Azon tűnődöm, Nagybecskereken, a kávéházban Lauka Gusztáv mi mindent mesélhetett egykori barátjáról, Petőfiről. Mint tudjuk, Lauka a XIX. század utolsó két évtizedében élt a Bega-parti városban. Fiatal tollforgatóként Pesten ismerkedett meg Petőfivel, s a költő Laukáék erdődi házából járt titkos találkákra Szendrey Júliával, 12 verse is itt született. Dr. Németh Ferenc Arany, Jókai és Petőfi kultusza a Vajdaságban című könyvéből azt is tudjuk, Petőfi és Szendrey Júlia esküvőjén Lauka Gusztáv öccse volt a költő tanúja. Már a XIX. század második felében Lauka Gusztáv több forrásértékű emléket jelentetett meg Petőfiékről, de volt-e olyan történet, ami csak itt, a kávéházban, poharazgatás közben emelkedett ki az emlékezés tengeréből, és lejegyzetlen maradt.
Jámbor Pál, a papköltő, későbbi szabadkai iskolaigazgató szintén ismerte Petőfit, a költő köréhez tartozott. Óbecsei plébános korában küldte a verseit a Honderűnek, ahol – mint dr. Mák Ferenc egy tanulmányában legyezte – magasztalták finom ízlését, s lírája finom szirmai révén magasan a „pórias” Petőfi fölé helyezték. Jámbor semmit sem tett a Petőfivel való szembeállása érdekében, sőt tisztelte a költőtársát, nem egy alkalommal publikálta is a korabeli lapokban Petőfivel való találkozásainak emlékképeit. Vajon Szabadkán, ahol 1861-ben a főgimnázium igazgatója lett, kevés barátjának, tanítványainak szóba hozta-e Petőfit és ilyen alkalmakkor mire helyezte a hangsúlyt? Hiszen a Petőfi-kultusz éltetésében e vidéken elsősorban neki és Lauka Gusztávnak voltak elévülhetetlen érdemei.
„A LEGNAGYOBB MAGYAR LÍRIKUS”
A Szabadkai Főgimnázium Önképzőkörének 1884 és 1904 között vezetett érdemkönyvében is szerepelnek Petőfi költészetével foglalkozó, Arany Jánoshoz fűződő barátságáról szóló írások. Az 1899. júliusi sajtóbejegyzések szerint Szabadka és Nagybecskerek is képviseltette magát a segesvári Petőfi-ünnepélyen. Ugyanekkor a szabadkai egyetemi hallgatóknak volt egy megindító spontán kezdeményezése: gyászmisét szolgáltattak a Ferencrendiek templomában Petőfi tiszteletére, nagyszámú szabadkai polgár részvételével, majd a Pest szálloda nagytermében folytatódott a megemlékezés, amelyen a város több előkelősége is megjelent. A nagybecskereki, szabadkai, zombori Szabad Líceumok is ápolták Petőfi emlékét – például Toncs Gusztáv szabadkai tanár több előadást is szentelt Petőfi költészetének. S említsük meg a Petőfi-versek szabadkai megzenésítőit, Gaál Ferenc és Lányi Ernő zeneszerzőt, karnagyot és Piros Józsefet, a Budapesten is elismert prímást.
Amikor 1907-ben gyűjtést indítottak a Petőfi-emlékház javára, Bácskában és Bánátban is széleskörű adakozás indult.
Az impériumváltást követően 1922-ben Szabadkán és Nagybecskereken igen fényes megemlékezést tartottak a költő tiszteletére.
A Torontálmegyei Magyar Közművelődési Egyesület a nagybecskereki kaszinó nagytermében rendezte meg a Petőfi-ünnepet „a világszabadság zengőszavú dalnokának, a legnagyobb magyar lírikusnak emlékesztendeje” kapcsán. Mint a korabeli újságíró leszögezi „ez a százesztendős évforduló nem hagyhat érintetlenül egyetlen kultúrembert sem s áhítattal, kegyelettel kell visszaemlékezni a nagy magyar költőre, aki az egész emberiségnek nagy szelleme volt”. Németh Ferenc könyvéből tudjuk, a szabadkai Népkörben 1922. december 31-én és 1923. január 6-án rendeztek Petőfi-emlékünnepet. A szilveszteri rendezvényen dr. Havas Emil mondott ünnepi beszédet, Lányi Ernő zongorázott, az ipartestület dalárdája pedig Petőfi megzenésített verseiből adott elő. Ezen mellőzték a forradalmi Petőfit, s a Füstbe ment terv szerb nyelven is elhangzott, J. J. Zmaj fordításában.
S 1922-ben és 1923-ban Zomborban, Óbecsén, Nagykikindán, Zentán, Újvidéken, Magyarkanizsán is voltak csendesebb megemlékezések.
Mint dr. Szöllősy Vágó László Petőfi a déli végeken című könyvében olvasható, a harmincas években a műkedvelő társulatok körében népszerű volt Petőfi János vitéze, Temerinben, Gomboson, Horgoson színpadra állították az elbeszélő költeményt. Szabadkán a Magyar Olvasókörben (Népkörben) pedig 110 tagú kórussal és zenekarral mutatták be oratórikus feldolgozásban a János vitézt. Muzslyán 1940-ben volt a daljáték bemutatója, s az előadást Nagybecskereken is megismételték. S a harmincas években Csókán, Pacséron, Nagybecskereken is volt Petőfi-est a korabeli sajtótudósítások szerint. Nem hiszem, hogy alaptalanul, csak üres szólamként szerepelt rendre e tudósítások végén a megjegyzés, hogy telt házas rendezvény volt. Sokkal inkább a nagy magyar költő iránti tisztelet miatt vettek részt a magyar emberek ezeken az eseményeken.
E sorozatban már olvashattunk arról dr. Mészáros Zoltán tollából, hogy a II. világháborúban a harcos és „szocialista” Petőfi bukkan elő, ez a hang megfelelt a majdani újjáépítés időszakában, de a Sztálinnal való összetűzés idejében is. Ahogy Tito és partizánmozgalma felismerte a Petőfiben rejlő lehetőségeket, úgy az 1945 és 1948 közötti évek kultúrpolitikája is a maga képére próbálta formálni Petőfit, életművéből azt kiemelve, amit a maga igazolására a legalkalmasabbnak talált.
PETŐFI, A NÉVADÓ
Már 1945-től számos tudósítást találhatunk a korabeli sajtóban arról, hogy ezekben az években hol mindenhol tartottak Petőfi-esteket Torontálvásárhelytől Bezdánig. A negyvenes években elsősorban a forradalmi hangvételű verseket tűzték műsorra, Az 1848, a Respublika, az Egy gondolat bánt engemet, az Akasszátok fel a királyokat, A magyar nemes, a Föltámadott a tenger című költemények szerepeltek leginkább műsoron. Érdemes idézni az egyik-másik Petőfi-esten elhangzott felvezető szövegekből: „most eljött az ideje, hogy a nép megismerje nagy költőjének igaz élettörténetét és a nép szabadságáért folytatott küzdelmét.” „Ma talán sokkal rosszabbul élnénk, ha nem akadt volna egy olyan kiváló költőnk és forradalmárunk, aki egyszerű költeményekkel megértette a néppel, hogy fel kell szabadulnunk.”
Hisszük azt, azért a legtöbb magyar ember lelkében élt a saját Petőfije is, nem hiába őrizték meg az impériumváltás és a második világháború vihara közepette is számos családban évtizedeken át az egykori díszes Petőfi-köteteket.
A negyvenes években a megzenésített Petőfi-versek közül a különböző rendezvényeken a Távolból, a Szeptember végén, a Fürdik a holdvilág és a Befordultam a konyhára hangzott el leginkább, illetve részletek Kacsóh Pongrác-féle János vitéz daljátékból. Lévay Endre egyfelvonásos drámai játékká dolgozta át Petőfi Apostolát, Balázs Anna pedig Petőfi a bíróság előtt címmel írt egy jelenetet, amelyen a költő a saját verseiből vett idézetekkel felel a bíró kérdéseire. Mindkettőt iskolai, falusi és szakszervezeti színjátszócsoportok tűzték műsorukra.
A János vitéz-bemutatók sorát a szabadkai Magyar Népszínház nyitotta meg 1947-ben, majd az amatőr társulatok is Adán, Vörösmarton, Csantavéren és másutt.
A II. világháború utáni években elsősorban a magyarlakta községekben Petőfiről nevezték el a mezőgazdasági és kisipari (szűcs, cipész stb.) termelőszövetkezeteket, sőt egy településen a futballcsapatot is. Művelődési egyesületek, műkedvelő színjátszó csoportok, könyvtárak, még falusi mozik is jeles költőnk nevét vették fel. Például a nagy múltú, 1862-ben alakított, 1867-ben hivatalosan bejegyzett zombori Magyar Polgári Kaszinó a negyvenes évektől Petőfi Sándor Kultúregyesület néven működött, egészen 2002-ig, amikor „visszavette” régi megnevezését az intézmény. S még egy érdekes adat: 71 vajdasági településen neveztek el Petőfiről utcát ezekben az évtizedekben.
A Petőfi-iskolák első találkozóját 1973-ban Doroszlón szervezték meg
Az ötvenes évektől sorra jelentek meg a Petőfi-kötetek és a Petőfiről szóló kiadványok. Mivel ezekkel sorozatunkban külön is foglalkozunk, most csak azt említjük meg, hogy László Dezső szabadkai nyugalmazott gimnáziumi tanár saját kiadásában (!) jelentetett meg hat füzetszerű kiadványt, például a Petőfi és fiatal barátai a szabadságharcokban című történelmi regényt 1956-ban, illetve a Petőfi Sándor legszebb költeményeit 1959-ben.
PETŐFI ÉL!
Mint említettük, számos művelődési egyesület viselte nagy költőnk nevét, ezek közül a nagybecskereki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület volt az, amely évről évre sokat tett azért, hogy közönsége a különböző rendezvényeken Petőfi verseivel, szellemiségével találkozzon. Petőfi születésének 150. évfordulója kapcsán, a jubileumot felvezetve, 1972 júniusában nagyszabású estet rendeztek, amelyen a magyar irodalom nagyjai: Illyés Gyula és Csoóri Sándor, valamint Mladen Leskovac, a Matica srpska akkori főtitkára (Petőfi költészetének kiváló ismerője és fordítója) is előadást tartott. A Jó Pajtás gyermeklap Petőfi-szavalóversenyt hirdetett, erre az alkalomra jelent meg a Petőfi él! című kiadvány 23 ezer példányban. S a Magyar Szó sorra számolt be a művelődési egyesületeknek az újvidéki Telepen, Nagykikindán, Magyarcsernyén és másutt megtartott megemlékezéseiről. Az újvidéki Ben Akiba színházban kétnyelvű Petőfi-estet rendeztek, amelyen dr. Szeli István tartott előadást, Verbászon kihirdették a Petőfi irodalmi pályázat eredményét és dr. Dávid András méltatta Petőfi munkásságát.
A Magyar Szóban 1973 januárjában szinte mindennap találunk Petőfivel kapcsolatos írást: értekezést lírájáról, kritikát Petőfivel foglalkozó könyvről, filmkritikát pl. a Petőfi ’73 filmről, beszámolót a budapesti Petőfi-ünnepségről, képriportot Petőfi szülővárosáról, Kiskőrösről. A szerzők pedig a teljesség igénye nélkül: dr. Bori Imre, dr. Bányai János, dr. Szeli István, Ács Károly, Ládi István, Szűcs Imre...
Márciusban a Magyar Tanszék és a Hungarológiai Intézet Petőfi-szimpóziumot rendezett. A jubileum kapcsán jelent meg 1973-ban az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszéke kiadványának, a Tanulmányoknak tematikus Petőfi-száma. Ebben kiemelkedik dr. Penavin Olga tanulmánya, aki azt vizsgálta, mit is tud a vajdasági magyarság Petőfi életéről, haláláról, illetve hogyan folklorizálódott az évtizedek során alakja, pályája. A Híd a jubileum kapcsán mellékletet szentelt Petőfinek, az Üzenet több száma közölt tanulmányokat a nagy költőről.
A Szabadkai Népszínház ünnepi műsort mutatott be Petőfi emlékére címmel, Virág Mihály rendezésében, a színház élgárdája közreműködésével, számos vajdasági településen rendeztek emlékműsort, kórusok énekelték Petőfi – többek között Varga Péter és Molcer Mátyás által – megzenésített verseit. A Petőfi él! szavalóverseny döntője 1973 májusában volt, Vajdaságból, Baranyából, Szlavóniából, a Mura vidékéről kapcsolódtak be tömegesen magyar ajkú és nem magyar nemzetiségű diákok. Az év június második vasárnapján volt a Petőfi-iskolák első találkozója, amelynek Doroszló volt a házigazdája.
Petőfi születésének 175. (1998) és halálának 150. (1999) évfordulójára a kilencvenes évek háborús időszaka jócskán rányomta bélyegét, a figyelem fókusza másfelé irányult. A jubileumi megemlékezések nem maradtak el, de szerényebb, inkább helyi jellegű rendezvények voltak. A sajtóban is felidézték Petőfi emlékét, de az 1973-ashoz képest lényegesen kevesebb írás jelent meg.
LÁZADÓ ÉS ROMANTIKUS
Ez nem jelenti azt, hogy elfelejtették volna Petőfit, bizonyítják ezt például a kétezres években emelt Petőfi-szobraink is.
A kétezres évek elején a Haza a magasban Kárpát-medencei szavalóverseny egyik vajdasági válogatóján zsűriztünk, s feltűnt, hogy az általános iskolás gyerekek közül sokan Petőfi-verset mondanak. – Miért épp Petőfi? – kérdeztem az egyik nagylányt.
– Mert amikor az ő verseit olvasom, akkor érzem igazán, milyen szép ez az Alföld, ahol élünk. Ahogy olvasom a verset, magam előtt látom a színeket, hallom a hangokat. Olyan kamaszosan lázadó volt, aki mert romantikus is lenni – mondta akkori tudósításom tanúsága szerint a nyolcadikos lány, aki ma már magyar szakos tanárnő az egyik vajdasági iskolában.
Ez a Petőfi-sokszínűség felfedezésének az élménye, az, hogy mindenki talál olyan Petőfi-verset, amit a magáénak érez, élteti a költő kultuszát. Idén soha nem látott programsorozattal ünnepeljük születésének 200. évfordulóját a Vajdaságban, s a programok iránti érdeklődés is bizonyítja Petőfi népszerűségét, korszerűségét.
Nyitókép: Alamási Gábor több Petőfi-mellszobrot is készített. Ez a példány Törökbecsén van Korenchy László nyugalmazott tanár tulajdonában.
