényei szerint folytassa. Hidat kívánunk építeni a magyar és a délszláv nép és kultúra közé, hogy a két nemzet műveltségi kapcsolatai még szorosabbakká váljanak, Hidat akarunk építeni a korok, életfelfogások, nemzetek – hidat ember és ember közé” – fogalmazták meg legfőbb célkitűzésüket a folyóirat 1934. májusi első számában.

Az első Petőfivel foglalkozó írást a lapban az 1936. februári számban találjuk, amikor is Halász Gyula Petőfi Sándor élete című munkáját ismertették, amely a Hasznos Könyvek harmadik számaként jelent meg. E kötetről a következőket írták:

„Halász Gyula Petőfi életrajzát átolvastuk s úgy találtuk, hogy megfelel kitűzött céljának. Nem ismerteti Petőfi költészetét, nem bocsátkozik széptani fejtegetésekbe, nem magasztalja Petőfi költői nagyságát, hanem egyszerűen, simán és keresetlen tár olvasóink elé egy tüneményesen kalandos, regényes, nyughatatlan, hatalmasivelésü és tragikusan végződő életét. Mindezt kitérők, terjengősebb elkalandozások nélkül a lehető legrövidebb úton teszi. Ezen a hatvannégy oldalon minden megvan dióhéjban, amit Petőfi életéről tudni kell.”

A Híd a Kalangyához hasonlóan szintén foglalkozott Illyés Gyula Petőfi-monográfiájával. Az 1937. január-februári számban három oldalon rövid részleteket közölnek a könyvből.

A folyóirat Petőfivel legtöbbet 1939-ben, a költő halálának kilencvenedik évfordulóján foglalkozott.

Az 1939. júniusi számban két Petőfi-verset közölnek, amelyek egy, a Hozzászólás címen, név nélkül megjelenő íráshoz szolgáltak idézetül. Az írás a jugoszláviai magyarság helyzetét vette számba, és Petőfi Sándor Szájhősök című versének első két versszaka vezette fel.

„A jugoszláviai magyarság több, mint négyötöde él Vojvodinában. Ez azt jelenti, hogy az életünket érintő kérdések tárgyalásánál Vojvodina a legfontosabb, mert politikai súlyt jelentő számbeli erőt csak itt alkotunk. Népünk egyharmada él városokban és kétharmad a falvakon és nagyközségekben. Tehát kisebbségünk legnagyobb része földmívelő. A birtok megoszlást nem ismerjük pontosan. Azt tudjuk, hogy földmívelőink túlnyomó részét, kb. kétharmadát földtelenek, vagy olyanok alkotják, akik birtokukból megélni nem tudnak. A városlakók megoszlása hozzávetőlegesen: egyharmada munkás, egyharmada kisiparos, kiskereskedő, egyötöde értelmiségi, hivatalnok és szabad pályán levő, maradék egytizede pedig nagybirtokos, nagyiparos, pénzember, stb. Körülbelül így fest a vojvodinai magyarság társadalmi összetétele.

Ez parancsoló tény, melyet mindig szem előtt kell tartanunk, melyhez alkalmazkodnunk kell” – vázolták fel a vajdasági magyar társadalom rétegeit, majd mindezekből lentebb levonják a következő politikai következtetéseket:

„Népünknek nem bálványozott vezérekre, hanem szilárd vezérelvekre, átfogó, odaadó, tanító és főkép szervezőmunkára van szüksége. Enélkül elveszett. Szakítanunk kell a magát hortesvacsorákban kiélő, dinomdánomos pató-pálsággal és az örökös alkudozásokkal. Ez a régi módszer azért nem vezethetett eredményre, mert a tárgyalófelek mögül hiányzott a tömegek aktivitása. A mindent felülről való intézés pedig abba a közönybe vezetett, amely ma minden komolyabb, terjedelmesebb alapokra helyezett megmozdulásnak a kerékkötője. Nekünk a fennálló politikai, gazdasági keretek között kell keresnünk azt a megoldást, amely a létet, a haladást, a boldogulást, a fejlődést biztosítja. És éppen azért, mert reálisan számolunk a körülményekkel, nem délibáb politikát, de az egyedül lehetséges megoldást: a népek testvéri együttműködésére épített, népszabadságokon alapuló kulturális – gazdasági mozgalmat és politikát akarunk.”

Az írást Petőfi Sándor Ítélet című versének egy részlete zárja.

Érdekes módon az évfordulón megjelenő 1939. július-augusztusi számban sem hosszabb írást sem Petőfi-verseket nem találunk a lapban, csupán az első oldalon nagy betűkkel a következő mondatot:

„Kilencven esztendővel ezelőtt, 1849. július 31-én, a segesvári csatában esett el Petőfi Sándor”

Ebben a számban eredetileg egy vezércikk jelent volna meg az évforduló alkalmából, azonban azt a cenzúra nem engedélyezte. Erről a lapban szűkszavúan csak a következőket közölték olvasóikkal:

„Rajtunk kívülálló okok miatt »Petőfi 1849–1939«, »Németország a németek tükrében« (Dr. Lajos Iván nyomán) című cikkeink nem jelenhettek meg”

A Híd 1941-es megszűnése előtt (1945-ben a lap újraindul), már a II. világháború idején, az 1939. decemberi számban Petőfi Sándor Háború volt című versét közölték.